Márciusi gondolatok

 2011.03.16. 22:56

    Az ünnep alatt volt időm egy kicsit elmélkedni. De min is? Azon, hogy ilyen gyönyörű időben, ahelyett, hogy beültünk volna az autóba és jártuk volna Magyarország gyönyörű tájait, mint vagy húsz évvel ezelőtt tettük, otthon maradtunk, mert szinte teljességgel megfizethetetlenné váltak az üzemanyag árak. Tudom lehet menni gyalog is, meg biciklivel, de az  azért mégsem ugyan az. A táj persze épp olyan szép két keréken is, sőt szebb is, mert többet lát belőle az ember, no meg egészségesebb is, de a közvetlen környezetet már mindenki sokszor bejárta, elvágyódik egy kicsit távolabbi részekre is. Tudom vannak sokan, akiknek ez nem probléma, azok most ne is figyeljenek ide! Vagy talán mégis!

   Hirtelen eszembe jutott megint Meyer bácsi autója. Na nem is a homokfutója, bár az is teszik, hanem az az elv, ami szerint működhetett. Pontosabban azok a részek, amik sötétben maradtak a nagy publikálás után is. Éppen ezért egy nekem logikusnak tűnő kis eszmefuttatást teszek most közzé. Hátha van benne valami. A lényeg ugye az, hogy víz lenne az üzemanyag. Hát legyen! Nézzük csak, hogy is lehetne a mai lehetőségekkel megoldani és mik is azok a távutak, amikkel szenvedünk.

   De mielőtt belekezdenék a nem túl rövid eszmefuttatásba (igyekszem tömören fogalmazni majd, bár nehezemre esik, mint tudjátok) előhozakodnék azzal a bizonyos "plazma gyertyával", amit mostanság nagyon favorizálnak. Tulajdon képen erről jutott eszembe az egész. De kezdjük akkor. Végy egy olyan robbanómotort, amibe plazma gyertya adja a szikrát. Az elmélet szerint egy nagyfrekvenciás ívet állít elő, minek következtében minden éghető anyag hajlandó meggyulladni a hengerben. De ha abból indulok ki, hogy plazma állapotban a víz is egész jól ég, akkor miért ne lehetne "csak víz" az üzemanyag? De mi fogja azt plazma állapotba hozni? Hát a gyertyánk! Igen, de hogyan? Hát úgy, mint a Meyer bácsi autójában. Ugyanis ez a sötét pont. A legutóbbi videóján, az a jó hosszú demó, ami újfent napvilágot látott és igen tanulságos, lehet látni egy kis érdekességet. Na nem az egész szélvédőt lefedő elektronikára gondolok első sorban, bár az is fontos, hanem arra, hogy jól látható a filmen, hogy a gyertyák mindegyikébe egy kis csövön VIZET juttat a hengerbe, méghozzá közvetlen a gyertya ívére. Gondolom nem nagy mennyiséget, mert az kioltaná a szikrát, csak kicsit. Adtam is nevet az elméletnek: "Modern gőzmozdony autó köntösben", ráadásul közvetlen befecskendezéssel? De miért? Miért gőzhajtás? Ez egy hibrid és ehhez kell a HHO. Valaminek égnie is kell, mielőtt gőz fejlődne. De minek a gőz? Csak azért, mert a gőz hőtágulása emlékeim szerint egy nagyságrenddel nagyobb, mint a fosszilis üzemanyag gyors égésekor létrejövő térfogat növekedés? Ha jól emlékszem 12-szerese? Na ezért ez már nem semmi! Ha rosszul tudom, majd lesztek olyan szívesek kijavítani!

   Ha van a hengerben megfelelő hő, akkor a vízből először gőz lesz, majd szétválik hidrogénre és oxigénre már alig 600 C fok felett, de itt van ám az a bizonyos plazma is. Hogy pontosan mi is történik ilyenkor a hengerben sejtésem sincs róla, de szívesen lennék Barba és bebújnék, hogy megnézzem. Biztos érdekes dolgokat látnék. De mivel ez nem megy, marad a találgatás és okoskodás. Hát okoskodjunk tovább. Ha a gőz erejét nézzük, akkor az bizony sokkal nagyobb, mint a hagyományos üzemanyag ereje. Ha ugyanakkora tágulást lehet elérni 1/12 mennyiségű anyaggal, ami esetünkben a víz, akkor az üzemanyag fogyasztás is csak 1/12 része a hagyományoshoz mérten! Nekem mindegy, hogy mi a sorrend, először plazma, aztán gőz, vagy fordítva, de valahogy ilyen körülmények között biztos elég a víz is. Sőt, még a durranógázunk is, szintén vízzé! Ezt akár egy kisebb láncreakciónak is tekinthetném, mert sokszor megismétlődhet egymás után az egész folyamat egyetlen munkaütem alatt. Ez volt az alapgondolat.

   A másik érdekesség pedig a hatalmas elektronika, melynek a mérete nyilván a negyedszázaddal korábbi lehetőségeket tükrözi. Ma már sokkal kisebb méretben is elő lehetne állítani, legalább is gondolom. De azért itt is van egy kis turpisság, legalább is a látottak szerint. Az indítás nem egészen úgy ment, mint nálunk, hogy indítókulcs, elfordít és jár a motor! Kellett kis segédkezés, meglehet egy külön áramforrás, mert az akku ennyit nem adott alapból, de ez most mindegy is. Amire ki akartam térni az a következő: a csöves bontók mindegyike külön-külön elektronikával van ellátva! Nincsenek sorba és párhuzamosan kapcsolt csőpárok, legalább is úgy vettem ki. Nem is lehetnek, ha valami rezonancia, frekvencia hangolás,, stb. kell a megfelelő működéshez. Vagyis, ezek szerint nem lehet az elektronikán nagyon egyszerűsíteni, spórolni! Nem fog működni megfelelően. Ezt azért be kell látni! 

   Azért ne hamarkodjuk el ennyire a dolgot, mármint a csöves bontót! Azt olvastam mostanság valahol, ha jól emlékszem itt: http://www.water4gas-eu.com/  egy nagyon érdekes dolgot. Méréseket végeztek és azok eredményei szerint ha az impulzusok szélességét, vagyis a kitöltési tényezőt olyan 4% körüli értékre csökkentették, akkor jelentősen nőtt az MMW érték. Igen ám, de a gáztermelés ilyenkor oly kicsi,hogy nem nagyon érnénk el vele semmit, kivéve ha..... Itt a lényeg, amiért még nem hagytam abba az írást. Hogyan is lehet növelni a teljesítményt, ha csak igen rövid impulzusokkal szabad bombázni a cellát? Egyféle módon: növelni kell a feszültséget! Hát akkor növeljük. Most használunk kb. 12-14V-ot, és ha ezt nekieresztjük a cellának, akkor jó nagy áram folyik majd, (a csöves bontóról beszélek, nem a DRY-CELL van terítéken) tehát közvetlen ez nem járható út, ezért kell impulzusokat gyártani belőle még alacsony feszültség mellett is. De mi történik, ha ezeket az igen rövid impulzusokat küldjük a bontóba, de mondjuk 200V nagyságban? Visszaállhat a kívánt gáztermelés és ha igaz az elmélet, akkor az MMW értéke igen magasra szökik. Nem 9 fölé, sokkal magasabbra! Akkor elmondhatjuk, hogy plusz energiát termelünk? Egyrészt talán igen, de összességében valószínű nem. De ez nem is baj, mert nem akarunk örökmozgót csinálni, azt meghagyjuk későbbre!

   Na most hagyom abba! Ez csak egy kis eszmefuttatásnak kell tekinteni, amolyan agyrémnek, ami remélhetőleg másokban is felébreszti a kisördögöt és végre megszabadulhatnánk egy nagyos is jelentős gondtól, ami mindannyiunkat érint: az energiaválságtól!

   További jó elmélkedést és jó buborékgyártást kívánok és hozzá szép időt! Itt a TAVASZ!

patkolttojas

 

Címkék: csöves víz mint üzemanyag meyer hho plazmagyújtás vízbontó vízautója

A bejegyzés trackback címe:

https://hidrogen.blog.hu/api/trackback/id/tr762745886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amper-vadasz 2011.03.19. 20:30:33

Sziasztok!

Plazmagyújtás és plazmagyújtás között is van különbség.

Próbapadon a gyújtógyertya 2mm-es szikraközben, légköri nyomáson, 500pF 30kV gyertyakapacitással, kondenzátoros elektronikus gyújtással meghajtott, megszakítós gyújtótrafóval szép kövér erős kék színű szikrát produkál. Benzin levegő keveréket a motorban intenzíven képes begyújtani.
Ha rálehelek az intenzív plazmaszikrás elektródákra, semmi nem történik!
Gyertya kapacitás nélkül ugyan azon a gyújtógyertyán, 2mm-es szikraközben, szintén kondenzátoros elektronikus gyújtás elektronikával meghajtott, megszakítós gyújtótrafó szekunder szikrája jóval gyengébb vékonyabb, de narancsos ( amperos ) szikrát ad a gyertya elektródák között. Erre a gyújtószikrára rálehelve a vízpárás leheletem kb. 1cm-es narancsos gömbben az elektródák körül képes begyújtani!

Van olyan erős plazmagyújtás, ami a vízzel teli gyújtógyertyát is képes begyújtani! www.youtube.com/watch?v=XVFMLG8OhPY

www.youtube.com/user/fgab2a#p/u/5/n7TERzzBr2Q

Itt pedig a víz, és a hozzá eresztett gőz ég a plazmagyújtás segítségével www.youtube.com/watch?v=FksWsEb7zig

Daniel Dingel 1.6L-es TOYOTA motorja gyújtása is át van alakítva, ott figyel a motortérben egy 45kV-os amerikai gyújtótrafó, a gyertyák szikraköze is legalább 2 - 3mm-es!

Meyer VW Bogár motorja is más gyújtást használ, 100% nem az eredeti!

Mennyire lényeges a gyújtás: www.youtube.com/user/fgab2a#p/u/1/UDNf9oxhIuA

www.youtube.com/watch?v=pBCl3OdM9Y4

Itt pedig egy Meyer technika magyarból: www.youtube.com/watch?v=5zLYxr2BM4Y

Otto motorokban az égést a gyújtószikra indítja be, nagyon nem mindegy, hogy mikor és milyen az a szikra a hengerben..

tomabear 2011.03.20. 06:13:42

Üdv!

Én már régebben ezt a videot láttam és elgondolgoztatott:
www.youtube.com/watch?v=bs-Uk511S_I
Valamint most találtam ezt:
www.youtube.com/watch?v=sM7HrSKALNc

somagabor 2011.03.20. 07:10:41

Sziasztok!

Egy ideje figyelemmel kísérem a magyar feltalálók hidrogén hajtásával kapcsolatos fejleményeket, és annyira rápörögtem hogy vettem is egy magnumos HHO szettet.

Mivel a DCI-ben teljesítmény növelésen kívül sok eredményt nem hozott (hogy is hozhatott volna) szívesen továbbadnám kísérletező kedvű embernek.
Az árban megegyezünk.
Ha érdekel valakit írjon a somlaigabor kukac freemail.hu-ra.

imiapo 2011.03.20. 17:23:16

@somagabor: kedves bátyám ha téged átnyomtak ,
teis át akarsz valakit nyomni vagy hogy?

amper-vadasz 2011.03.20. 21:45:09

Sziasztok!

translate.google.hu/translate?u=http%3A%2F%2Fwww.fuelvaporcar.com&sl=en&tl=hu&hl=hu&ie=UTF-8

Az autó

"Vapor rendszerben:

Az üzemanyag gőz technológia ( amely szabadalmaztatás alatt álló technológia ) lehetővé teszi a motor üzemeltetését benzingőzzel a folyékony üzemanyag helyett. A legtöbb gázmotor ( otto ) manapság 14.7:1 ( 14.7 rész levegő és 1 rész benzin ) üzemanyaggal működik . Ez a szabadalmaztatott üzemanyag-gőz rendszer lehetővé teszi a keverési arány, több mint 20:01 teljesítmény csökkenés nélkül. A tankönyvek szerint ez az arány nem lehetséges, mert egy hagyományos motor nem indul el, vagy nem működik ilyen alacsony levegő / üzemanyag aránnyal"

Kezdetnek a fűnyíró 4T otto motorját alakítom át karburátor nélküli, hideg benzingőz üzemanyag keverék ellátó rendszerre. Aztán a stabil működő rendszerből termelt hideg benzingőzt, hőcserélővel finoman lehet majd melegíteni a jobb gázosodás és még kevesebb fogyasztás érdekében. Sokkal nagyobb és gyorsabb fogyasztás csökkenést eredményez, mint a nehezen megtermelt HHO gázzal kombinálnám az eredeti benzinpocsékoló üzemanyag ellátó rendszert.

Ahol lehet, az eredeti gyári gyújtást sem érdemes érintetlenül hagyni, érdemes növelni a gyújtógyertya szikrateljesítményt, ez is komoly fogyasztás csökkenést hoz.

roadless 2011.03.20. 22:56:18

@amper-vadasz: Üdv.
Csak annyit szólnék hozzá a vapor rendszerhez, hogy engem is nagyon érdekel a téma, mert jól passzolna a vízgőzös témához.Hogy miért?Mert azt tudni kell ebben a témában van egy kis probléma, mert az eredeti 14.7-1 aránynál a sok el nem égett benzin HŰTI a kipufogó szelepet, és így az nem ég el a magas hőfok miatt! Az égés magasabb hőfokon történik, és itt jön képbe a vízgőz amit bejuttatva a hengerbe hűtené azt, ráadásul még munkát is végezne.
A hideg benzingőz alatt mit értesz?Simán buborékoltatni?

Üdv.

amper-vadasz 2011.03.21. 01:03:51

@roadless: Szia!

www.youtube.com/watch?v=7z3xL6S9gPE

www.youtube.com/watch?v=LUedTLHnUXQ

Erre gondoltam, jól látható a vapor üzemanyag gázosító technikával működő 4T otto motoron a fordulatszám szabályozás lehetősége is. Az már más kérdés, hogy mit gázosítasz el. Lehet benzint, E85-t, pl. a gázolajat is! , és itt lehet vizet is hozzá keverni, akár 50:50 arányban! A benzin-víz első hallásra "fura" üzemanyag keverék mix nem fog leülepedni, amíg a járó motor vákuuma által beszívott levegővel intenzíven folyamatosan keverve van! Máris a belső motor hűtés és vagy a + fogyasztás csökkentés lehetősége is adott. Ez volt a hideg vapor gőzös üzemanyag ellátási rendszer.

Vapor gőzös rendszerben termelt illékony, finomabb szerkezetű éghető motorhajtó üzemanyag keverék mennyisége ( felesleges hővel fokozatosan ) melegítve tovább csökkenthető, az éghető anyag hő hatására jobban gázosodik, még apróbb szerkezetű lesz, a felhasznált üzemanyag levegő keverék még tovább szegényíthető, vagy egész meglepő anyagokat is összemixelnek, pl. víz:kóla:sör ( 1:1:1 arányban ) + a levegő! Amerikaiak motorhajtóanyag fantáziája határtalan. A víz ingyen van ( esővíz ) , aztán majd a kóla és sör árát emelik, mert jelenleg még olcsóbb, mint a benzin. Az étolaj is így járt anno.

patkolttojas 2011.03.21. 08:21:33

@amper-vadasz:Ez meg a "meleg" eljárás, egyébként ha a keresőbe csak annyit írtok be, hogy "Paul Pantone" , akkor akár több nyelvű videókhoz és információkhoz juthattok. Valóban nagyon érdekesek ezek a dolgok, láttam videón komplett traktort is ami ezzel a "Panton generátorral" ment, és ment is, vagyis működik a rendszer! Azt azért megjegyezném, hogy amikor mindenféle löttyöket öntöznek be a buborékoltatóba, akkor azt mondják, hogy "szintetikus gázok" keletkeznek, hiszen ott már valóban nem benzingőz van. Egyszerűen lepárolják ezeket az anyagokat, mivel nagyrészt szerves anyagok, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ez is egy fajtája a fosszilis üzemanyagok felhasználásának. A különbség persze a hatásfok! Valóban nem mindegy, hogy mennyi anyagból, mennyi energia szabadítható fel. Érdemes megfigyelni, hogy itt is a víz az, ami szintén nagy mennyiségben fogy, vagyis, valahogy mégis csak elég! www.rexresearch.com/pantone/pantone.htm

somagabor 2011.03.21. 09:38:13

@imiapo: Nem kedves bátyám.
Nem akarok senkit átnyomni.
Csak mielőtt az egész kacatot szétverem kalapáccsal és visszaküldöm azoknak a gyökereknek, gondoltam felkínálom valakinek a legjobb ajánlatért. Vagy mondjuk anyagárért, mert többet nem nagyon ér.

Ha senki nem jeletkezik akkor sajnos maradnak a radikális módszerek.
A bukót már elkönyveltem, ez csak lehetőség a kísérletezni vágyóknak.

Üdv.

imiapo 2011.03.21. 09:46:48

nem akarom azokat sem védeni de miért gyökerek? nem azt a terméket kaptad amit ígértek?

somagabor 2011.03.21. 13:58:14

@imiapo: De igen.
Csak beszéltek a csoda technikával legyártott water4gas rendszerről, amit csak be kell építeni, és már jön is a várva várt üzemanyag megtakarítás.

Ezen kívül felelős értékesítésről beszélnek az oldalukon.

Na ha ez így lenne, akkor tudnia kellett volna a felelős értékesítőnek, hogy a MAP szenzor módosító nem hozza meg a hozzá fűzött reményeket egy amúgy is agyoncomputerizált Common Rail diesel motorban.
Ezek a motorok valahogy olyanok hogy ha lehúzod az összes szenzorról a csatlakozót, a computer átmegy adagolós 1980-as diesel üzemmódba, és adja a hengerbe amit jónak lát.

Ez történt nálam is.

Összegezve, ha nem tudod egy "csavarral" letekerni a dieselt a hengerekről, mint a régi szép időkben, akkor nincs mit tenni.
Na ezt az aprócska tényt elfelejtették közölni.

Már csak reménykedni tudok hogy a benzines autóknál a lambda szonda elektronikájuk még ér valamit. Talán nektek már van erről tapasztalatotok.

Ami engem illet, eszembe sincs lecserélni a dieselt, és ami az én hatalmas hülyeségem hogy a 4.2-es fogyasztást még csökkenteni akartam. Ráadásul egy elég szép beruházás által.

Amúgy erre a magyarázat hogy havi 4-5 ezer km-t megyek az autóval. Ha elkezdünk számolni a 20-30%-al akkor már jön a kíváncsiság. :-)
Na ez jött nálam is.

A Wagner 2011.03.21. 14:05:38

Sziasztok!
Őket ki ismeri?
ehhoe.eu/
Illetve ha valaki tud adni egy e-mail címet hho2-höz, azt megköszönném.

imiapo 2011.03.21. 14:51:00

@somagabor: még egy litert akartál fogni a 4l fogyasztásból?

somagabor 2011.03.21. 15:50:45

@imiapo: tudom hülyén hangzik, és valójában az is.

Egyszerű volt a matek: napi 200 km, 4,2-vel számolva 8,4 l / nap.
ha ebből leveszek 2 litert, és azt megszorzom 400 HUF-al, akkor kijön hogy napi 800 HUF maradt volna a zsebben.

Ezt egy átlagos hónappal beszorozva (munkanap) 23*800 = 18400 HUF.

stb...stb...

Szóval ezért gondoltam azt a merészet hogy a 20%, az 20% 4 liternél is, és 15 liternél is.
De nem így lett. :-)

Egyébbként kiváncsi is voltam, és elkezdett érdekelni a szénhidrogén üzemanyag hidrogénre cserélése, de nem kellett volna fejjel menni a falnak.

Ha újra kezdeném, nekiállnék barkácsolni...

Egyébbként ha minden kötél szakad, lehet hogy nem kalapács lesz a vége, hanem nekiállok kísérletezni a fűnyíróval, vagy az agregáttal a kertben.

amper-vadasz 2011.03.21. 17:39:11

@somagabor: Szia Gábor!

A matekról az jut az eszembe, ha egy 1.5L-es turbófeltöltős diesel motorba ereszted azt a kevéske HHO gázt, az sokkal jobban felhígul, mint egy azonos hengerűrtartalmú szívódiesel, vagy otto motorban. Nyilván az okos motorvezérlő elektronika sem partner, más üzemmódra, más paraméterekkel van gyárilag előre programozva.
Motorvezérlő elektronika nélküli otto ( benzin, LPG, E85 és elvétve akad már CNG is ) és szívó diesel motoron plusz hozzáadott vízpárával, vagy szabályozott mennyiségű vízzel, vagy HHO gázzal, vagy ezek kombinációjával lett volna sikerélményed. Nem épp a legkomplikáltabb vezérlésű motoroknál kell elkezdeni a hidrogén technikával kombinált fogyasztáscsökkentő ismerkedést.
A 4T otto motoros fűnyíródnál a légszűrő szivacs totál benedvesítése vízzel, majd kinyomkodás nélkül visszahelyezve már azonnal érezhető motor teljesítmény és nyomatéknövekedést, illetve motor hőfok és benzinfogyasztás csökkenést hoz, környezetbarát motorüzem mellett! A 4T fűnyírót egy éve már így használtam és nem csak nálam, más ismerősnél is pozitív eredményt produkált. Ha fém a légszűrő ház, érdemes kivenni a munka után a nedves légszűrő szivacsot, és úgy megszárítani, mert nem rozsdásodik össze a fém légszűrő ház belseje.

somagabor 2011.03.21. 20:38:48

@amper-vadasz: Igazad van, már látom így utólag én is.
Jó a technika és tényleg érdekes is, de ezért nem cserélném le az autót.

Gondoltam egyet, de nem jött be. Ezért lenne jó megválni a magnumos cucctól.

Na de mindegy is igazából. Majd lesz valahogy. Ha más nem kiállítom a többi sikertörténet mellé. Vagy majd unalmas óráimban eltöprengek azon hogy lehetne egy olyan vezérlőprogramot szerkeszteni, hogy használható legyen a "vízforraló".

imiapo 2011.03.21. 23:29:04

nekem is td-m van akkor ennyi erővel nekem sem fog semmit hozni

amper-vadasz 2011.03.21. 23:33:47

@somagabor: Szia Gábor!

"Mivel a DCI-ben teljesítmény növelésen kívül sok eredményt nem hozott"
Arra nem gondoltál, ha reggel kisebb cipőt húzol fel a jobb lábadra és nem nyomod úgy a gázt, de a motorod erősebb lett a "vízforralótól" fogyasztás csökkenésed lesz? Adj időt a HHO gáznak, hogy pucolhassa a motorod a ráégett korom koksz szén lerakódástól. Bágyi Miklós féle vízbefecskendezésnél a beszerelés után fokozatosan javul a motor fogyasztása, ahogy tisztul a motor, egyre jobb lesz. Ha a vízbefecskendezéses, már kitisztult otto motornál menet közben kifogy a víz, 100km-ig még legalább érződik a hatása, holott már nem kap vizet a motor.. Futott össz. km-e az autódnak? Meddig tesztelted kb. a beszerelt cellát?

somagabor 2011.03.22. 09:25:39

@amper-vadasz: Gondoltam rá, és nem is nyomtam neki, nehogy ez befolyásolja az eredményt. Első tesztel beszerelés után mentem kb 500 km-t. Ekkor az átlagos 4.2 felment 4.5-re. :-)
Na jó az igazsághoz hozzá tartozik hogy szokott annyit is enni, ez volt a rekordja.

Miután kicsit állítottam az állítólagos MAP szenzor módosítón, ami egyébként nem csinál mást mint a computer által kibocsájtott 5V-os feszültséget pótméteren keresztül állítja 2-9 V-ig. (na ez volt a másik ami kiverte nálam a biztosítékot) Miután rámértem elkezdtem fogni a fejem, és hálálkodni fentieknek hogy nem tekergettem üresbe mérés nélkül. Most valószínűleg egy MAP szenzor vagy egy vezérlőcomputer mínuszban lennék. Még a 4V talán nem, de a 9 már lehet hogy ártalmas lett volna.

Na szóval beállítottam 4 és 5 V kövé, gondolván hogy akkor majd kevesebb diesel megy a hengerbe (átvervén a computert)az eredmény 4,7 lett. :-)
Ja, így durván 4-500 km-t mentem.
Ez volt az a pont, amikor az egész történet ment vissza a dobozba, és a pince mélyére.

Az autóban egyébként 210 000 km van. Újonan lett véve, és azalatt az idő alatt a fogyasztás nem változott, vagyis a motor kopás esetünkben nem befolyásoló tényező.

Még egy érdekes tény, amit most ha már beszélgetünk megosztok, hogy azóta amióta kivettem a cuccot, elfüstöltem 1,5 tank gázolajat. Az első rátankolásnál maradt a 4.5 fogyasztás, de most mind ha kezdene visszajönni 4,2-re.
Este kiderül mert tankolnom kell.

Szó ami szó, lehet hogy a HHO-val nyert többlet energia az én esetembe is használható lehetne fogyasztás csökkentésre, és motortakarításra, de az tuti hogy a computer átverős technikát el lehet felejteni.
Legalább is ezzel az eszközzel.

Üdv.
Gábor

somagabor 2011.03.22. 09:36:20

@imiapo: Ha jól láttam az irásokban neked golf 3 1,9 TDI-d van.

Ha normál adagolós TDI, márpedig valószínűleg az, akkor jó esélyeid vannak.
Elvileg (hiszek benne) hogy csak simán a gázt rányomod, és ha nem léped neki lesz fogysztáscsökkenésed. HA EZ ÍGY LESZ, AKKOR MAJD SZÓLJ LÉGYSZÍVES, mert lehet hogy én is visszarakom az autóba, hacsak nem kell valakinek. :-)

Ha van bent némi vezérlő elektronika, akkor az legjobb esetben is kimerül a szívócső (turbó után) nyomás érzékelőből, és elektronikusan vezérelt porlasztókból.

Ebben az esetben a helyzet már kérdéses. Itt már szükség lehet a csoda MAP módosítóra, de a piacon forgalomba lévőkben ne nagyon reménykedjünk egyenlőre.

Ha netán valakinek működik kérném jelezze, mert megnézném akár élőben is.

Ja, ezen kívül aki benzines autóval kísérletezik, a lambda szonda átverés működik?

imiapo 2011.03.22. 14:46:55

@somagabor: nem tdi- az autóm csak td egy utólagos intercoolerrrel

tomabear 2011.03.22. 20:14:15

@somagabor
Nekem sima benzines-karburátoros, érzékelők nélküli kopott 1.3 FORD motorom van. Ha ideadod tesztelésre, akkor megköszönöm és az eredményeket megosztom veletek, ha siker lehet megveszem. Én csak rövid távozom 1-2 km megyek, ezért magas a fogyasztásom.
tomabear@freemail.hu

amper-vadasz 2011.03.22. 23:20:55

@somagabor: Szia Gábor!

A futott km-t nem a motorkopás miatt kérdeztem. A 4T motor égéstere: dugattyú tető, szelepek, és a hengerfej korom koksz lerakódással van tele a tökéletlen égés miatt. Nyilván a szén lerakódásnak idő kell, míg leég, ez is csökkentheti a HHO gáz hatását.

Erre viszont van egy érdekes, meglepő tapasztalatom. Léghűtéses 2T gépre készítettem vízbontót, majd 1/2 óra próbaüzem, halvány teljesítménynövekedés. Majd újabb folyamatos teszt, de több órás, az 1. 1/2 órában szintén halvány teljesítménynövekedés, gondoltam a 2T motor égéstere tisztul, majd 1/2 óra elteltével egyre jobban bevadult a 2T motor. Gondoltam kitisztult a motor és a HHO gáz már aktívan dolgozik az égés javításában.

Ebben a hitben voltam addig, míg szét nem szereltem a 2T gép motorját. Kiderült a dugattyú tető vastagon ( kb. 2mm! ) korom koksz lerakódásos volt, a hengerfej kevésbé ugyan, de volt azon is bőven még ( a léghűtéses 2T motoron belső szerkezeti rozsdásodás nyoma sem volt ) !
A 2T gép motorja mégis bevadult a folyamatos üzemű vízbontó rásegítés mellett. Igen, mert addigra az elektrolit a cellákban már annyira felmelegedett, hogy a benne levő víz intenzívebben párolgott, és ez adta a legtöbb katalizátor égésjavító hatást.
Érdekes módon a hideg vízbontóból termelt nagyobb mennyiségű HHO gáz nem hatott úgy a motorra, mint a melegedős vízbontóból párolgó víz ( semmi motorelektronika, csak a normál karburátor ) .
Ezt a vízpárát akár vízhűtéses motornál egy dupla falú és dupla fenekű "nagy" felületű Ro 304-es anyagú, kevés vizet tartalmazó vízpárologtatós buborékoltató is meg tudná oldani egyenáram nélkül, a motor hűtőfolyadék hőjét ( 85-95’C ) is felhasználva.

A napi 200km út nálad milyen hosszú útszakaszokból áll?

Érdekes a lassan visszaálló többletfogyasztásod ( +3-5dl ) a cella kiszerelés után.

Sznoopy 2011.03.22. 23:39:11

@imiapo:

szia, nekem is egy DCI Lagunám van, ha ésszel megyek vele nyáron 4 litert eszik, ha a szél is jól fúj még kevesebbet is :) ebből tuti nem lehet kevesebbet csinálni...

de a zsigulimban tuti csodát tenne :) Épp ezen vagyok

imiapo 2011.03.23. 03:36:49

@Sznoopy: nekem rengeteget eszik a golf a cooler beszerelésee előtt 6.7 volt az átlagom azóta nem mértem

somagabor 2011.03.23. 10:11:16

@tomabear: Jó ötlet, de egyenlőre még megpróbálnám pénzé tenni.
Nem mind ha nem érnék rá, hogy valaki kipróbálja és valamikor megjelenjen némi pénzel, de ezt a lehetőséget halasszuk el egyenlőre.
Ha nagyon nem megy másként akkor majd csináljuk így.

Üdv:
Gábor

somagabor 2011.03.23. 10:12:21

@Sznoopy: :-) Igen.
a DCI nagyon ki lett találva fogyasztás ügyben.
Nem igen van a piacon olyan autó ami ezt tudja überelni alulról.

somagabor 2011.03.23. 10:24:55

@amper-vadasz: Gondoltam én is a lerakódásra, és egyéb károsító hatásra, de ez elég megfoghatatlan.
Kb. 1 évvel ezelőtt tönkrement az EGR szelepem. Kivettem, gondoltam biztos vastagon van rajt a koksz és egyéb káros anyag.
A meglepő az volt, hogy valóban fekete volt, de nagyjából csak mikronos rétegvastagság mérővel lehetett volna mérni a lerakódást. (egyébbként elektonikai hibája volt)
A dugattyú tetejét még nem néztem, de érdekesség képpen a hétévégén ha rossz idő lesz belenézek az izzító gyertya vagy a befecskendező nyíláson keresztül.

A napi 200 km az fő út, és mellékút egyaránt. Viszonylag egyenletes terhelés mellett.

A fogyasztásról annyit, hogy ma tankoltam. :-) 4,2-re visszatalált.

amper-vadasz 2011.03.23. 14:43:39

@somagabor: Szia Gábor!

Autószerelő kollégám kérdeztem, aki már vett le DCI hengerfejet, volt korom koksz az égéstérben. Nyilván a nagyobb gázolaj befecskendezési nyomás, egy munkaütemhez több befecskendezési adagban elosztva javít az égés minőségén, és csendesedik a diesel motor járása. A magyar gázolaj száraz, érdemes Arol2T motorolajat is hozzá keverni ( hagyományos diesel motornál, de visszavett adagolónál ) precízebb dieselnél drága "móka" a javítás.

A napi 200km-t értem, de ebből egyhuzamban megállás nélkül mennyit jár a motor?

somagabor 2011.03.23. 15:51:10

@amper-vadasz: 100 reggel, 100 délután. Munkába járós autó. :-)

A befecskendezést már optimalizáltam a magyar üzemanyag körülményekre. Ezen kívül esti imáimba is belefoglalom őket. A közvélemény szerint már régen injektorokat kellet volna cserélnem ennyi km után. Ennek ellenére ezek még jól bírják. Nemrég vizsgáltam.

Sznoopy 2011.03.23. 19:33:30

Nálam a Lagunának vannak ilyen-olyan bajai, de nem vészesek, egyszer a turbó nyomás szenzor, most meg a sport turbóm amit nagyon szerettem, autópálya tempónál nagyon jól evett, most sima turbóm van ez meg közúti tempónál eszik meglepően nagyon jól, és hát én ezen járok, szóval kár volt a sport turbó... gondolkoztam a HHO-n bele, de ezek szerint fölösleges... De az ezeröcsibe benne lesz, már megvannak a lemezek és a tömítések, és a PWM-re is pár ötlet, bár ehhez szívesen fogadnék ötleteket majd

amper-vadasz 2011.03.23. 22:32:37

@somagabor: Szia Gábor!

A folyamatos 100km alatt biztos a "vízforralód" működése, ha...

Többféle típussal is szerelték a DCI motorok befecskendezőit, nálad valószínű anno a jobb típus került bele, azok nem kényesek a gázolaj minőségére, de az Arol2T nem árt.

Láttam már 1.5DCI 80LE-s cégautó CLIO-t, 250 000km után nem muzsikált vígan a motorja.

Biztos sokat számít egy diesel motor élettartalmán is a hidegindítás utáni kímélős bemelegítés ( F1-ben sem véletlen van az 1. bemelegítő kör ) és az egy gazdás használat, + a rendszeres elvégzett karbantartás.

Sok autóban hiányolom az olajnyomás és olajhőfok mérő műszert, de akad ahol a hűtővíz hőfok mérő is kimarad.

somagabor 2011.03.24. 11:00:09

@amper-vadasz: Egyébbként igen.
Általában olyan 200 000 -re vannak belőve ezek a motorok.
Legalább is a gyártó szerint. Ezt vallják az autószerelők is.
De az enyémnek el kell mennie 500 000 km-t. :-)
Nincs más választása mert sok dolga van.

Amúgy a legnagyobb probléma a Renault optimista 30 000 km-es szerviz intervalluma. Bár más gyártó is kampányol ezzel. Ezúton közlöm minden kedves Renault tulajdonossal aki olvassa ezt a fórumot hogy ezt el kell felejteni.
A világon nincs olyan olaj gyártó cég aki a saját termékére 30 000 km-t garantálna.
Emlékezzünk vissza az ezeröcsi és a golf 1 időszakra. Olajcsere 10-12 ezer km-ként.
Ennyi!

Ezen lehet akarni változtatni, de nem érdemes.

10 000 HUF 5 liter jófajta olaj, aki ennyit nem akar ráfordítni az autóra az menjen gyalog. :-)

Üdv mindenkinek!
Gábor

imiapo 2011.03.24. 14:22:26

@somagabor: az csak hírlapi kacsa hogy a golf I ben 10000-ként kellene olajat cserélni! meg hogy 2000ft/ liter olajjal kell járni. én 12 évig hajtottam egy 1500c3-s golfI
dieselt.amikor ingyen volt az olaj 10000-km -ként lecseréltem mert nem volt tétel. aztán valami állítólag opel olajjal jártam és 20000-ként cseréltem mert nem bírtam elnézni tovább!

imiapo 2011.03.24. 14:25:52

amikor vége lett a motornak hegerfejes volt de már nagyon régen.egy tél alatt elöblögetett 1-2 liter fagyállót. az végezte ki szegény motort hogy hengerfejet kellett volna rá venni vagy100000-ftért annyit meg nem költöttem rá mert 30ért vettem egy komplett motort adagolóval mindennel bele.

imiapo 2011.03.24. 14:30:35

a régi motorom különben kibírta a 20000-ket úgy hogy annyi olajat evett hogy a 4l kannából ami kimaradt az olajcserekor elég volt a következő cseréig.
a hengernek nem volt semmi válla!csak rozsdás volt ahogy éjszaka a gáttól becsöpögött a víz! és télen is pöccre indult. nagyon sajnáltam eladni de 30 éves volt és így is elvitték 170000-ért gyerekek vége a mesének aki nem hiszi járjon utána.

somagabor 2011.03.24. 15:32:08

@imiapo: A 20 000 nem 30 000.
Az már minden olaj vége. Egyébbként a VW motor (főleg a régi) még bírta harcot. Manapság már más a helyzet.
Persze a futásteljesítmény is változott. Régen az emberek évente pár 1000 km-t mentek, ma hetente megyek annyit. Egyébbként a henger váll egy meglehetősen vicces dolog. Ezt még nem tapasztaltam több 100 000 km után sem, pedig már láttam pár hengerfej leszerelést.
Sajnos a hajtókar csapágy, és a főtengely csapágy előbb kikönyököl a ritka olajcserétől, mint ahogy a henger elkezdene vállasodni.

A golf motorban a hengerfej gát repedés egyébbként hétköznapinak számított a 80-as és a 90-es évek elején is. Főleg a TDI esetében. Manapság ezt a problémát már sikerült megoldani a VW-nek.
Most inkább megjelennek a motoron az olajfolyások különböző helyeken. :-)
süti beállítások módosítása