Felhőtlen tavaszt Mindenkinek!

Ezt a bejegyzést pár hete kezdtem írni, pihentettem, szerkesztgettem, közben Patkolttojás kolléga megelőzött, de sebaj!

Jól látjátok, nem könnyeztek, a HHO News csatorna ismét jelentkezik. Nem fejezte be a sugárzást, csak érdeklődés és mondanivaló hiányában néha szünetel. Apropója az ismételt felbukkanásnak, a hozzám befutott telefonos, e-mail-es és egyéb megkeresések. A válaszom a miértekre eléggé szerteágazó. Miközben megpróbálok beszámolni HHO fejleményekről itthoni és külhoni viszonylatban.

Szóval miért hallgat a blog? Úgy érzem ami egy cella készítéséhez, beszereléséhez szükséges, ideértve fizikai, kémiai vonatkozását, több bejegyzésben kiveséztük. Sokat hozzátenni nem tudtam(tunk). További bejegyzések már csak szószaporítások lettek volna. A blog csak saját tengelye körül forgott, érdemi előrelépés nélkül. Ami hiányzott és a mai napig hiányzik, az a tapasztalatok megosztása lenne, ami magával vonzaná a későbbi fejlesztéseket, újításokat. Hogy ez nem történt még meg annak okait a jelen gazdasági helyzetben, illetve abban látom, hogy az üzemanyag árak hol le, hol fel ugrálnak. Az előbbivel nem tudunk (?) mit kezdeni, utóbbival  hazánk benzinfaló társadalmának ingerküszöbét tesztelgetik. Azt a szintet még mindig nem érte el, mikor is ez a társadalom egy emberként ugrik talra, mondván itt a vége, ne tovább! Addig is az illetékesek szemében egy békésen kérődző nyáj vagyunk, ne is csodálkozzunk ha ekként kezelnek! Ez vonatkozik létünk szinte minden területére. Ennyit mára a politikáról.

Sok kritika érte a blogot nyílt, bújtatott kereskedelmi tevékenység engedélyezése miatt. Először is: itt remélhetőleg felnőtt emberek bóklásznak. Ha felbukkan egy-egy komment saját termékét "hirdetve", ebben még semmi kivetnivalót nem látok. Hátha ő az, aki tud valami újat. Ha nem, akkor is szélesíti a palettát. Amenniben gond lesz a motyójával, vagy átverésszagú a dolog, meg lészen írva, kezelve lesz a dolog. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mostantól szabad a pálya lehet kommentek írni, reklám célból. Az olvasó felelősségét nem győzöm elégszer hangsúlyozni: amit olvasol ne hidd el elsőre, kérdezz, olvass, kutass, érdeklődj, majd döntsd el, elhiszed, megveszed vagy sem!

Eközben mi történik a nagyvilágban HHO ügyben? Európában szinte semmi. Az autógyárak látják a keveset fogyasztó autóban az üzletet, de ahogy hidrogén kolléga is írta korábban, az elektronikusan szabályzott motorokkal elért fogyasztáscsökkenés nem lesz hosszú életű. Ez megint egy vevőkábító-profitmaximalizáló lépés. Jól hangzik az 1 litert kajáló VW, vagy a 1,5-el guruló Audi. ...de 10-20millióért? Az esetleges szervízköltségeket már nem is említem.

Eközben a nagy lábvíz túloldalán szintén stagnál a dolog. Az USA-ban a kezdeti nagy lelkesedés lohadni látszik. Ennek egyik fő oka, az a hihetetlen gazdasági leépülés, amiről máshol a nagyvilágban embereknek fogalma nincs. Kb. 70.000.000 munkanélküli. Detroit, az egykori autógyárak Mekkája romokban. Csak röviden a helyzet számokban: a lakosság a felére zsugorodott. 20 percenként költözik el egy család, 100.000 lakóház áll üresen, bontásra ítélve. 50.000 cég zárt be egy év alatt. Folyamatosan kapcsolják le a közvilágítást a város különböző részeiben, átadva helyét a fosztogatásnak, rablásnak. Összegezve, ez nem egy pozitív közeg egy fejlődő kezdeményezésnek. Másfelől voltak bíztató eredmények, főleg HHO-hoz való PWM-ek és hasonlóak terén. Nem akarnék ilyen-olyan elméleteket gyártani, de ezek a cégek szinte nyomtalanul eltűntek. Nos ez a HHO "hisztéria" kicsit nagyra nőtt, olyannyira, hogy akinek nem érdeke ennek terjedése, lépett. Az eredmény: meghagyták azokat, akik még mindig a 2-3 éves motyóikból próbálnak az eBay-en profitálni. Ők nem jelentenek veszélyt. Pedig az alapján amit pár éve amit kint láttam, bíztam benne, onnan jönnek majd az úttörő fejlesztések. Eközben kézzel fogható a profitéhes olajlobbi áldásos tevékenysége. Egyre nagyobb SUV-k róják az utakat, nem hogy kevesebbet, de még többet fogyasztva. 17-20 literes fogyasztású autókról természetes bárgyúsággal beszélnek, miközben ott is egyre többen küzdenek a mindennapi betevő előteremtéséért. Eközben a határ túloldalán, Kanadában, nem is értik miről beszélek amikor a HHO-t meg hasonlót emlegetem. Tátott száj, lekicsinylő vigyor, elmegyógyintézet emlegetése a reakciók többsége.

Tehát maradunk (maradnánk) mi. Nem akarok nagy szavakat használni, de "valami" idézet ugrik be "valakitől": "Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derül! Úgy legyen!

Ámen!

Előre!

P.S. Tudom, sokak számára nem vállalható helyről ollózok ide egy cikket. De ne a fejlécet nézd! A tartalmat! Tanulságos. http://kuruc.info/r/9/110953/

 

HHO2

A legenda szerint a főnix madár milyest a fészke elkészül elégeti magát a saját fészkével együtt, de újraéled! Éppen ezért az újjászületésnek is a jelképe. Nem gondolnám, hogy a HHO téma eltűnt volna véglegesen, sőt, szerintem még csak most kezdődik majd a forradalma. Miért is gondolom? A magyarázat rém egyszerű. A válság gondolkodásra is készteti az embereket, kivéve persze azokat, akiknek nincs mivel! Ennek okait nem a születési rendellenességben keresem, hanem abban, hogy még mindig nem látják egyesek a fától az erdőt. Ezt az átmeneti vakságot pedig általában az okozza, hogy nem érinti őket sem a gazdasági válság, sem pedig az embertársaik iránti megértés, vagy szeretet, hogy nagy szavakat használjak. Ők a taposi, törtető kategória képviselői. Ők akkor is lehúzzák rólad az X-edik bőrt, ha a húsod marad már csak a helyén! Az emóciós képesség teljes hiányával bírnak. Olyan, mintha szándékosan tevékenykednének a szent ügy érdekében, persze a háttérben nem ez van, hanem a rablás, a taposás, az átverés. Természetesen a HHO dolgokra gondolok és nem akarok eltérni a témától. De ki is ennek az oka? Hát mi magunk. Nem kell ujjal mutogatni másokra, csak kell egy tükör és bele kell nézni! Ott lapulnak a tettesek! Éppen ezért most nagy szükség van a megújulásra, az újjászületésre.

De lehet e a szemellenzős látásmód ellen védekezni és hogyan? Lehet. A módszer kétféle is lehet.

Az egyik, melyet ilyenkor legtöbben követnek, hogy vesznek egy fekete kendőt és letakarját a tükröt, mint egyes helyeken, ahol halott van a háznál. Ez a könnyebbik megoldás, hiszen amit nem látok, az nem is fáj! Ám vannak olyanok is, akik fogják a rongyot és még a port is letörlik ilyenkor a tükörről, hogy minél tisztább képet adjon vissza arról, aki beletekint! Ez lenne a cél!

Meg kellene néznünk, hogy mit értünk el eddig, mik az eredmények, ám megint itt egy "de". Mert bizony meg kellene osztani az eredményeket másokkal is és nem csak megelégedni azzal, hogy nekem működik és használom. Sajna nem sokan vannak így, mármint a megosztással. Tisztelet a kivételnek, ők azok, akikre általában számítani lehet. Sokan azt mondják, hogy azért nem publikálnak, mert lenyúlják az eredményeiket, sokan meg azért, mert lusták. A lustaság pedig a magyarság fő erénye! Ezt tudjuk. De a fő erények sora ezzel persze nem merül ki, a másik a sültgalamb effektus! Ha valaki nem tudja mi az, annak majd elmagyarázom egyszer, de gondolom nem szükséges. Mindezek tudatában bátorkodom feltámasztani a "HHO főnix madarát" a hamvaiból. Állítólag ugyan annyi ideig él, mint az elődje, sőt még a hamvakból egy tojást is készít! Az utóbbival nekem semmi gondom, menni fog! :) 

Akkor térjünk a tárgyra. Az elmúlt csendesnek mondott időszakban a saját anyagi lehetőségeim szerint valamicskét én is kísérleteztem. Nem sokat, csak keveset. Most ezeknek az eredményeit fogom megosztani Veletek, vagy Önökkel, kinek melyik tetszik jobban. Két dolgot vizsgáltam. Egyik az elektrolit volt, ez az egyszerűbb, mivel én csak összesen 3 löttyel kísérleteztem. Egyet azonnal ki is ejtettem a sorból, mert nekem nem jött be, ez pedig a szódabikarbóna vizes oldata. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem használható, mert mellette szól az ártalmatlansága, ha kiömlik nem marja szét a kezed és így tovább, szóval sokminden szól mellette. Ennek ellenére én a megtermelt durranógáz mennyiségét és a ráfordított elektromos teljesítménytvoltam kénytelen elsődleges szempontnak tekinteni.

Tahát maradtak ketten a levesben: NaOH és KOH vizes oldata. A két harcos, aki megküzdött a kegyeimért. Mindketten nagyon hasonlóan teljesítettek, de rövidre fogva a dolgot nekem a NaOH oldat jobban tetszik. Sokkal kevésbbé volt hajlamos a habzásra, bár hozzá kell tenni, hogy nekem a habzás soha nem okozott gondot, mert a tesztek során is csak extrém rossz körülmények között sikerült kicsikarni intenzív habot a bontókból. Szándékosdan írom a többes számot, mert bontója és más egyebek is befolyásolják a dolgot. Mit is értek ez alatt? Csupán annyit, ha jó tömény elektrolitot kezdek használni egy szerencsétlen kialakítású bontóban, akkor bizony jelentkezik a habzás is de nem egyedül, hanem egyéb nemkívánatos jelenségekkel együtt. De ezek akár egy külön bejegyzést is igényelnének, tehát ezzel nem foglalkozom. Ha valaki utána akar járni, akkor sajna el kell végeznie egy hasonló kísérlet sorozatot, amire mindenkinek, aki teheti van lehetősége, csak idő és pénz kérdése. Mi az ami tetszett? Sokkal kevésbbé hajlamos a habképződésre, mint a KOH oldat. Az elektromos vezetőképessége egy hajszállal rosszabb ugyan a KOH oldatnál, természetesen ugyanolyan töménység mellett, de pl. PWM nélkül sokkal jobban lehet vele olyan töménységű eletrolitot készíteni, ami majd nem nyomja ki a biztosítékot egy fél óra múlva, ha van egyáltalán a rendszerben, vagy nem fűstöl  el tőle az autó generátora rosszabb esetben.

De mi is a lényeg? A legfontosabb minden esetben, bármely elektrolit változatot is használjuk a három közül, hogy a lehető leghígabb elektrolitot tegyük a rendszerbe. Ha valaki nem akar PWM-et használni, akkor ezt úgy kell érteni, hogy  az adott gáztermelés igényt kell összhangba hozni a bontásra fordított elektromos teljesítménnyel, de úgy, hogy a lehető legrosszabb körülmények között se károsodjon az autó generátora. Nem egyszerű feladat, de megoldható. "B" változatként, ami minden rendszerünkre érvényes, el kell fogadnunk, hogy csodák nincsenek ezen a téren. Nem tudjuk egyenlőre áthágni a fizika törvényszerűségeit, ezért a legjobb hatásfokra kell törekednünk és nem félremagyarázni a dolgokat.

A szemfényvesztés és az ígéretek nem termelnek több gázt!

Ellenben rendesen csökkentik a pénztárca súlyát!  Csak olyan helyről szabad bontót vásárolni, ahol meg is tudják mutatni, hogy mennyi gázt termel és milyen feszültség és áramfelvétel mellett. Avagy csináld magad módon,  sokszor sokkal tisztességesebb és sokkal jobban teljesítő bontókat lehet előállítani, mintha valami gagyi cuccot venne az ember - szokás szerint - horror áron. 

A legfontosabb alapvető dolog: biztosítani a bontóhoz mérten a legjobb hatásfokot. Az egyéb kialakításokról a továbbiakban lesz szó. 

Más, ami hatalmas félreértésekre ad okot. A PWM nem növeli a gáztermelést.

A kísérleteim második fázisában magával a bontóval foglalkoztam behatóan. Pontosítom a dolgot. Az aggasztott, hogy mi lehet az oka a merülős bontók - ide értve a csövest is jelen esetben - és a DRY-CELL rendszerűek közötti hatásfok különbségnek, s hogy ezt hogy lehet orvosolni. Ehhez tudni kell azt, hogy a felszabadult oxigén és hidrogén az elektrolitba zárt buborékok formájában jön létre. Ez persze természetes. Akkor nézzük meg, hogy miért is annyira szilárd az a buborék és mi teszi úgymond gyengébbé, vagyis mikor tud a megtermelt gáz könnyebben kiszabadulni a fogságából? Nyilván, ha vékonyabb a hártyája. Ez viszont egyenesági következtetést von maga után: híg szappanos léből a gyereknek sem sikerült a buborékfújóval elég nagy bubit fújni, ezért valami sűrűbbet kellett neki csinálni. Ugye? Mit is mondtam? A lehető leghígabb elektrolitot kell használni! Miért is? Hát elsősorban ezért, mert minél töményebb az oldat, annál nagyobbak és erősebbek lesznek a bubik. A hatásfok összefügg azzal, hogy mennyire hamar tud felszabadulni a gáz a buborékokból, vagyis mennyire zárják el a ki nem pukkant bubik az utat a lemezek elől, hogy friss elektrolithoz jussanak. 

A következtetés innentől fogva teljesen egyértelmű volt, biztosítani kell a szabad teret a buborékok kipukkanásához, de nem ám akár hol, hanem a bontón belül!

Ezt a megfelelő lemezforma és lemeztávolság fogja megoldani. Nosza rajta, elemezzük a dolgot. Vegyünk egy általában használatos bontót, töltsük fel elektrolittal és kapcsoljuk be. Figyeljük meg, hogy mi is történik. Az első pillanatban hirtelen elindul a gázfejlődés és még az alső csövön is visszamegy a buborék, mert a felső térben olyannyira torlódik, hogy túlnyomás alakul ki. Lenyomja az elektrolit szintjét, akár teljesen le is ürítheti hirtelen a bontót, főleg azokat a fajtákat, melyek inkább hasonlítanak egy daxli kutyára, mint egy elektrolizáló berendezésre. A leürült bontóban ilyenkor lecsökken az áram, minek hatására a megtermelt gáz is jócskán elapad, erre feltöltődik a gravitáció folytán a bontó elektrolittal, majd a jelenség kezdődik előről,. vagyis megint leürül, ..... stb. Ez a "pumpálás" jelensége. Ezt a kis méretű lemezekből összerakott, sok lemezes,  ráadásul  kevés semleges lemezzel készített bontók produkálják. A rossz lemezforma és a sűrű elektrolit csak növelik a bajt.

A lemezforma a védjegyemmel kétféle változatban .jpg

A képek természetesen nagyíthatóak, jobb egérgomb - kép megnyitása opció.

Megoldás: tervezzünk olyan lemezformát, ami biztosítja a jó feltételeket. A bontó ezek után nem sima kis DRY-CELL, hanem egy igazi "HIBRID" bontó lesz. Miért ez a neve? Egyszerű. Teljesíti a merülős bontó kritériumait és egyesíti azokat a szárazcellás bontó tulajdonságaival. Nem kellett nagy ész kitalálni ezek után, hogy hogy is nézzen ki. A fenti rajz megmutatja mindezt. A méretek pillanatnyilag nem is érdekesek, hanem inkább a forma. Felül nagy tér, ott ki tudnak szabadulni a buborékokból a gázok. 

Azért van ezzel kapcsolatban is még egy nagyon fontos dolog. Az elektrolit szintje nyugalmi, vagyis kikapcsolt állapotban NEM HALADHATJA MEG A KIVÁGÁS ALSÓ SZINTJÉT, vagyis legfeljebb a lemezek felső peremét érheti el. Ez nagyon fontos. Egyébként ez az elv biztosítja majd az egyesek szerint létrejövő "kóbor áramok" elleni védelmet és ami ennél is sokkal fontosabb, a téli üzemmódban nem kell bele holmi alkoholos adalék, amely amúgy is lepárolódik az elektrolitból. A lemezek alsó felében a lukacskák igen csak kis méretűek, hiszen azoknak nem az a feladata, hogy dőljön bele az elektrolit, hiszen itt a gáz a bontón belül szabadul fel, tehát az elektrolit utánpótlása közel annyi, amennyit elbontott az elektrolízis során. Ez annyit jelent, hogy olyan kicsire lehet venni a kiegyenlítő lukak méretét, ami elegendő ahhoz, hogy az elektrolit szintje minden cellában egyenlő legyen. Még az 1-4 mm átmérő is bőven elég, nincs szükség nagyobbra. Ez a bontó forma soha nem fog "pumpálni", meglehet itt is valamennyivel lejjebb megy az elektrolit szintje üzem közben, de ez szinte lényegtelen. Sokan mondják majd, hogy felesleges felül a nagy kivágás, de lelkük rajta. Ez nem egy utasítás, hogy így kell lennie, ezek csupán az én kísérleteimnek az eredményei. Lehet próbálkozni! Biztos vannak sokan, akik helybenhagyják a megállapításomat és sokan, akik cáfolják majd. Semmi gond. Nekem működik. Ha valakinek van jobb ötlete, akkor rukkoljon ki vele, itt a tér, itt a lehetőség!

Ez egy kis sematikus rajz, hogy jól lehessen látni a hatalmas teret a lemezek felett, ahol a gázok nyugodtan kiszabadulhatnak  a buborékokból!Az új lemezforma 13 lemezes ősszeállítás 2.jpg 

De egy kicsit azért visszautalnák a korábban nyilvánossá tett videóima is. Ha valaki figyemesen végignézte azokat, akkkor már eleve hasonló következtetésre kellett, hogy jusson, mint amit most összefoglalva megtettem. Volt olyan, amikor teszteltem híres, jól beváltnak mondott bontót, mellyel elárasztani igyekeznek a világot, volt olyan, amikor bebizonyítottam, hogy az alkohol nem éppen megbízható fagyásvédő szer. Korábban egy kis animációban megmutattam, hogyan kell elrendezni téli fagyokra egy bontót, vagyis már akkor is az elektrolit szintekkel variáltam, mert az volt a használható módszer. Azt is bemutattam, hogy a PWM mit csinál és hogyan, voltak jelalakok is, aki ért hozzá az láthatta is a lényeget. Ennek ellenére senki nem mondta, hogy nem jó, vagy tud jobbat! Igaz azt sem sokan, hogy ez a megoldás az egyetlen célravezető. A magam részéről úgy érzem mindent megteszek ahhoz, hogy minél többen bízzanak ebben a megoldásban és ne pocsékoljuk a FÖLD oly drága levegőjét, ne szennyezzük a környezetünket! 

Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy a dohányzás káros az egészségre! Én is. Magam is dohányoztam, de már vagy fél éve abba tudtam hagyni, minden fenyegetés, vagy segédeszköz nélkül. Igaz, annak idején sem fújtam a füstöt senki orra alá, de ez lényegtelen. Egy kicsit tovább megyek viszont. A villamos megállóban sem lehet rágyújtani, mert zavarhatja a mellettünk állókat. Tény, helyes, egyetértek vele 100%-ig.

Vegyük példának mondjuk Pesten a körutat. A villamos megáló általában egy keresztutca előtt van, nem mögött. Mi is történik? Megáll a villamos, majd jön, ha jön. de addig ott állok a megállóban és várok. Az autók hol vannak ilyenkor? Közvetlen mellettem, az úton és amikor piros a lámpa ők is állanak, vagyis csak a kaszni, de a motor az jár! Jön is a rengeteg kipufogógáz, egyenesen a pofámba! Ettől engem, ha nem dohányzom, vagy,  ha igen, akkor ki véd meg? Ez ellen miért nem tiltakozik senki? Egyetlen autónak a kipufogó füstje sokszorosa annak, mintha egyetlen cigarettát elszívtam volna, s a mellettem állónak állandóan a képébe fújtam volna a füstöt! Ja.... és sokan állnak a megállóban, jut belőle bőven mindenkinek!!! Nem marad ki senki. Sőt messzebb megyek, nem kell, hogy dohányozzon valaki óvoda, bölcsöde, vagy bármely intézmény mellett, mert apu, vagy anyu autóval hozza a gyereket és többet szennyez a levegőn egyetlen megállással, mintha egy sereg dohányos füstölne ott. 

A fenti aprónak tűnő anomália soha nem lesz feloldva! Éppen ezért mondom, hogy mindegy, hogy kinek tetszik, vagy kinek nem, de a HHO használata egy gépjárműben akkor is hatásos, ha "csak" a károsanyag kibocsájtást csökkenti!

Nos, ez az összefüggés a HHO használata és a "főnixmadár" újraéledése között. Nagyon jó lenne, ha mindenki igyekezne továbbiakban is óvni, védeni és tenni azért, hogy minél tisztább levegőt szívhassunk be, hiszen ha jól sejtem ez éltet bennünket! A megevett zsíroskenyér, vagy fehérpecsenye - mindenki válassza ki a megfelelőt - csak adalék! Tiszta levegő nélkül, s ez tényleg nem csak szlogen, nincs minőségi élet sem! 

Ez persze nem annyit jelent, hogy mindenki dobja el az autóját és üljön szekérre, bár ez is egy lehetőség, hanem azt, hogy amit a gyárak hatalmas erőfeszítéssel sem tudnak megoldani, az egy pár tízezer forintos ráfordítással bármennyire is hihetetlen mindenki meg tudná tenni! Szívesen segítek mindenkinek ebben, csak kérdezni kell, mindent meg lehet oldani, csak akarni kell! 

A hosszúra sikeredett mondókámnak a végére értem. Csak kívánni tudom, hogy segítsen mindenki abban, hogy a HHO főnix madara újraéledhessen!

Üdvözlettel: patkolttojas

hho generátor

 2012.12.03. 23:49

Üdv Gázfacsarók!

Lassan elérkezik a várva várt időnk... Eljön az a világ ami mindenkinek a legjobb. Az autó gyárak és tervező irodák lassan észbe kapnak, hogy az épp aktuális projektjeik, amik annyira bonyolultak, hogy lefoglalják még a zseni kapacitást, kapisgálják: kilóg a lóláb.

Amikor már az újonnan megjelenő sportautóknak olyan bonyolult fedélzeti kompjútert kell tervezni, amit már a hűtővízzel kell hűteni. Igen, megvalósítható és szükséges a szigorú normák és lobbi érdekek miatt!

De természetesen nem a legegyszerűbb lehetőség. Ehhez nem kell zseninek lenni, inkább hét próbásnak...

A vezérlőelektronika gyártók is topognak mert a változás/váltás közeleg. Az új autógyártás az év végéig tervez. Ugyan megvannak már sokaknál az új sorozatgyártásra kész modellek, de ezeket megtöri az új rendszer elmélet.(és itt nem a külsőre gondolok)

A fejlesztés a nagyvállalatoknak nem fog problémát okozni, mert csak egy gyártónál kb 120-140 mérnök fejleszt elektronikát adott típusra. jelenleg még nem a legoptimálisabb paraméterekkel. Amikor a kulcsadatokkal fognak dolgozni, akkor nájrájdert megszégyenítő spm fokozattal fog robogni az agyuk. Emiatt nem lesz szükség leállásra sem a gyártásban. Átállásra viszont igen.

Az új autó eladásban jelenleg hanyatlik a piac, mert alulról jövő igények magasabbak a jelenlegi megoldás rendszereknél. Nem nehéz észrevenni hogy jelenleg az egó(ista vásárló) vezeti a vásárlási listákat. De mivel a tömeges vásárlók diktálnak emiatt egy bentli vagy ro(j)szro(j)sz még megengedheti az ódivatú múzeum gyártást. "Piac-csinálók,büszkék magukra" kizárólag a tömeg kiszolgálásával lehetnének, akik mi vagyunk...

Mi nem veszünk már (haszontalan) új autót (hitelre), ami tönkre megy vagy szervízköltsége meghaladja az autó ÚJ árát hosszú távon, mert felesleges idő és energia pazarlás.

Ezen a ponton a "profit" (és a mögötte álló egyének) átértékelődik és az életben maradást választja a jó hírnévvel. Inkább, mint az összeomlást, számkivetettséget.

Viszont ami jönni fog. Tudjuk milyen "összeesküvéselméletek" lapulnak egyesek fiókjában, amit hiába őrizgetnek.  Kellően elszánt nagyvállalati mérnökcsapatok játszi könnyedséggel fogják átlépni a határt az életben maradásért...A saját életükért. amikor nem a profit és egó uralkodik, akkor az elme szárnyal, mert nincs röghöz kötve. Magadon is meg tapasztalhatod ha például elmész egy jobbagyféltekés rajzolás tanfolyamra... Picasso lehetsz 3-4 nap alatt...Más téren is így működik. A hozzáállás kérdése, nem a rabszolga tartó parancsán múlik a jövő, mert a víz az úr.

A nagy halak ideje lejárt. Tiszta vizet öntünk a pohárba. (már akinek üres a pohara)

Bárhogy is sok lúd disznót győz....Tegyétek, amit tennetek kell és hallgassatok a megérzéseitekre!

Generátort, búzát, békességet mindenkinek!

 

 

Címkék: hho hho generátor

Olvasói tapasztalat.

 2012.05.09. 06:41

Napsugaras napsugarat!

A minap kaptam e-mailben egy levelet, ami pár hónap tapasztalatát gyűjtöte csokorba röviden.  Álljon itt vágatlanul. Olvassátok, érdemes!

Kedves HHO rajongók!

Lassan 2 éve aktív HHO felhasználó vagyok. Néhány gondolatot, illetve tapasztalatot szeretnék megosztani veletek, specifikusan Suzuki Swift (régi) típusú autóban való alkalmazással kapcsolatban, ezt az írást leginkább nekik szánom.
Az autóm 13 éves, 1.3as injektoros, 300000km van benne.
A mindenki számára prioritást élvező fogyasztáscsökkenés valóság! a HHO generátor használatával. Amikor még nem használtam, akkor az átlagfogyasztás 5.8 - 6.7L volt.  Amióta be lett szerelve a kocsiba, a szokásos HHO-ról írkált a neten fellelhető rizsát produkálta az autó: jobban ment, kevesebbet evett, káros anyag kibocsájtás csökkent, blabla. DE!
Az igazság az, hogy ez nem igaz! Legalábbis általánosan semmiképpen.
Ezek az autók meghatározott gyári paraméterekkel működnek - itt most tekintsünk el a chippelt, tuningolt, átalakított autóktól, most a mezei kocsikról van szó. Anno nyilván a 95ös benzinhez lőtték be az autót, így azzal működik mondjuk úgy "normálisan". Pl 100as benzint is használtam egy ideig, de nem lett tőle táltosabb a paripa, sokkal inkább megdízelesedett. Egyébként aki nem etanolt küld az üzemanyagtartályba, az 95öst tankol, ezt látatlanba lefogadom. Na de haladjunk tovább. Az első beszerelés után én is vártam a csodát - de nem nagyon jött. A faszikám, aki beszerelte, elmondott ezt azt, hogy csergetni kell a vizet x km-enként, meg a rizsát, hogy majd 150km-el többet fogok menni egy tankkal, mint eddig.  Ekkortájt sokat kellett mennem hosszú távokat, így bőven volt alkalmam megfigyelni az esetleges változásokat. A vizet a tanácsokat követve szépen cserélgettem. A "víz" : ioncserélt víz + NaCO3 - 1.5L-hez 50g. Gondolom itt páran felszisszennek, hogy micsoda barom ez az ioncserélt vizével - teljes joggal, bár némi mentegetőzést megejtek azért: egyszerűen nem tudtam a tutit elsőre, ahogyan más sem. Az csak később jött x próbálkozás, utánajárás, sok cumi után.
A cumiról kicsit bővebben:
A víz láthatóan barnulni kezdett, egy idő után a barnulások egyre hamarabb jelentkeztek, a cellák közé lassan barna trutyi rakódott, látványosan csökkent a gázhozam. A gázhozam persze hőmérséklet függvénye is sima egyenáram használata mellett, elektronikák nélkül - ezt sem tudtam. Ekkor még az A mérő is a motortérben volt, így nem lehetett szemmel tartani a változásokat. A kocsi emellett randomra fogyasztott: 4.6 - 7L, néha ment mint az állat, néha meg lassú volt mint a tetyű. Nem igazán értettem egyszer miért okés, egyszer miért nem. Ez ment van fél évig, cella szétszedés, takarítás, aztán jött a tél, szétfagyás - asszem sokunknak ismerősen csengő tapasztalatok.
Ekkortájt kezdtek a neten szaporodni a HHO-val kapcsolatos tapasztalatok, tanácsok: desztillált víz + KOH és hasonlók. Aztán jött vele a hülyeség is, időbe telt mire letisztult a kép.

Most ugrok egyet az időben és elmondom a tutit!
Konkrétan: hogyan jelentkezik fogyasztáscsökkenés és nyomatéknövekedés HHO használattal - suzukiban. (A szokványos rizsát kihagyom).
Víz: ESŐVÍZ - mikroszűrős vízszűrővel átszűrve + NaCO3. Az esővíz lehetőleg ne pocsolyából legyen begyűjtve, ha van rá mód minél tisztábban gyűjtsük össze vagy szűrjük le esetleg többször.
Az NaCO3 többféle verzióban szerezhető be, a legjobb a CSODASZÓDA nevű mosószóda termék, Ja és ócssó! NINCS BARNULÁS! Ennek másik feltétele, hogy a lemezeid minősége jó legyen, de hát ez alap.

Mennyi gáz kell?
Nem sok. Ezen a pontos elnézést kérek a felületességért, de nincs módom rá, hogy megmérjem, egyébként is másból következtetem le, hogy éppen a kellő mennyiség termelődik-e. Ez nem más mint az áramfelvétel. A legjobb ha 7-10A között van! Ekkor termelődik annyi gáz, ami ha a motorba jut, jelentkeznek a kellemes változások és a sokat reklámozott fogyasztáscsökkenés! Ha kevesebb akkor mintha mise történt volna. Ha több akkor negatív eredményt érünk el, hiába a sok sok robbanóanyag.

Hogyan érhetjük el ezt?
Az elektrolit töménységének beállításával - egyrészt.
A cella elhelyezése szintén fontos: ha meg van döntve úgy 20 fokosan, akkor lassan felmegy a A - ez nem kívánatos. Az egyenáramos vízbontás másik rákfenéje a hőmérséklet. Az autóban elég szélsőséges tartományok vannak jelen. A hőmérséklet növekedésével meg fel az A - a kívánt érték fölött lőttek a megtakarításnak. Na erre kell valami: PWM! Méghozzá áramkorlátos beállíthatósági jellemzővel. Ez majd szépen megvéd az atomtámadástól.

Lássuk csak mi van még: a bontó.
Hát ebből aztán van millió féle. Ehhez nem tudok szent grált virítani, csak annyit fűzök hozzá, hogy nem kell soklemezes.
Amit használok: 8x8 as +sss-sss+sss-sss+, a tömítőgyűrűk 3mm-esek.

Mi változott?
Úgy kb 4 hónapja (ennyi ideje tudom a tutit:) hozzá sem kellett nyúlnom semmihez! Nem kellet vizet cserélni, utántölteni is csak minimálisat, nem barnul.
A kocsi fogyasztása 4.9 - 5.4L között mozog és megy, mint a meszes. Asszem erre vágyik a legtöbb HHO használó.

Ennyi!


Nem kaptam felhatalmazást név stb. közzétételére, így én zárom a sorokat.

HHO2
 

Kedves Szimpatizánsok, Nem Szimpatizánsok és Mindenki Aki Él, Mozog és Olvas!

Az utóbbi időben megszaporodtak e-mail fiókomban azok a levelek amik arról kérdeznek, miért nem történik érdemben semmi, van-e valami kézzelfogható eredmény elektronika gyártás terén, vagy hol van a klub stb? Mások arra buzdítanak hozzak össze egy bemérős-beszélgetős találkozót. Megint mások az elért eredményeimről kérdeznek.

Kedves Érdeklődők! A helyzet a következő: ahogy látom ezen és minden más HHO-val foglalkozó fórumon négy dolog zajlik: 

1. Megy a parttalan okoskodás, elmerülve a leg(ál)tudományosabb magyarázatokban, kézzel fogható eredmény nélkül, vagy csak titkolják. Rétestészta hosszúságú értekezések picofarádokról, Graetz hidakról, miegymásról. A legjobb példája eme jelenségnek, 2 hete a Totalcar-on megjelent cikk hozzászólás kígyója. Itt van minden, mint a vásári céllövöldében,  személyeskedő primitívséggel fűszerezve.

2. Unos-untalan ezredszer merülnek fel olyan kérdések, amiről ezerszer írtam és tízezerszer válaszoltak rá hozzászólók. Persze az anya meg az ismétlés, de ne anyázzunk már ennyit, olvassunk!  Ha nem itt, máshol.   

3. Egy réteg hallgat, mazsolázik, vagy néha kérdez, hogy aztán hanyatt homlok a Vatera-ra, meg egyéb helyekre rohanva árulja a motyóját.  Ezzel sincs gond, csak a HHO-t ne keverd a HOHOHO-val. Az a lappföldi Mikulás, Yolopukki védjegye.

4. Egyesek másokat buzdítanak cselekvésre, saját kezüket széttárva, miszerint ők ilyen-olyan okokból semmit nem tehetnek az ügy érdekében. Ők rendszerint az 1. csoportban jeleskedő okosok. E csoport egyike-másika igazi kaméleon, akik a 3. csoportban is feltűnnek. Ez az igazi más ......val csalánt szindróma!

Eláruljam a titkot? Egyik sem vezet eredményre, tényleges munka nélkül. Tudom sz@r dolog, odaállni kulizni, de képzeld ha mindenki a másikra vár. Vagyis már el sem kell képzelned, mert ebben élsz!

Nos, ahol én állok: jelenleg 4 helyről van ígéretem különböző elektronikákra. Az elmúlt 2 évben ez a szám 1 és 10 között folyamatosan változott, így nem is reménykedem különösebb eredményben. Méregetek, kísérletezgetek, de őszinte leszek, nem rohanok megoszatni az eredményeket! Lefáradtam a piócákól. A tavaly kapható volt alkatrészek kínálata, az elszállt dollár, megemelt Áfa, vám, postai díjak miatt lecsökkent, magyarán kintről semmit nem szerzek be. Fegyőreink így döntöttek, hogy ez jó lesz a gulág népének, hát legyen. Itthon, gyártói hajlam senkinél nem mutatkozik. Decemberben ismételten felvettem a kapcsolatot több műanyag kütyüket gyártó céggel. A mai napig semmi, de borítékolom válaszra sem méltatnak, pedig személyesen mentem mindenhová, mintákkal, rajzokkal felfegyverkezve. Klub, összejövetel nincs, ha így mennek a dolgok nem is lesz. Közben elkótyavetyélem maradék készletem, az ország giga-mega aukciós portálján. Megjegyzem, szánalmas ami ott zajlik! Mindeközben, máshonnan vett generátorokat próbálnak "csak úgy" beméretni. Miután kiderül, ezt többé nem ingyen teszem, ott kezdődnek a beszólások. Hááá mééé a mútkó ingyéé vót?  Volt egyszer egy vadnyugat is...

Mit is kéne tenni Drága Barátaim? Kicsit a tettek mezejére kellene terelni a dolgokat! Józan paraszti ésszel, két kézzel valamit elkezdeni alkotni! Plazma gyertyát, Krupa-féle gyertyát, PWM-et, cserebabrációs multikomplikációs akármit. Feladatot, ötletet rengeteg talász az előző bejegyzésekből. Mire várunk? Mit is írtam 1 éve? 400 Ft.-os benzint? (nem mintha látnok lennék) Itt van, sőt már túl is teljesítettük. Micsoda sztahanovista eredmény! 120%. Van ahol átszámítva, már 500 felett járnak. Ránk is ez vár, de addig is...

 

 

 

 

 

 

Hogy a méltán népszerű rongykereskedő szlogenjével éljek: csak csináljuk!  Mindegy mit, csak csináljunk már valamit!!!

Hogy, hogyan Ne csináljuk álljon itt a saját történetem. Az ezredforduló környékén, pár évig volt szerencsém Sajtországban, egy éppen összeomlani készülő papírsárkányrepülő cégnél tevékenykedni. Tudod aminek a fehér kereszt volt a lo(ó)gója. Persze a lehulló konc óriási volt, a góliát vergődése közben. Két hetente kaptuk, az okosabbnál okosabb főnököket. Minden reggel, műszak után, gyűlés, értekezlet, fejtágítás. Viszonylag könnyen viseltem, reflexből, a múltból. Az egyik kitalálta, a céget úgy tudjuk megmenteni, ha csináljuk! Ennyi esze volt, ő kimondta a tuttit, just do it! Kérdésünkre mit(?), annyi volt a válasz: a munkánkat, ami és ahogy le van írva. Pipás logós buzdító tacepaók lepték el a faliújságokat, e-mail fiókokat. A barom, a takarítóknak a seprűre is feltetette a címkét. Megbeszéltük, úgy lesz. Másnap mindent a működési szabályzat szerint tettünk. Este 8-kor kezdtük a Szabály Matyi-zást, másnap délelőttre az összeomlás szélére került az utasszállítás. Vízfejűek rohangáltak eszüket vesztve, többek között az ötlet kiagyalója. Mi pedig, reggel 8-kor hazamentünk. Az aznapi káoszról este értesültünk. Dollár milliókban volt mérhető a kár. De az is lehet, valakinek így volt jó. Hogy mit mondasz? A Malév-nél is ez van? Sok, okos közmondást lehetne idézni az ismétlődő történelemről, meg az el nem vesző, csak átalkuló vagyonokról.

Na így NE csináljuk!  Vagy mégis, vagy nem is tudom, kicsit határozatlan vagyok, vagy nem?...

Közben egyre-másra kerülnek napvilágra a HHO-val kapcsolatos kutatási eredmények. A japánok ebben élen járnak, de a tavalyi földrengés után felgyorsultak az események. (ne ijedj meg nem nálunk) Előtte tudhattak valamit, vagy mostanában derült fény az újabb dolgokra? Nem tudom, de rájöttek, nukleáris hulladékot lehet kezelni a gázzal, aminek a sugárzását 99%-al tudják csökkenteni órák, vagy napok alatt, mennyiségtől függően! Nagy a titkolodzás e téren a fősodratú médiában, de ezeket az eredményeket kanadai kutatók is igazolták.

Másfelől egyre többen foglalkoznak a HHO gázzal "töltött" víz élettani hatásaival. Senki nem meri kimondani, hogy rákot gyógyítana, vagy helyettesít gyógyszereket, de nagyon úgy áll a dolog. Ha visszaolvasol kb. 1 évvel ezelőtti amerikai beszámolómra, ott már írtam erről. Természetesen amíg a gyógyszeripar az egyik legfőbb profitélvezője fogolytáborunknak, sejthető, minden ilyen irányú kísérletezés csírájában lesz elfojtva. Hogy mi a töltött víz állítólagos hatásmechanizmusa, nem részletezném, olvass utána! Mindenesetre ki fogom próbálni.

Ezzel mára, zárul Miki mókatára, de ha tetszett... no politika, és a fent készített kabátot (inget) csak az próbálja fel akinek megfelel a méret!

HHO2

 

 

   A történet igaz. 2011 szeptember 16.-án, pénteken történt meg, de nem valakivel, hanem velem. Úgy kezdődött, hogy elmentem levizsgáztatni az autót a szomszéd faluba, ahova eddig is tettem kétévente. Azt tudtam, hogy a benzin fogyóban volt, de bőségesen elég volt a megtenni kívánt úthoz. Teljesen nyugodt voltam, mert az autót előtte felkészítettem a vizsgára, amit lehetett megtettem, az állomáson egyedüli kuncsaftként bejelentkeztem, szerencsém volt, mert úgy látszik pangó időszak volt. Nem is volt baj, mert legalább el tudtam beszélgetni vizsga közbe és után az ottani kollégákkal. Hogy miről? Persze, hogy a HHO volt a téma. Nem is csodálkoztak, hogy be van szerelve az autóba, mert ismerem is őket, bár nem napi kapcsolatban vagyunk egymással.

   Amikor először beszereltem, akkor is bekéredzkedtem egy diagnosztikára, jelzem ez már vagy másfél évvel ezelőtt történt, akkor is soron kívül és ingyen (!) megmértek mindent. Szóval most is teljesen problémamentes volt a dolog, rögtön meg is kérdezték, hogy benn van e most is. Persze, feleltem, miért is ne. És hogy szuperál? Jöttek a kérdések, és kimondottan örültek, hogy vannak olyanok még a Földgolyón, akik megpróbálják ezt a mocskot, amit okozunk legalább csökkenteni. Az autó csont nélkül ment át a vizsgán, az alapjárati CO érték ugyan nagyon kicsit növekedett a HHO nélküli értékhez képest, de a magasfordulati terheletlen viszont jócskán csökkent. Ez annyit jelent, hogy ők 2500-as fordulatszám mellett mérték, de a csökkenés már nemsokkal az 1000-es érték felett látványosan csökkent. Egyszóval eddig minden rendben is volt. Ennyit a vizsgáról. Fizettem, elköszöntem és mentem tankolni. Még egy faluval arrébb. És most jön a lényeg, amiért tollat ragadtam.

    Tankoltam kerek 8000 Ft értékben a jó 95-ös benzinből, mert ezzel megy. Elindultam haza. Eleinte semmi problémát nem vettem észre. Talán volt egy furcsa érzésem, hogy nem egészen úgy megy a manó, ahogy szokott. Volt már ilyen, rég nem mentem vele, gondoltam, másnap reggel amúgy is kell menni vele vagy hatvan - hetven kilométert, ha akar majd belejön, mint kiskutya az ugatásba! Eltettem csicsikálni, mert amúgy is korán kell kelnie reggel, friss vizsgával, hadd pihenje ki a fáradalmakat!

   És eljött a másnap reggel. Megyek a garázsba, hogy kiállok, bepakolunk és uzsgyi! Indítok, motor azonnal elindul, de gondol egyet és le is áll. Gondoltam fázik, ismétlés, különben is az a tudás anyja, tehát nosza, gyerünk, mert menni kell. Közölte, hogy ő nem megy sehova, neki ebből elege van! Én hiába mondtam, hogy ne csinálja már, mert időre kell menni! Na jó, gondoltam, lesz egy kis dolgom, ülés felnyit, villáskulcs, csavarhúzó, csipesz, meg minden ami kell elő, majd karburátor fedél leszerelés. Elővettem egy jókora fecskendőt és kiszívtam a zsákokból a benzint, amihez hirtelen hozzáfértem kifújkáltam, gyorsan visszaszereltem és próba. Viszonylag (?) rendesen, de nehézkesen felvette a fordulatot, bár míg a kapuig az a mintegy 5 métert megtette csak háromszor kellett indítóznom. Olyan volt, mint egy bakkecske. Alapjáraton ugyan ment, de gázadásra azonnal lefulladt. A jelenség ismerős - víz!. De gondoltam, hogy volt már ilyen sokszor, előbb - utóbb kidolgozza magából és minden rendben lesz. Egész jól belejött az ugatásba, mert valahogy célba értünk. De azért rettenetesen idegesített a dolog, úgyhogy azt tettem, hogy lejtőre álltam, orral elfelé, mert a tankban akkor pont úgy lesz a benzinszint, hogy először az aljára összegyűlt vizet nyomja ki. Óvatos duhaj voltam, mert mielőtt hazaindultunk volna levettem a benzincsövet a karbiról, kerítettem egy üres kis PET palackot és belenyomtam egy keveset az önindítóval, majd visszatettem a csövet. A kinyomott kevéske anyagot elemezgettem egy darabig és megállapítottam, hogy tényleg szétválik, van benne valami az alján. Elindultunk haza, de jó nehezen ment és sokszor kellett üresben padlót nyomni, hogy ne álljon le a motor. De ezt leszámítva azért hazahozott.

   De nehogy az higgye valaki, hogy ezzel befejeződött a dolog, megsúgom, hogy még csak most kezdődött. Hazaérve elkövettem lámpafénynél a reggeli műveletet, karburátor szétszedés, de most persze sokkal apróbb darabokra. Találtam is benne holmi kocsonyás üledéket, annak ellenére, hogy reggel pucoltam ki, és van benne két benzinszűrő is. Pár órai munkám eredményesnek bizonyult, persze csak látszólag. Szinte boldog voltam, hogy ennyivel megúsztam a dolgot.

   Egy hét múlva, következő szombaton ismételten elszólított minket a kötelesség, vagyis reggel indulás. Kicsit rángatva és a múltheti jelenséggel sikerült is elindulni. Kisebb akadozásokkal ugyan de valahogy még csak-csak mentünk vele kb. 10-15 kilométert, mikor is jött egy emelkedő. Tudni kell, hogy errefelé a kis emelkedő minimum 6-8%, a nagyobb meg 12%-os. Köhögés prüszkölés és kijelentette, hogy sehova! Az idegbaj kerülgetett, de majdnem félúton voltunk. Ott helyben karburátor szétszedés, pucolás, benzin kienged először, stb. szóval mehetünk.Folytattuk az utat, de a biztonság kedvéért töltöttem most bele egy pár liter bioetanolt, mert ha tényleg sok víz van benne, akkor az alkoholban oldódik, majd ki fog jönni valahogy. Ez már komolyabb figyelmeztetés volt, de ugye azonnal senki nem szedi az autót miszlikre! A hazaút is hasonlóan zajlott, bár inkább kevesebb problémával, gondolom a bioetanol miatt. Igen ám, de vasárnap is van nap, a program folytatódott, vagyis vissza kellett mennünk másnap is. Este ugye a biztonság kedvéért ismételt karbantartás, már egész jól ment a karburátor szétszedése, nem hiába, az utóbb egy hétben annyiszor szedtem szét, mint előtte tíz év alatt.

Másnap reggel indulás, már-már örültem, mert ki tudtam állni az udvarból anélkül, hogy kiröhögjenek, a tegnapi napot már majdnem el is felejtettem volna, de a sors az ennyire nem kegyes! Odafelé félúton megálljt parancsolt a járgány. Tulajdon képen vissza kellett volna fordulni, de nem tehettük meg, mert egy csomó olyan dolog volt nálunk előző napról, amit vissza kellett vinni a gazdijának. Szóval előre, mint annak idején az úttörők! Aztán még egyszer megismétlődött a dolog, de már lassan csukott szemmel is el tudtam követni tisztogatást, nehezen odaértünk. Felkészülve lejtőre állva, ahogy kell ugye, akku kiszerelve, mert megkínoztam útközben, töltő kunyera a villanyért, töltés egész nap, közben ugye dolgozni is kellett, vagyis jól eltelt a nap. 

   Korán akartunk indulni haza, sikerült is délután négy körül elindulni. Tudtuk, hogy a baj nem jár egyedül, vagyis legalább világosban kelljen szerelni, ha már így adódott. Persze, hogy adódott, mindjárt az első kis emelkedő besegített  dologba. A második is, sőt a harmadikat már csak padlógázzal (!) és 1-es fokozatban 10-el, hörögve. De csak a feléig. Muszáj volt valamennyire felmenni, mert ott kizárólag záróvonal és kanyar van mindenhol! De innen végképp nem akart mozdulni. A megszokott műveleteknek kezdtem neki, de most egy kicsit más módszerrel. Aprólékosan, közben figyelve, hogy ne vigyenek el, mert időnként ugye a bal oldali ajtót is ki kell nyitni, mert onnan lehet részben hozzáférni a motorhoz, mert az ülés alatt lakik.. Háromszög szépen kirak, vészvillogóval egyetemben, kezd sötétedni, vagyis minden klappolt. De hiába a tisztogatás, az autó nem indult. Gondoltam egy merészet és nagyot, előkapartam egy ládaszerűséget, egy műanyagot, amiben az apróbb vackok foglalnak helyet, hogy ne gurigázzanak a csomagtartóban. Aláfeküdtem, megkerestem a tank leeresztő csavarját és elkezdtem leengedni a tartalmát. Nem mondom a látvány meglepett. A tartalmat jól összekevertem (volt mit) és mintát vettem belőle vagy két üveggel. 

Megint Olyat Láttam, amit nem kellett volna!

A minták.jpg

A folytatást gondolom mindenki el tudja képzelni. Akku kimerült. Telefon, Autóklub, Sárga angyal.

ITT MONDOK KÖSZÖNETET A MAGYAR AUTÓKLUBNAK,

VALAMINT ANNAK A NAGYON KEDVES ÚRIEMBERNEK, AKI VÉGÜL IS HAZAVONTATOTT! 

A tanmese, ami nem is mese, hanem a való igazság egy kicsit ugyan hosszóra sikerült, de azt hiszem többféle tanulságot is le lehet belőle vonni.

1. Most mondd, hogy nem drága a benzin, vagy a moslék, amit kaptál helyette!

2. Okosabb legyél nálam és kerüld el a kétes cégek kútjait!!

3. Láss és ne csak nézz!

Ha véletlen találkozol hasonló esettel, akkor teljes lelki nyugalommal nyugodtan írd meg, bármely blogban nagyon kelendők az ilyen információk! Ne hidd, hogy Veled nem eshet meg hasonló dolog! Végül azt kívánom, hogy Te is legalább olyan becsületes és segítőkész emberekkel találkozzál a csalók helyett, mint mi, amikor bajban voltunk!

Utóirat.: Már több hónap telt el azóta, a minták köszönik jól vannak! Érdekesség, hogy az alsó tejszerű valami is teljesen kitisztult, vagyis szétvált a "benzinnek nevezett" valamitől, ami sárga és nem halványzöld ezek után is. Csak érdekesség, hogy az alján az a valami nem is fagy meg, még a mélyhűtőben sem volt hajlandó. Megpróbáltam az ominózus gyártóval felvenni a hivatalos kapcsolatot ez ügyben, de már a telefonnál elakadtam, mert jóindulatúan megsúgták, hogy több, hasonló per van folyamatban velük szemben, nagy cégek perlik őket, de nem jutnak azok sem dűlőre. Nehéz bebizonyítani, nehéz, egyszerűen LEHETETLEN, hogy ezt a moslékot már akkor is literenként közel négyszáz forintért saját magamnak kellett beletankolnom az autóba! Remélem a "becsületes kútkezelők" saját járgányukba is ezt tették! Csak jelzem, hogy nem biztos, hogy a gyártó hibája, sőt valószínű, hogy nem. De, az ő helyükben jobban odafigyelnék az alkalmazottakra, legyenek azok sógorok, vagy komák, mert ugye nem mindenkinek adatik meg, hogy hosszú éveken keresztül egy kútnál dolgozzon, hacsak.... 

Jó buborékgyártást és gőzölgést kívánok!

Címkék: autó fogyasztás benzin hho víz az üzemanyaghoz

Happy Hannukah!

Nem érted a köszöntőt fogadom! Na akkor napjaink egyik, ha nem az egytelen legnagyobb giga-mega eseményéről maradsz le és egy nagy anti-multi vagy, vedd tudomásul. ... és hogy ismereteid eme hézagát bepótold, a Nyugati téren a helyed még egy hétig. "Mit mondott, mééé montta?"

Semleges gondolatok után, semleges lemezek. Mostanában volt időm egy kicsit kísérletezgetni és keresni az igazat a sok HHO hirdetést böngészve. Korábban már folyt róla diskurzus, miért kellenek a semleges lemezek. Nos, ismétlésként: leosztja a generátoron belül, két lemez közötti a feszejt 2-2.2 Volt környékére. Ha ez magasabb, elvesztegetjük a bevezetett enegiát és melegedni fog a cellánk. Többen kerestek 24 Volt-os rendszer miatt, így ebben az irányban kapirgáltam. Nem akartam vastag "szendvicset" összerakni, így pozitív-semleges-negatív összeállításokat teszteltem.Kezdtem a 8, majd 9-10-11-12-13 lemezesekkel, ahol a semlegesek száma 6-7-8-9-10-11 volt. Lassan eljutottam a 12 lemezesig ahol a semlegesek száma 10. 10 semleges lemez alatt elég meleg lett a cella és nem igazán hozta az elvárt eredményt, így ezekeről nem írnék hosszabban. A tápom stabil 24.6 Volt-ot ad, így ez mindvégig adott volt. Szóval a 10 semleges esetében minden bevitt Amperre, 0.1-0.15 liter gáz jutott. (gáztermelést változatlanul  digitális ketyerével mérem.) Ez az érték nagyjából 1- 30 Amperig lineáris volt. Hosszú tesztelés után sem melegedett 40 C fölé. Lemezek közti fesz esés 2.23 Volt. Még elméletben kiszámítva is ennyi! Ez más celláknál nem szokott ennyire egyértelmű lenni.

Nosza gondoltam emeljük a semleges számát 11-re, még jobban fog muzsikálni. Eredmény: pofáraesés. Először is feltűnően hamar meleg lett. Kb. ua. idő alatt az elektrolit 68 C, a lemezek 63 C-ra melegedtek. A gáztermelés kb. a fele. Meglepő és elgondolkodtató, mindenesetre tovább vizsgálódom majd ez ügyben, mert 1 kísérletből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az azonban valószínüsíthető, a túl sok semleges lemez ugyanúgy nem jó mint a túl kevés.

..És hogyan is jönnek ide az egyre szaporodó HHO hirdetések? Arra már rájöttem, a hirdetett 12 Volt-os 19-24-36 stb. lemzes cellák kevesebb vagy ua. gázt termelnek mint egy 7. Akkor minek ez a lemez szám háború? Sok hirdetésben olvasom, több lemez kell a nagyobb motorokhoz, pl. 19 lemez 1000-2000cm3-ig, 21 lemez 2000-2500cm3-ig stb. T. hirdetők, biztosak vagytok ebben? Saját kísérleteimet alapul véve ezek a számok elég messze vannak az igazságtól! Ne legyen igazam, de csak remélni tudom, aki ezeket leírta, saját maga meg is győződött az adatok valódiságáról!

Szóval ismét eltelt egy év. Sokakat sokként ér az aktuális benzin árszint, sokan számítottak rá, másokat nem érdekel. Ez így van rendjén, nem vagyunk egyformák, de gondolom azok vannak döntő többségben, akiket felettébb idegesít. Ne csüggedj nincs még vége! Azt azonban módfelett viccesnek találom, hogy a bosszankodók szinte kivétel nélkül tudni vélik, ki vagy mi az okozója. Királyunk, az IMF, a vörösök, a lilák, a félszeműek, a balosok. A lista tetszés szerint bővíthető. Mikor jövünk már rá, a létünk, a jövönk nem ezektől a véglényektől függ, csak saját magunktól, amit közösen, magunknak kikaparunk?  Ha HHO témában visszanézek az eltelt időre és számba veszem az építő jellegű hozzászólásokat, összedolgozásra utaló jeleket, elszomorító a kép. Hallom, nincs "péz", van elég bajunk. Elárulom nem kell mindenhez "péz", akarattal sok minden pótolható! 

Beiglivel Teli Ünnepeket, Reménytelibb Jövőt!

HHO2

 

Szurkolást????? Mihez is? Hogy bírjuk a benzináremelés maratont szusszal...

Mostanra gondolom minden Kedves Olvasónk visszatért a nyaralásból, feltöltődve energiával, élményekkel és (vagy) szilikonnal.

Gondoltam megosztom pár tapasztalatom, gondolatom a nagyérdeművel, ami az utolsó bejegyzés óta napvilágra került, netán izgat, vagy bosszant. Naná, hogy kell egy kis izgalom. Kis hazánkban amúgy sem történik sok minden...

Hogy mindjárt a bosszantó dolgokon essünk túl. Az elmúlt pár hónapban, de főleg a nyár folyamán örvendetesen megszaporodtak a HHO-val kereskedő emberkék. Szándékosan nem írtam foglalkozót, mert a megveszem-eladom játék, még nem jelent hozzáértést, törődést, foglalkozást. Először örültem is ennek a fellendülésnek, aztán ráncosodni kezdett a homlokom. Csak nem az fog történni, amiről pár bejegyzéssel ezelőtt már írtam? Új téma megjelenik-érdeklődés felfelé ível-rablók beugranak-csalódott érdeklődők kiugranak-téma halott. Ismerős a séma a giliszta, Amway érából?  Nos minden jel arra mutat, megint a szokványos keringőt járjuk. Dől a "occsóság" mindenhonnan. Amikor érdeklődöm a kereskedőknél, dunsztjuk sincs mit árulnak. A legtudományosabb magyrázatok egyike: "ez olyan pótbenzin izé". Pfúúúú Szűz Anyám, ments meg minket az idióták nyilaitól!

1-2 "kereskedő" akkor vetette el nálam a sulykot, amikor titkolódzva szettet vettek tőlem. Egy időben ha valakinek nem tetszett a motyó, viszavettem. Igen ám, csak a jóhiszeműséget sokan, a palimadár szindrómával keverték. Pár hét elteltével, már csak szétszerelt, alkatrészeitől megfosztott, erőszakkal szétbarmolt szetteket kaptam és vettem vissza. Sztoj, kezeket fel, itt a vége! ...gondoltam én miután elkönyveltem az egészet. Látom, hallom sorban jelennek meg a piacon az enyémmel milliméterre megegyező méretű cellák, alkatrészek, fillérre megegyező áron. A puhatestűek ezután még e-mailben kérdezgetnek részleteket! Még ezzel sincs baj, nem tudja, hát nem tudja, de könyörgöm, így kell ezt csinálni, ennyire gerinctelenek vagyunk? Mellékszála az ügynek, hogy ezek a "feltalálók" egy hangot nem adnak tovább senkinek, tartják a titkot, műhelyükbe nem engednek be kuncsaftot. Ekkortájt, a gőzt leeresztendő teljesen más dolgokkal kezdtem foglakozni. Ekkor bukkantam egy igen-igen találó videóra, ami tökéletes leírása mai Agyarországunknak és egyben válaszom, a rengeteg képzelőerővel megáldott követőimnek.

Íme:www.youtube.com/watch

Új bekezdés. Sajnos több százszor elhangzott kérésem sem talált túl érzékeny fülekre, miszerint adjuk közre hol, mi mennyi, mi a kínja berendezéseinknek, legyen az bárhonnan. Mivel a legtöbben a működés közben előforduló dolgokról vajmi keveset tudnak és végül is csak az eredmény érdekel mindenkit, így főleg ezután kutattam. Amire jutottam: az 5 liter alatt fogyasztó autóknál, hibahatáron belüli vagy csekély csökkenés várható. Betudható ez a végletekig elektronikázott szerkezeteknek, alulméretezett motoroknak, gyenge elektromos generátoroknak. 5 és 10 liter közötti fogyasztásnál az esetek nagy részében 15% körüli az eredmény. Miért fogalmazok ilyen sejtelmesen. Nos esetenként semmi eredmény nincs (ennek okát én sem tudom, de keresem) más esetekben lábfüggő is a dolog. Gondolná az ember, motor motor, de sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. Egyik ügyfelem saját bevallása szerint csak akkor ér el megtakarítást, ha nem akarja kiélvezni a HHO gázból adódó többlet teljesítményt. Ez a tipikus ön dönt esete. Élvezkedek vagy spórolok.10 literes fogyasztás felett 15-20% közötti a megtakarítás. Dieseleknél egyértelmű a HHO gáz koromtalanító hatása. Addíg amíg nem tisztul ki a motor, megtakarítás sincs. Ennek időtartama függ az autó korától, a lerakódás mértékétől. Egy más által épített és kamionba beszerelt szett esetében 3-4 hónap nagy futásteljesítmény után jelentkezett megtakarítás. Igaz, előtte az autó hónapokig csak daruzott.

Eme bejegyzés dátumán is látszik, pár hete kezdtem írni, de a napokban a TV2-n látott műsor beindította írhatnékomat. Lehet, valaki innen a blogról küldött egy SMS-t felhívva figyelmem a közelgő világszenzációra. Utólag is köszönöm! Adás: 2011-11-24, TV2 21:15. Mondtam is a páromnak, innen kezdve megint tele lesz az e-mail fiókom erről kérdezők leveleivel.. Ilyen biztosra tudnám az ötös lottó  számait... Nem telt el 1 óra és jött az első.

www.hho-pecs.eu/page.php

Riport kb. 2 perc, 3 pécsi srácról, akik feltalálták a HHO bontót. Akkora felfedezést tettek, hogy már Svájcban is érdeklődnek utána!!! Hogy "vonaluk" van az efféle reklámra az biztos. Kikaparták, megérdemlik. Ha már így van, miért csinálnak magukból hülyét? Vagy csak én látom így, mert valamit konyítok hozzá? A  problémáim a riporttal és a tálalással:

1. Nem ők a feltalálók!!! Faraday az 1800-as években találta meg és fektette le az elektrolízis alapjait. A bontó ilyen-olyan formában évtizedek óta jelen van a világban. Az való igaz, először magyar ember alkalmazta ezt autóban, a 70-es években. Az hogy reneszánszát éli napjainkban, ilyen üzemanyag árak mellett, nem csoda.

2. Fél, negyed, vagy nyolcad információk hangzanak el, konkrétumok nélkül. Aszongya: vízzel higítják a benzint, 3000-ért tankolok, meg hasonlók. Nem nézték meg magukat mielőtt adásba ment volna az anyag?

3. A riporter meg kukorékolta hozzá a hasonló sületlenségeket.

Összefoglalva: Aki látta és autója van, gondolom tátott szájjal nézte és lássuk be a nagy része, szóról-szóra elhitte az elhangzottakat. Miért? Mert 400 Ft.-os benzinárak mellett el akarja hinni amit lát, hall! Víz, olcsó, ingyen. Ezek a vezényszavak bármelyik autós nyáltermelését elindítják, mint anno Pavlov a kutyájáét. Kérdésem a régi: mi történik ha nem jelentkezik a beígért 20-40%-os megtakarítás? Akármi is történik, plííííz, ne engem kérdezzetek e-mailben erről! Ott az elérhetőségük.

Evezzünk pozitív töltésű vizekre! Az elmúlt hetekben, szinte naponta vannak újabbnál újabb bejelentések, hidrogén üzemeléssel kapcsolatban.  Ki így ki úgy nyeri, termeli a gázt, de mára a napnál világosabban látszik, a hidrogén hajtás működik és helye van a mai energiaellátó rendszerben. Emlékszem 1-2 éve, "tudósok" mindenkit lehülyéztek , aki a vízben rejlő energiáról beszélt. Na ennyit a szakértőkről. Csak a margóra: pénzügyi elemzők pár, hónapja még Görögországot is menthetőnek sorolták be. ...és mi a helyzet ma? Totális csőd, szinte Európa egészén.

Szóval 100% hidrogénnel működő buszok Németország több nagyvárosában, hidrogént közvetve használó hibrid buszok Hong Kongban. Jut eszembe, bennfenntes infóm van az első, Finnországban készülő tanker hajóról, amit LPG fog hajtani 100%-ban. Szerintem a második gázzal hajtott, már hidrogénes lesz...

Kérdezhetnétek: jó ez mind szép, de miért érdekes ez nekünk? Mára, világszerte az üzemanyag árak elértek egy olyan szintet, amikor az autógyárak kénytelenek elszakadni az olajlobbitól, robbanásszerűen nyomulnak az elektromos és hibrid autók. (Stuttgartban a Porsche múzeumban lakozik, egy 1905-ből származó mind a négy kerekén elektromotoros szekér) Ezek, ma nekünk közönséges földi halandóknak, drágák.

Ezért, még jó pár évig a HHO kütyüknek igen is helyük van. A megoldásra váró feladat: egy olyan elektronika kifejlesztése, gazdaságos gyártása, ami lehetővé tenné, nagyon alacsony bevitt energiával, számottevő gáz termelését. Gondolok itt 1-3 Amperre, 2-3 liter gázra.

Érzésem és az olvasott információim alapján, valaki ehhez már közel, nagyon közel jár. Legyen ez egy felhívás, itthoni, elektronikához értő fejlesztőknek egy keringőre! Hátha lesz egy "igazi" feltalálónk.

Áldás, békesség!

HHO2

 

 

Napsugaras Napsugarat Mindenkinek!

Tele van a város szerelemmel, no meg aggódó autósokkal. Itt a tavasz, minden kellemes hozadékával, de a nyár várhatóan nem fog túl sok jót hozni. Valami nóta ugrik be, azt hiszem Zorántól, "ne várd a májust kedvesem" röfrénnel. Szomorúan aktuális. Rosszul emlékszem, hogy az év elején, nyárra jósolták a 400.- Ft-os benzint? Nyár sehol, de egyes levek ára már a cikk írásakor, 400 ill. 410 felé jár. Jó tudom, nem vesz mindenki Alpesi dieselt, de legyen intő jel, mi van még előttünk!

Jártamban keltemben rengeteget beszélgetünk ismerőseimmel, hozzám tévedt fáradt vándorokkal a jelenlegi helyzetről, lehetséges kiutakról. Azt látom ami most van, az egy óriási vihar előtti csend. Közben mindenki a nyakát behúzva vár, hogy elüljön a vihar, hogy azután emelt fővel folytassa ott, ahol abbahagyta(tuk). Van egy rossz hírem: a világ és vele együtt minden, rohamosan változik és semmi nem marad a régiben. Pl. nem mocskolhatjuk  környezetünket vég és következmények nélkül, még akkor sem, ha esetleg valami Allah-i csoda folytán, holnaptól ingyenes lesz a nafta. Gondolom (remélem) ez mára a gondolkodó emberek  számára a napnál világosabb!

...és jöjjön kedvenc vesszőparipám: hol tartunk mi, mit értünk ebből az egészből? Fájdalom, de majdnem semmit! (Persze kivétel eme blog közönsége.) Eddigi életem így vagy úgy mindig úgy alakult, hogy sokat utazom(tam). Most ismét "mennem kellett", no nem messzire csak Karintiába sógorékhoz. Igen ám, de maradi vagyok: érdekelnek az újdonságok bármiről is legyen szó. Most sem volt másképp, betoppantam egy amolyan vegyes felvágott kiállításra. Olyan volt mint egy nagyon kultúrált bazár.  Ez nem tántorította el a szervezőket attól, hogy a vurstli közepén, egy egész pavilont szenteljenek az elektromos autózásnak, motorozásnak.

A helyi elektromos művek www.kelag.at (tessék böngészni, egy információs kánaán) Tesla Roadsterekkel szaladgál, rokkantparkolószerű helyeket épít(tett) ki elektromos autók feltöltésére ingyen, látványosan támogat minden ilyen irányú kezdeményezést. Persze könnyű neki, az idiótája a Napból nyeri a tankolni valót. A standjukon olyan vehemenciával próbálnak segíteni, tájékoztatni hogy már-már kellemetlen. Mondanom sem kell 5 nyelven. Pedig nem akarnak eladni semmit, csak segíteni!!! Hülyén hangzik mi? A városi elektromos biciklizés, motorozás náluk nem utópia, tele van a város ilyenekkel. Arrafelé amiről beszélnek, azt azon mód használatba is veszik, nem lepusztítják! Érted a különbséget?

Vissza a kinduláshoz, hol vagyunk mi ehhez képest, fizikálisan és agyban? Az osztrák egy végtelenül buta nép, képzeld csak akkor érzi jól magát ha minden tip-top körülötte! Most vágja a tüzifát, elefántfüvet termeszt biobriketthez, szedegeti a gazt az út szélén, festegeti a házát, amit látszólag nem kéne, órák alatt épít útpadkákat lefüvezve, félreeső helyeken gondoznak bicikliutakat, várromokat... Minden színes vidám, az emberek mosolyognak. Félre ne érts, ott is vannak problémák, de a mindennapi élet működni látszik! Szóval mindenki megtalálja érdekes módon mit kell csinálnia. A panzióban ahol laktunk 80 feletti nénike, félnyomorékon, két mankós bottal takarít, reggelit készít, felszolgál!!!!!!!!!!! Segíteni akartam, rámszólt, ez az ő dolga! Szégyenemben majd elsüllyedtem, teljesen összezavarodtam, arra gondolván itthon mi folyik a rokkantkártyák körül, leszázalékolásokkal, korrupt hivatalnokokkal, miegymással. Megnéztem az autóikat, nem volt egyikben sem rokkantkártya...!!!!!

A határ osztrák oldalán a 3. faluban önkormányzat 5 EUR/nm-ért ad építési telkeket. Ez még magyar vidéki szinten is jutányos. Odaát rengeteg szélkerék , mind forog, termel. Ezek után átjössz a magyar oldalra, mit látsz? Kevés szélkerék, egy sem forog. Értem én, a szél csak a sógort szereti. Istenem, segíts megértenem...!!! Drájvingolunk a fényből a sötétség birodalma közepibe, közben kocsink alól majd kiszakad a kerék. 40 éve vakolatlanul álló ház, gaztenger, lyukas melegítőben, repedt pulóverben, 200 literes kilógó hassal, haranglábat támasztó magyar (nem norvég cserediák) köpködi az út felé  a szotyit. Szemben egy Babetta csühög, irgalmatlan füstfelhőbe burkolódzva, lovasa egy behorpadt szintén 40 éves bukósisaknak látszó tárggyal a fején, a szotyishoz hasonlóan jól öltözve. Mogorva arcok. P. Mobilt idézve mondhatnám, képernyőkímélő arcok. Ha kíváncsi vagy a szöveg további részére:www.pmobil.hu/pmobilindex.htm  (nem, nem vagyok az ügynökük) Itt senki nem találja meg mit is kéne rendbe tennie. Gyönyörű. De végül is intézzük el azzal, mi vagyunk a frankók, az osztrák a hülye. Így van ez jól! Hallom igen, mi szegények vagyunk. Ez igaz, de fejben! Ott aztán olyan feneketlen sötétség kerített minket hatalmába, hogy az útkereséshez még a gyertyát se gyártották le. Máshol meg légvédelmi reflektorral pásztázzák a jövőt. Na itt tartunk. Pedig nem kell sok, hogy jobb legyen, csak akarni kell. Az akarat errefelé meg mintha hiánycikk lenne.

Hogy politizáljak is politikamentesen. Milyen támogatás, kezdeményezés van a megújuló energiaforrások terén (k)ormány részről, ami hosszú távon kihúzza  a magyart a latrinából. Papíron sírva fakadsz a gyönyörtől annyi van. Van itt minden, kun béla terv, Fedák Sári kártya, megsegítlek alapítvány, alapítványt támogató gittegylet, gittegyletet kisegítő pénzmosoda, közüzemi díjakat nem fizető gőzmosoda. Ezekből rohadt jól állunk. Kézzelfogható eredmény? Dupla 00. A kör bezárult, mert mint tudjuk ez mást is jelöl.

A továbbiakban, hogy az élet UV-val telített oldalán is kirándulgassunk, összegyűjtöttem pár linket, ami így, vagy úgy érdekes lehet számunkra. Előfordulhat, hogy a hozzászólásokban egyikről-másikról már volt szó, de a know-how, a mutter meg a replay sosem árt, plusz így egyben bogarászható. Az hogy belinkelem, nem feltétlenül jelenti, hogy értem a hátterüket, vagy elhiszem, csupán azt szeretném érzékeltetni hol tart a világ, merre is kéne azt a képzeletbeli gyertyát vinni.

Itt van mindjárt a legújabb bejelentés, egy régi motorostól:peswiki.com/index.php/Directory:Andrea_A._Rossi_Cold_Fusion_Generator Hideg fúziós generátor, a bevitt energia 40 szeresét, lehet állítólag kinyerni. Minden tekintetben tanulságos olvasmány. Görögöknél indul még az idén az első, 1MW-os erőmű.

Hidrogénnel hajtott hajó 2003-ból: en.wikipedia.org/wiki/Hydrogen_ship A cikkbeli linkek között van szó egy másik hajóról, ami a fedélzeti szélkerékkel ill. napelemekkel termelt energiával bontja a vizet, majd a a kinyert, sürített gáz, patra szállítva tankolható.

2 liter körül fogyasztó autó, üzemanyag ködöléses technológával. www.fuelvaporcar.com Ő egy kanadai emberke, akinek nemrég égett porig "véletlenül" a műhelye. Mintegy fricskaként megüzente jóakaróinak, minden a fejében van, az autó és némi pénz elvesztésén kívül, komolyabb baj nincs. Sorozatgyártás az idén, vagy jövőre kezdődik. Ezt a technológiát elég sok más amerikai cég is erölteti. Nem újkeletű a dolog, már a lambda szondák megjelenése előtt ismert volt. A szondák ezek ellehetetlenítésére lettek kitalálva, bizonyíthatóan teljesen felesleges.

Következő a sorban Robert Krupa, a Firestorm nevű gyetyájával. Ne szaladj az Ebay-re keresgélni. Nincs. Miért? Szinte örök életű, jelentős benzinmegtakarítás érhető el vele, teljesítménynövekedés mellett. Ma 1.5 USD-ba kerülne legyártani. 1993-as találmányról beszélünk. Máig nem mer senki belenyúlni a gyártásába. A Bosch anno bevizsgálta, szűkszavúan konstatálták, igen mindent tud amit állítottak róla, de nem kívánják gyártani. Lábjegyzet: 6 milliárd gyertya fogy világszerte, évente. A másik szintén régóta köztudott tény, jelenlegi gyertyáink konstrukciója "garantálja" a legmagasabb, autósok által elfogadható és még egy kicsivel több fogyasztást.   peswiki.com/index.php/Directory:Firestorm_Spark_Plug Vállakozó kedvű emberek készítettek már ilyeneket, hasonló hatásokról beszámolva. A cikkbeli linkek között van egy pdf file, ahol házi elkészítésének leírását megtalálod. A kosárszerű elektróda kiképzésére számtalan megoldás létezik.

Felhívnám a figyelmet az oldal végén található rádiós párbeszédre! Sok érdekes csemege lészen ott. Nem lőném le a poénokat, de lustábbaknak: autógyártók tervezik a 42 Volt-os elektromos rendszer bevezetését. Mit fog ez jelenteni....? A fantáziádra bízom. A 400 Forintos benzint se hitted el, még nem is olyan régen!

 

 

 Következő link, a teljessége igénye nélkül, a hidrogénnel hajtott ketyerék tárházát ismerteti, előnyeivel, hátrányaival. Nagy részük már működik, kapható, tehát nem a csillagporos jövőről beszélünk. Csak figyeld az évszámokat! en.wikipedia.org/wiki/Hydrogen_vehicle

Hogy legyen magyar vonatkozása is az egésznek: www.soosmotor.hu/hun/main.htm Minden elismerésem Sóós Úré, hogy ekkora "ellenszélben, itthon ilyenre vállakozik!

Jathropa mint biodiesel. Főleg Indiában kezdték ültetni tömegével, ezt az olajos magtermésű növényt. Hasonló az olivához de emberi és állati fogyasztásra alkalmatlan, így nem legeli le jószág, kártevője nem ismert. Bármilyen elszikesedett, kihalt talajon termeszthető, egyszerűen sajtolással nyerhető ki az olaja. A mi klímánkat is bírná. Már a Mercedes is elismerte jó minőségű üzemanyagként, évekkel ezelőtt. Indiában egy a gond vele: termesztése annyira jövedelmező, hogy tápanyagokban gazdag szántókat tarolnak le, jathropa ültetvények miatt. A termőföldet lepusztítja, így ha esetleg mégis enni jobb lenne a későbbiekben, évtizedekben mérhető mire regenerálódik a talaj, ha egyáltalán... en.wikipedia.org/wiki/Jatropha

Hogy ne kelljen fordítóprogrammal bíbelődni: http://www.alternativenergia.hu/    Igaz, hogy a cikkdömpingen belül viszonylag kevés foglalkozik a hidrogénes autózással, de azért akad érdekes olvasnivaló. Az egyik cikkben felbukkanó magyar vonatkozású cég (Quantum Energy), akik Mezőtúron állítottak elő, szélenergiával hajtott bontókkal, buszok részére hidrogént,... nos azóta "véletlenül" tönkrement.  Segítettek vagy így lehetett legkönnyebben kivillázni a milliárdokat, netán nem is volt ott semmi...? Mindenkinek a fantáziájára bízom.

Ha az autózáson kívül érdekelnek az egyéb energiamegtakarító megoldások és ráérsz május 5.-e  és 7.-e között, ajánlom figyelmedbe a Renexpo-t. A fent belinkelt oldalon ingyenes belépőt gyárthatsz magadnak.

Egyenlőre ennyi, az oldalak amúgy is rengeteg újabbak elérésére adnak lehetőséget. Még a végén információ "túlpangásban" fogunk szenvedni.

Mielőtt zárnám újabb füstölgéseimet, sokadik szolgálati közlemény: mint eddig is, szívesen segítek mindenkinek. Az engem felkeresők és telefonálók hada tudna erről bővebbet mesélni...,de sajnálatosan sokan keverik a segítségkérést a pofátlansággal. Megszámoltam, voltak olyan "érdeklődők", akik 50-100 e-mailben kértek tanácsot 5 nap alatt, mialatt egyfolytában a Skype címemet szerették volna megtudni, egész estét betöltő szeánszokra. Közben saját bevallásuk szerint, a haverjuk azt nem volt hajlandó elárulni, milyen anyagok kellenek. Tudom, magyar honban egymást kihasználni népi játékká fajult, de please, gyakoroljunk egy kis önkontrollt, ha kérhetem! Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem érkezik válasz... Másfelől a kérdezők nagy része, olyan után érdeklődik amit itt már 1000 x leírtam. Pl.: milyen anyag kell? No comment...

A sonkát ne a nyúlban, a tojást meg ne a disznóban keresd!

Kellems Húsvéti Ünnepeket!

Idegen nyelvű olvasóinknak:

Frohe Ostern! Happy easter! Gëzuar Pashkët! Քրիստոս յառեաւ ի մեռելոց Maogmang Pagkabuhay na Liwat ni Kristo, Hyvää Pääsiäistä / Iloista pääsiäistä, Jouaiyeux Pâques, Lek me ech'an ti ta k'uxul orae, Wesołych Świąt Wielkanocnych! Wesołego Alleluja! Priecīgas Lieldienas

...és így tovább

HHO2

 

Magnum tuning tapasztalatok

 2011.04.07. 12:10

 Természetesen nem muszáj általánosítani, mivel MÉG nincsenek ellenvélemények ezért tudok csak negatívokat beszerkeszteni. Remélem lesznek pozitív kommentek is!

A bejegyzés egy másik post kommentjeiből lett szerkesztve.

Addig is ki mint vet, úgy arat (bár a szar jó táptalaj :) )...Legyen szemetek a látáshoz.

 

somagabor 2011.04.06. 13:32:36

Sziasztok!

Hogy is megy az értékesítés nálunk... :-) örülök hogy én vagyok az első hozzászóló, mert személyes tapasztalatom van.

Bizonyára emlékeztek rám, én voltam aki pár héttel ezelőtt próbáltam megszabadulni egy Hypersupercell HHO generátor szettől amit a kedves Magnumtuning értékesített nekem.

Hát közzétehetem: SIKERÜLT!
És ami igazán jó hír, hogy közvetlenül nem vertem át senkit, mert egy viszonteladó vette meg. Milyen furcsa az élet...

Mindenesetre most összegyűjtöttem tapasztalatomat a magyar korrektségről amivel az újdonságra vágyó kényelmes emberek szépen behúzzák.

Az alábbi sorokat elküldtem a gyártó weboldalára, amit most cenzúrázatlanul teszek közkincsé.

JÓ SZÓRAKOZÁST!

Kedves Vízagy!

Köszönöm hogy a megbeszéltek alapján 128. hívás után se sikerült felvenni a telefont.
Ezek szerint ez lenne a termékleírásban sokat emlegetett felelős értékesítés.
Úgy gondolom nem sikerült beszélni az igazgató úrral az elbaszott Hidrogén generátor esetleges tovább értékesítéséről, de sebaj.
Szerencsére ma sikerült megszabadulnom tőle, úgyhogy már ne fáradj.
A bukót, és a rossz emlékeket a saját hülyeségem számlájára írom, de ha nem akarsz ártani a sok jóreményű csóringernek, akkor ne áruld ezt a szart olyan autókba amiről tudod hogy egy sapka sz*rt se ér.

Köszönöm hogy kipróbálhattam a jó minőségű terméketeket, amivel azon túl hogy a reklámozott 27%-os fogyasztáscsökkenés nem következett be, elkezdett nőni.

Alapjába véve ez még nem lenne gond, mert persze nem tudhattad hogy a vízforraló nem minden autóba váltja be a hozzá fűzött reményeket, de azért még felsorolnám az észrevételeimet:

- a megrendeléstől számítva kb 2-3 hét múlva kaptam meg a csomagot. (gondolom ez volt az intő jel hogy ne vegyem át, de ezt elhibáztam)
- hiányzott a csomagból a turbó motorokhoz szánt légpumpa, pedig kihangsúlyoztam a rendelésben hogy turbós autóba lesz, és persze a + 10 000 Ft-ot hamar felszámolta a rendszer
- ezt némi könyörgés után persze 1 héten belül díjmentesen megkaptam. Ja és pozitívként említeném hogy kaptam ajándékba egy 2 600 Ft-ot érő króm design matricát.
- miután sikerült összeszedni az egész cuccot, gondoltam a szintén sokat emlegetett tömítetlenségi kérdéseket letesztelem, mert elvileg ugye eléggé reakcióképes gázzal játszunk mint tudjuk. Na a tömítetlenségről annyit, hogy a Hypercell találmányotok nagyértékü tartályából az alján kb 10 perc alatt elfolyt 1 liter víz. Szerencsére nem az autóba.
Persze miután beszéltem a kedves hölgyikével akit el bírtam érni a fenti telefonszámon megnyugtatott, hogy ezt napokig víz alatt tesztelték. Itt egy kérdés merül fel bennem: Ha ez így volt miért voltak teljesen száraz forgácsok a tartályban? A víz elfolyásával illet volna ennek távoznia. Na de mindegy, ezt ne taglaljuk tovább. Letéptem a 20 forintos garancia szalagot, vettem 2db 300 forintos O gyűrűt (egyet mindjárt felülre is) és megoldottam ezt a komoly problémát.
- a következő dolog amivel szembesültem a MAP szenzor jel módosító narancssárga és citromsárga vezetékeinek felcserélése. Szerencsére ez a kis baklövés ami előfordul ugye mert hát emberek vagyunk tévedhetünk, nem került egy vezérlő Computerbe és egy MAP szenzorba.
- ami még említésre méltó dolog a hirdetésetekben az a kevés karbantartás igény. Na már most, kb 500 km megtétele után azzal kellett szembesülnöm, hogy a tartály félig van vörös iszappal. Először azt hittem talán a MAL Rt küldött nekem egy elektrolizálót hogy fellendítsük együtt a mobil alumíniumipart, de rá kellett jönnöm hogy a kémiai reakció mellékhatásokkal jár.
Beszélhetünk itt a szódabikarbóna sokaságáról, de felesleges, mert szinte grammra kimértem az ajánlott mennyiséget.

Na nem koptatom tovább itt az ujjaimat.
Remélem ez a levél elég lesz egy kis elgondolkodtatásra, hogy a mai üzemanyag árak mellet a jóhiszemű vásárlórétegből nem kellene teljesen hülyét csinálni.
Valljuk be ennek az egész kacatnak az anyagköltsége nincs 30 ezer HUF, így nem szép dolog 130 ezerért árulni.

Remélem még hallotok rólam, addig is sok sikert a további értékesítéshez.
-
............................

Ami azt illeti a HHO Projekt számomra egy ideig lezárult, de hiszek benne, hogy a dolog működik, csak még sok olyan ponja van a rendszernek ami instabillá teszi, és amig ezek a dolgok nincsenek megoldva, nem szép dolog ebből meggazdagodni akarni. (ezt szépen leírtam)
Ezt ezen weboldal látogatói ne vegyék magukra, mert itt egészen másról szól az élet.
Figyelemmel fogom kísérni.

Üdvözlettel:

Gábor
 
 
 

vízagy 2011.04.06. 18:45:37

@somagabor: Kedves Gábor!
Az én felhasználó nevem vízagy.Előre tudatom mindenkivel,hogy az általad említett HHO készülékhez semmi közöm,azt a MAGNUM Autótuning kft-től vetted-ha jól értelmeztem a bejegyzésedből.Bár nem illő dolog e fórumon reklámokat elhelyezni,Te reklámoztad a fent említett "céget".Nem szemrehányásnak szánom e kijelentésemet,hanem mintegy mentségül mert én is szeretnék egy reklámot elhelyezni-tanulságul-a MAGNUM Autótunung kft termékének,a "cég"tevékenységének,a vállalt garanciális kötelezettségek teljesítésének.Az említett"cégtől"múlt év nyarán vásároltam egy PWM-et,amit honlapjukon reklámoztak,interneten rendeltem.A pénz utalása után két héttel meg is érkezett-futárral.Hatalmas lendülettel kezdtem vallatni vele a bontómat(csöves).Nagy megelégedettségemre igen jól működött a PWM és a bontó is,10.26 MMW-t sikerült kihozni az együttesből.Igaz a termelt gáz mennyiség kivánnivalót hagyott,de-gondoltam-majd javul a helyzet.Egy hét után(kb 1-2 órás össz üzemidő után)megdöglött a PWM szuper"hosszú életű"hűtő ventillátora.Telefon a cégnek.Hölgy azt mondta Ő nem ért a műszaki dolgokhoz,küldjem vissza Csővárra.Megtörtént.Három hétig semmi reakció.Újabb telefon.Hölgy azt mondta,Ő nem tud tenni semmit,majd szól a műszaki kollégának.Újabb két hét,megérkezett a PWM.Most már kb egy órai üzem után döglött meg a ventillátor.Telefon a "cégnek".A Hölgy a fent említett mondta.Visszaküldtem-kísérő levéllel-kértem,hogy hagyományos csapágyas ventillátort tegyenek bele.Egy hónap múlva jött E-mail az Igazgató Úrtól.Valóban több ventillátorral is volt probléma,hamarosan küldik a PWM-et.Két hét múlva meg is jött.Most kb fél óra után megdöglött az egész-kivéve a vemtillátort-hatalmas füst és vége.A megengedett 60A helyett max 15A terhelés volt rajta.Telefon a "cégnek".A Hölgy a fent említett mondta.Három hétig semmi.Újabb telefon a "cégnek".A Hölgy elkérte a számomat,hogy majd a műszaki kolléga felhív.Egy hét múlva hívott,és közölte az Igazgató Úr külföldön van,ha visszajön,felhív.Pár nap múlva hívott és közölte;semmi féle garanciás igényemet nem teljesítik,mivel a PWM-et én tettem tönkre.Csak megjegyzem,a tönkrement darab még nálam volt,a "cégtől"még senki nem látta!!!Már december volt.Idén Januárban telefonon hívott a műszaki szakember,hogy pontos ,részletes leírást kér a bontómról-ami tönkre tette a PWM-et-hogy sgíteni tudjon a problémámon.Persze nem adtam semmit-ha veszek egy hosszabbítót,mindegy hogy vasalót,vagy ventillátort működtetek vele.Január közepén visszaküldtem -ajánlott küldeményként-aPWM-et,azóta semmi.Hát ez a reklámom a MAGNUM Autótunung kft "áldásos tevékenységének"
@vízagy: Kedves Vízagy!

Most egyik szemem sír a másik meg nevet.
Sírok, mert akárhányszor beírtam a googleba hogy Magnum tuning tapasztalatok, semmi eredmény nem jött. És persze megettem a szépen megfogalmazott ígéreteket.

Nevet, mert látom hogy nem csak én voltam aki pár forintos kacatokért sok pénzt fizetett.

Számomra már csak egy dolog maradt, és bár nem szép dolog, de úgy érzem ezzel tartozom honfitársaimnak.
A blog üzemeltetőjétől ezúton is elnézést kérek hogy itt reklámozok (még ha negatív is a reklám), de nem akarom hogy a drága barátaim még sok ilyen magas minőségű terméket értékesítsenek nem alacsony áron.

Ha ezt valaki megtette volna előttem, most némi bukóból pár hónapig autózhatnék.
Na de ez az én bajom. :-)
Most egy kicsit hirdetem az igét, és várom hogy az igazgató úr esetleg bejelentkezzen.

Üdv:
Gábor

 

Címkék: tuning magnum tapasztalatok

Valami Amerika 2.

 2011.04.06. 08:57

Kedves Feneketlen Zsebű Polgártársak!

Viszonylag hosszú hallgatás után, folytatom a kint tapasztaltak leírását. Miért hallgattam idáig? Nos, időm sem volt túl sok, másrészről értek tudtalanságból vagy rosszindulatból született támadások. Elgondolkodtam: túl gyors a tempó?  Hihetetlenül hangzanak a leírtak?  Netán irigyeim akadtak? 

Hogy szép sorban válaszoljak is saját kérdéseimre, Drága Barátaim, a tempó nem lehet elég gyors! A világ elviharzott melletünk, válsággal vagy anélkül, Óperencián innen és túl. Ez nem csak a mi kis HHO szösszenetünkre vonatkozik. Bambán állunk a pálya szélén és a deszkarepedéseken keresztül nézzük a ligát játszani!  Sok helyen, még nézők sem lehetünk a lelátón. Ha pedig ilyen helyzetben vagyunk, a palánk túl oldaláról minden hihetetlennek tűnik. Persze, értem én, nem jó mindenhol ott lenni, de sehol…?

Itt had szúrjam közbe: amit láttam saját szememmel láttam, nem a barátom barátnőjének a házmesterének a felesége olvasta a Blikk-ben című adatokat közvetítem. Ezekre a dolgokra nem tudom azt mondani, hogy nem láttam meg nem is úgy „vót“. Ha általam nem ellenőrizhető dolgokkal „etettek“, azt is megírom. Az amerikai vakításról pedig annyit, 15 évig éltem közöttük, dolgoztam velük-nekik, illetve ők nekem, a dicsőséges jenki földön belül és azon kívül is. Bejártam az egész országot, nem (csak) turistaként! Anyanyelvi szinten tudok velük kommunikálni, akár az időjárásról akár műszaki dolgokról. Mindezt nem melldöngetésdiből tartottam érdemesnek leírni, csupán jelezni, ismerem őket, feltétel nélkül nem ájulok el a dolgaiktól, de ami jó azt el kell ismerni, bárki is alkotta.

A harmadik kérdéskörrel ami az irigyeket, rosszindulatúakat illeti, velük sem most, sem később nem fogok foglalkozni. Ez nem  politikai fórum. Erre ott vannak a színvonalas kanálisok, betelefonálós pártértekezleteikkel..

 Hogy a „na ugye megmondtam tábor“ is kiélvezze Viagráját, kintjártam óta várom a vásárolt laborhoz tartozó CD-t. Elég kénylemesen reagálnak az e-mail-ekre, telefonokra. Ha van elég pénzük, valamelyest megértem…

Szóval még mindig bóklászok a laborban, műhelyben. Mi lehet még érdekes HHO bontó ügyben?  A cellákat 72 órán keresztül járatják, figyelik hogyan viselkedik, miként változnak a paraméterek, közben komputeren rögzítve azokat. Csak ezután kerülhet beszerelésre. Elmondásuk szerint erre is a kísérletek során jöttek, rá, visszanézve a rögzített adatokat. Ennyi idő eltelte után az általuk használt  bontó hatásfoka, ugrásszreűen javult. Ezt azóta tudatosan vizsgálva, mással is igazolták. Van egy rendszerük összerakva, amit csak arra használnak, hogy leteszteljék a szettet (főleg a cellát), hogy folyamatos üzem mellett, mi és mikor mondja fel a szolgálatott. Ottjártamkor kb. 6200 órája működött kikapcsolás és meghibásodás nélkül. Hogy ne menjen kárba a termelt gáz, belebuborékoltatják a  hozzájuk szállított „Clearwater-es“ vagy hasonló vízbe. Ez is csak amolyan kiváncsiságból eredő próbálkozás volt. Aztán valakinek eszébe jutott belekóstolni ebbe a bubis vízbe. Más volt az íze. Erre jött a következő ötlet, be kellene vizsgáltatni, hátha jó valamire. AJJAJ! Ha valaki, valamennyire ismeri  a kinti törvényeket, előírásokat, élelmiszerek vagy bármi ehető, iható dolog emberi fogyasztásra alkalmassá avanzsálásához, az tudja mibe vágták a fejszéjüket! Nem fokozom, megkapták az engedélyt, árulhatják a kezelt vizet. Viszik is tőlük serényen, ők is kivétel nélkül ezt isszák. Nem, nem láttam az engedélyt, de azt tudom, ennek hiányában nincs az az idióta, aki ott, ezt merné hirdetni, árulni. Idegenvezetőm előttem mártogatott a vízbe 2-3 különböző műszert, összehasonlítva a sima csapvizzel. Más értékeket mutatott, de ne kérjétek számon tőlem mik voltak ezek, mert nem vagyok sem fizikus-kémikus, sem orvos, sem diétás nővér. Másfelől ott és akkor érdekes volt, de nem hozott túlzottan lázba. Aznap, egész nap ezt a vizet ittam. Más az íze, igen, de hogy milyen élettani hatása van, lesz hosszútávon, nos erről biztosan fogunk még hallani.

Vissza a „véletlenekhez“, ebben a kezelt vízben a hatások, elváltozások egybeesnek a kísérletekben tapasztaltakkal. 72 óra vízbe buborékoltatás elteltével jelentkeznek  a kezeletlen vízhez képest.

Ide kívánkozik még az 1. részben leírt elektropolírozás kérdése. Itthon több embernek szegeztem dilemmámat. Polírozni, vagy nem polírozni? A válasz: persze hogy jót tesz a lemeznek, van ilyen, nem tudtad?  Bravó, ezt miért innen 10.000 kilométerre kell hallanom  először? Miért nem lehet egy cégnek azzal kezdeni: Kedves megrendelő, ha ezt szeretné, még ezt és ezt is ajánljuk elvégeztetni, ennyiért, ennyi idő alatt? Ha mi nem is tudjuk megoldani, itt van X cég címe, telefonszáma. Várjuk szíves megrendelését! Vagy valami hasonlót. Kelj fel és járj! Idióta, mit gondolsz hol élsz?

 Akkor álljon itt, a gőzt levezetendő egy, az utam során tapasztalt ellenpélda. Fittingeket (is) gyártó cég, éppen utamba esett. Nosza, nézzük, honnan kapom a dolgokat, meg ha már itt vagyok feltöltöm a készletet. Préri közepén, persze autópálya mellett, több 10.000 m2-es komplexum. Képzeld haver, ezek a marhák kiépítették a csak odavezető lejárót, utat egyenesen az épületig és még sár sincsen! A parkolóban lévő rokkant helyekre nem áll rá a bunkó és szőke utánfutója a terepjárójukkal. Hallatlan! Üzlet kb. 10.000 m2, dugig áruval, amiket itthon nem is tudom milyen tortúra árán lehetne beszerezni. Műanyag játszóháztól a laborfeleszerelésig. Ja, lopásgátló kapunak, fogatlan biztonsági őrnek hűlt helye. Nem, nem lopták el őket, nem is voltak. Az eladótérben 2 nyugdíjas, részmunkaidősök. Mindent ők csinálnak, nem ám, hogy az egyik csak a pénztáros, a másik meg éppen meg van valamiért sértődve. Haláli nyugalom, laza a tempó, zene és mégis pörög minden. Képzeld, köszönnek! Rávetem magam a katalógusra, mivel tudom a cikkszámokat. Néni közli velem, üljek le, nyugodtam igyak egy (ingyen) kávét sütivel, majd ő kikeresi nekem amire szükségem van. Serényen böködi a számítógépet, közben hozzám beszél. Ha nincs a keresett áru, ŐK körbetelefonálják az USA-t, Kanadát, egye fenyő Mexikó is belefér, hátha valakinek van. Szépen kérnek erre 2 napot. 99%, hogy lesz, de ha mégsem, legyártják a szerszámot, majd az alkatrészt (minimum rendelés nincs, előbb utóbb másnak is fog kelleni) és szánják bánják bűnüket, de erre kerek 1 hetet kell várni.

Megkértem a nénit, nekem ilyeneket ne mondjon, mert Bunkóciából jöttem és hamarosan defibrillátort is kell tartaniuk miattam. Na, ezt meg ő nem értette. 1:1. Tudom,  nem IQ bajnokok, de legalább akarnak! Hallom, ott nem voltak  40 évig oroszok. Ébresztő, innen meg 22 éve elmentek...

Figyu vállalkozó, nehogy megváltozz holnaptól! Oda lenne az országimázs! Újfent: ing, meg a gazdája.

Mi van még ami számunkra érdekes lehet?  Gáz van babám, nagyon nagy, ezt már a hülye is látja, de azt mérni is kell!  Régóta használják, az általam is beszerzett digitális téfogat és súly mérésére is alkalmas gázmérőt. Rögtön felhívták a figyelmem, a kólás üveges és a műszer közötti eltérésre, ami 40-50% is lehet. Hihetetlenül hangzik, de „Amerókában és Ajrópában“ is a legtöbb cég, még kézzel, flakonokkal, stopperrel méri a termelést. SAJÁT SZEMEMMEL LÁTTAM, a műszer, a lebegőtestes áramlásmérő és a mindenféle házi mérőke közötti különbségeket. Ugyanis a kimenő csőre mind rá van kötve, egyidőben mérve ugyanazt a gázt. Álljon itt ez a link a HHO intézet méréseiről, különböző forrásból származó mérőkék esetében. A lap alján lévő táblázat világít rá a különbségekre.

http://www.ihhoi.org/cms/index.php?option=com_jumi&fileid=5&guid=d8185e52-0852-11df-a5ca-514d8fe5d061

 Elnézést az elfogultságomért, én a műszert tartom hitelesnek, mert ha már HHO gázról beszélünk ne keverjük bele a gőzt, miegymást! Igen tudom az is végezhet hasznos munkát, de gőzt vasalóval is tudunk csiholni. Másfelől elektrolitünk azért melegszik, mert van még mit javítani hatásfok terén. Persze, házilag elmegy a pontatlanabb mérés, de cégek esetében már elvárható a pontosság. Teret adva a pontosságnak, álljon itt az elérhetősége az itthoni bevizsgálásnak is: 

http://ehhoe.eu/meresek_dijak_+_folyamat.html

Aztán tovább haladva, láttam a műhelyben egy mini gázturbinára hasonlító szerkezetet. Rákérdeztem. Bingó, az volt. Egy működő makett, amit lázasan kezdtek is csomagolni.  Pár elejtett szakszó, amiből rögtön kiderült, értek hozzá (OK, mostanra úgy is sokan tudják, repülőszereléssel áldott (vert) a sors). A sietség oka, másnapra seregnyi látogatót vártak, nem akartak felesleges kíváncsiskodást generálni. Ahogy hozzáértőre találtak, kicsit enyhült a szigor. Elmondták, kísérletezésbe fogtak HHO gáz, sugárhajtóműbe fecskendezésével. Legnagyobb meglepetésükre, a kicsinyített turbina nem várt eredményeket produkált. Részleteket már nem voltak hajlandók elárulni.

Vagy csalódottság vagy bambaság ülhetett ki az arcomra, de az egyik pilóta-üzlettárs, elvonszolt a csarnok végében lévő ponyvával letakart izéhez. Püff neki, életnagyságú vadászgép sugárhajtómű, felszerelve a HHO kísérletezéshez szükséges összes műszerrel, csappal, szeleppel, profi módon,  egy panelre rögzítve. Pár szakmai dolgot megtárgyaltunk, amit viszont ő nem tudott, majd közölte, 1-2 hét és élesben indul a kísérletezés. Azt ők is tudják, repülőn egyenlőre nincs sok esélyük elfogadtatni, bármi is legyen az eredmény, de mostanra számomra kiderült, a kamionokon túl, ők az áramtermelő szektort célozták meg. Ott ugyanis használnak nem csak diesel, de gázturbinás meghajtást is. Itthon a Generel Electric, Veresegyház határában gyárt, szerel ilyen hajtóműveket. A haszon óriási mindkét részről. Ha naponta milliós nagyságrendben égetnek el kerozint (USD-ban), megtakarít tegyük fel 10%-ot, a megtakarítás 5-10%-a az övék. Szorozva több száz vagy ezer egységgel, érthető a kutatási vágy.

Lehet ezt még fokozni? Lehetett! Csak mellékesen mondták, azon a héten vettek fel egy új embert, akinek a dolga csak a HHO-s házfűtés továbbfejlesztése lesz. Cellástól, hőcserélőstől, 110 VAC-ra adaptálva. Semmi közük az alábbi oldalhoz, céghez, csak jó kiindulópont a házfűtés után érdeklődőknek.

http://www.hhohhu.com/

Közben záporoztak az érdekesebbnél érdekesebb hírmorzsák. Mivel ott kint sincs minden kamionosnak több ezer dollárja egy ilyen szettre, van aki csak odaáll pár órás „kezelésre“. Alapjáraton pöfögő motorral, szenyezettségtől függően, 6-8-10 óra alatt megszabadítják a lerakódott koromtól. Pár liter megtakarítást már csak ezzel a módszerrel el lehet érni, mivel a lerakódott kokszdarabok szivacsként szívják magukba a bekerülő folyékony aranyat, növelve a fogyasztást. Tapasztalatokra alapozva, elmondásuk szerint, amíg ez a lerakódás teljes egészében nem távozik a motorból, a HHO generátor sem tudja teljes egészében kifejteni hatását..

 Karácsony tájékán egy szettet Kínába vittek, egyik emberükkel egyetemben, ahol is rögtön egy teherautókat gyártó üzemben mutatták be. Ismerjük a kis embereket, bólogattak, nem szóltak semmit. Visszaküldték a szakértőt, mondván a szettet küldik utána. Előttem pár nappal érkezett vissza, megbontás jeleit mutatva. Nem csalódtak ők sem, én sem. Le akarták másolni. Mindent le lehet, de az elektronika egyenlőre akkor működik ha, van hozzá kód. Feltörni még időbe telik, de gondolom „occójé gyógoznak a zügyön“.

Még valami? Igen. Vizes elem. Számológép, akármi más működtetésére. 1.5 ml desztvíz, 3 hónap működés. Lehet, hogy nekem új, másnak nem, de hoztam egyet. 1-2 hét után nálam, a számológép kijelzője kezdett erőteljesen halványulni, na gondoltam itt a trükk vége, kiderül  az igazság. Vizet neki. Régi fényében jelzi a számokat! Nem mondták, miben járultak hozzá  a kifejlesztéséhez, lehet, hogy csak ilyen „Oh my God“ hatásvadász szuvenír. A csatlakozója miatt egyenlőre nem kompatibilis a hagyományos, elemes fogyasztókkal.

 

 …és mi az 1. részben bekonferált jó hír? Már odafelé, látatlanban megfogalmazódott bennem: de jó is lenne itthon is elérhetővé, kaphatóvá tenni ezeket a dolgokat. Odakinn leültem velük, egy mit lehet, mit nem szeánszra. Sok mindent lehet, pénzkérdés.  A teszt darab behozatalán dolgozunk. Ahogy fentebb írtam, elég kényelmesen reagálnak dolgokra és az amerikai egyet nagyon nem szeret. Ha siettetik… Majd ő megmondja, mikor kész a beszélgetésre. Ezen meg nekik kéne változtatni! Másfelől a ziccerre vár, ha bejön, könyörtelenül leüti. Mondjuk a magyar is, csak sokkal aljasabb módon. Erre is van mondóka, a nyereg meg miegymás. 

 ...ja tudod mit kérdeztek a nap végén (ők is)? Ugye én pénzt kérek a a blogos cikkekért, mert ennek értéke van bármennyire is összegyűjthető az info?  Mert a blogot lekáderezték. Hát persze, válaszoltam. Így mindenki nyugodt. A napi személyes találkozókról, több órás telefonokról és e-mail dömpingről  nem is tettem említést, amiből szintén ömlik a bevétel.

Aki pedig nem hiszi, járjon utána!

Kislány a benzinkútnál, fehérebb a meszelt falnál trallala, trallala...                               (Kóós Jani után szabadon, Copyright: mellbőség 87XXL)

HHO2

 

PS.Időközben megérkezett a várva várt CD. Idézem csatolt levelüket lefordítva, hogy is kéne itthon is kommunikálni, bánni a vevővel:

Tamás,

Köszönjük, hogy személyesen látogattál el hozzánk és vásároltad meg termékünket. Bár rövid időt töltöttünk együtt, élveztem  a beszélgetést és rávilágított arra, hogyan tudnánk a tapasztalatainkat szélesebb körben terjeszteni.Remélem kapcsolatunk hosszú távú és eredményes lesz mindkét fél számára.

Köszönöm a türelmed a CD-t illetően. Időközben további finomításokat eszközöltünk a programon, biztosítva, hogy régebbi és újabb Windows-ok alatt is problémamentesen működjön. Ez a vártnál kicsit több időt vett igénybe.

A világban történő események fényében egyre nyilvánvalóbb a HHO termékek fejlesztésének terjesztésének fontossága. Olaj ár emelkedés, japán események stb.

Cégünk minden munkatársa bízik a további együttműködésben és támogatja munkádat a HHO technológia európai terjesztésében.

Még egyszer köszönjük!

Aláírás, stb.

Na, valahogy így kellene ennek működni...

Aludj el szépen ki Tamás!

 

 

Mennyi is az annyi?

 2011.03.23. 12:43

      Nem tudom megállni, hogy még egy kis bejegyzéssel ne járuljak hozzá az igen tisztelt olvasók boldogságához. De mi is az, ami inspirált? Hála Istennek nagy lett a HHO vízbontók kínálata, legalább is bizonyos adás-vétel oldalakon. Ez nem baj, sőt, ha jót és jó pénzért kap a vevő, akkor hajrá! De mégis csak tudni kell valamit. Ezért bátorkodom egy 11 és egy ugyan olyan, de 13 lemezes bontó valós mérési adatait közreadni, holmi grafikonok formájában. Ezeken szépen lehet követni a felvett áramot, a hozzá tartozó gáztermelést, a cellafeszültséget (két lemez közötti feszültségről van szó) és még az adódó MMW (Milliliter/Minutum/Watt) értéket is. Ezek mind, mind fontosak lehetnek, ha valaki tán netán meg akarja mérni a vásárolt vízbontójának a paramétereit, amit mindenkinek melegen ajánlanék! Na nem mintha valótlan értékeket tüntetnének fel, hanem jó tudni, hogy mennyi is az annyi! Ezzel nagyon sok vitának elejét lehet venni, hiszen ha valaki egy egész autót vesz, azt is szereti kipróbálni, igaz egy autónál azért jobban vannak dokumentálva a műszaki paraméterek és van egy megnevezett gyártó is, aki tartja a hátát érte, ellentétben a névtelen, cím, elérhetőség és szerviz nélküli forgalmazókkal!

Persze nem szép dolog ám más termékét ócsárolni, én sem teszem, mert soha nem láttam. Biztos vagyok benne, hogy a maguk nemében kiváló termékekről van szó. Szó sincs róla, hogy esetleg ne lennének azok, sőt, de érdemes egy kicsit odafigyelni a forgalmazás körülményeire is.

Ha valaki jobbat tud építeni, akkor tegye, ehhez nem kell senki termékét lebecsülni, sőt esetleg össze kell hasonlítani vele (mármint ha van adat róla és nem "titkos")! Persze az is lehet, hogy más féle módszerrel mérték, "sacovkával", mint Te kedves felhasználó, de akkor hol a titok? Vagyis mi az ,amit nem lehet megmondani, hogy mennyi, milyen körülmények között tesztelve, vagy egyáltalán?

Miért is mondom mindezt? Mert van valaki, aki kicsivel komolyabb helyen látott egy egész labort, olyat, ami kizárólag vízbontó cellák tesztelésével, fejlesztésével foglalkozik és finoman szólva "nem ma kezdte". Ott vannak érdekes dolgok is, hogy mást ne  mondjak  egy olyan cella, ami 350Watt mellett képes 3,5 liter durranógázt fejleszteni percenként! Csakhogy ez LABOR körülmények között sikeredett ennyire, mintegy több millió Dolláros háttérrel, sok éves kutatás és fejlesztés eredményeként! 

Mily szerencse, hogy vannak a piacon olyan berendezések, amik ezt a teljesítményt felülmúlják! 180Watt elektromos teljesítmény befektetéssel akár 2,8 liter durranógázt is tudnak fejleszteni! Ez egyszerűen fantasztikus! De mi történik, ha a két fejlesztés találkozni fog, ami persze nem kizárt, mert esetleg tapasztalatcsere keretén belül egymásra találnak? Lehet, hogy meglesz a CSODA? Azt hiszem ez álom, mégpedig rémálom! Csodák ugyan vannak, csak egy kicsit várni kell rájuk!

Mire jó egy ilyen egyébként kiválóan működő adás-vétel oldal az Interneten, mennyi előnyt is rejt annak aki titkolni akar valamit! Közvetlen elérhetőséget nem is lehet feltenni, hiszen nem is szabad! Ez egy jó kis felület a bujkálásra! De ezen kívül mindent lehetne! De az a baj, hogy nemakarásnak nyögés a vége!

Na nem is arra a szegény magánemberre gondoltam, aki sokkal kedvesebben és kevésbé flegmán áll a dologhoz, hogy megvegyék tőle a sokszor százszor jobban dokumentált hasonló berendezést, remélvén, hogy szerény kis fizetését a saját munkája gyümölcsével gyarapítsa, hanem azokra, akik nagyban utaznak és "átverősót" produkálnak. De nézzük az adatokat. Íme egy két grafikon.

A kép megtekintéséhez állj rá a kurzorral a képre és nyomj egy jobb oldali gombot, majd a kép megjelenítése funkciót kiválasztva megjelenik nagyítható méretben.)

 

Márciusi gondolatok

 2011.03.16. 22:56

    Az ünnep alatt volt időm egy kicsit elmélkedni. De min is? Azon, hogy ilyen gyönyörű időben, ahelyett, hogy beültünk volna az autóba és jártuk volna Magyarország gyönyörű tájait, mint vagy húsz évvel ezelőtt tettük, otthon maradtunk, mert szinte teljességgel megfizethetetlenné váltak az üzemanyag árak. Tudom lehet menni gyalog is, meg biciklivel, de az  azért mégsem ugyan az. A táj persze épp olyan szép két keréken is, sőt szebb is, mert többet lát belőle az ember, no meg egészségesebb is, de a közvetlen környezetet már mindenki sokszor bejárta, elvágyódik egy kicsit távolabbi részekre is. Tudom vannak sokan, akiknek ez nem probléma, azok most ne is figyeljenek ide! Vagy talán mégis!

   Hirtelen eszembe jutott megint Meyer bácsi autója. Na nem is a homokfutója, bár az is teszik, hanem az az elv, ami szerint működhetett. Pontosabban azok a részek, amik sötétben maradtak a nagy publikálás után is. Éppen ezért egy nekem logikusnak tűnő kis eszmefuttatást teszek most közzé. Hátha van benne valami. A lényeg ugye az, hogy víz lenne az üzemanyag. Hát legyen! Nézzük csak, hogy is lehetne a mai lehetőségekkel megoldani és mik is azok a távutak, amikkel szenvedünk.

   De mielőtt belekezdenék a nem túl rövid eszmefuttatásba (igyekszem tömören fogalmazni majd, bár nehezemre esik, mint tudjátok) előhozakodnék azzal a bizonyos "plazma gyertyával", amit mostanság nagyon favorizálnak. Tulajdon képen erről jutott eszembe az egész. De kezdjük akkor. Végy egy olyan robbanómotort, amibe plazma gyertya adja a szikrát. Az elmélet szerint egy nagyfrekvenciás ívet állít elő, minek következtében minden éghető anyag hajlandó meggyulladni a hengerben. De ha abból indulok ki, hogy plazma állapotban a víz is egész jól ég, akkor miért ne lehetne "csak víz" az üzemanyag? De mi fogja azt plazma állapotba hozni? Hát a gyertyánk! Igen, de hogyan? Hát úgy, mint a Meyer bácsi autójában. Ugyanis ez a sötét pont. A legutóbbi videóján, az a jó hosszú demó, ami újfent napvilágot látott és igen tanulságos, lehet látni egy kis érdekességet. Na nem az egész szélvédőt lefedő elektronikára gondolok első sorban, bár az is fontos, hanem arra, hogy jól látható a filmen, hogy a gyertyák mindegyikébe egy kis csövön VIZET juttat a hengerbe, méghozzá közvetlen a gyertya ívére. Gondolom nem nagy mennyiséget, mert az kioltaná a szikrát, csak kicsit. Adtam is nevet az elméletnek: "Modern gőzmozdony autó köntösben", ráadásul közvetlen befecskendezéssel? De miért? Miért gőzhajtás? Ez egy hibrid és ehhez kell a HHO. Valaminek égnie is kell, mielőtt gőz fejlődne. De minek a gőz? Csak azért, mert a gőz hőtágulása emlékeim szerint egy nagyságrenddel nagyobb, mint a fosszilis üzemanyag gyors égésekor létrejövő térfogat növekedés? Ha jól emlékszem 12-szerese? Na ezért ez már nem semmi! Ha rosszul tudom, majd lesztek olyan szívesek kijavítani!

   Ha van a hengerben megfelelő hő, akkor a vízből először gőz lesz, majd szétválik hidrogénre és oxigénre már alig 600 C fok felett, de itt van ám az a bizonyos plazma is. Hogy pontosan mi is történik ilyenkor a hengerben sejtésem sincs róla, de szívesen lennék Barba és bebújnék, hogy megnézzem. Biztos érdekes dolgokat látnék. De mivel ez nem megy, marad a találgatás és okoskodás. Hát okoskodjunk tovább. Ha a gőz erejét nézzük, akkor az bizony sokkal nagyobb, mint a hagyományos üzemanyag ereje. Ha ugyanakkora tágulást lehet elérni 1/12 mennyiségű anyaggal, ami esetünkben a víz, akkor az üzemanyag fogyasztás is csak 1/12 része a hagyományoshoz mérten! Nekem mindegy, hogy mi a sorrend, először plazma, aztán gőz, vagy fordítva, de valahogy ilyen körülmények között biztos elég a víz is. Sőt, még a durranógázunk is, szintén vízzé! Ezt akár egy kisebb láncreakciónak is tekinthetném, mert sokszor megismétlődhet egymás után az egész folyamat egyetlen munkaütem alatt. Ez volt az alapgondolat.

   A másik érdekesség pedig a hatalmas elektronika, melynek a mérete nyilván a negyedszázaddal korábbi lehetőségeket tükrözi. Ma már sokkal kisebb méretben is elő lehetne állítani, legalább is gondolom. De azért itt is van egy kis turpisság, legalább is a látottak szerint. Az indítás nem egészen úgy ment, mint nálunk, hogy indítókulcs, elfordít és jár a motor! Kellett kis segédkezés, meglehet egy külön áramforrás, mert az akku ennyit nem adott alapból, de ez most mindegy is. Amire ki akartam térni az a következő: a csöves bontók mindegyike külön-külön elektronikával van ellátva! Nincsenek sorba és párhuzamosan kapcsolt csőpárok, legalább is úgy vettem ki. Nem is lehetnek, ha valami rezonancia, frekvencia hangolás,, stb. kell a megfelelő működéshez. Vagyis, ezek szerint nem lehet az elektronikán nagyon egyszerűsíteni, spórolni! Nem fog működni megfelelően. Ezt azért be kell látni! 

   Azért ne hamarkodjuk el ennyire a dolgot, mármint a csöves bontót! Azt olvastam mostanság valahol, ha jól emlékszem itt: http://www.water4gas-eu.com/  egy nagyon érdekes dolgot. Méréseket végeztek és azok eredményei szerint ha az impulzusok szélességét, vagyis a kitöltési tényezőt olyan 4% körüli értékre csökkentették, akkor jelentősen nőtt az MMW érték. Igen ám, de a gáztermelés ilyenkor oly kicsi,hogy nem nagyon érnénk el vele semmit, kivéve ha..... Itt a lényeg, amiért még nem hagytam abba az írást. Hogyan is lehet növelni a teljesítményt, ha csak igen rövid impulzusokkal szabad bombázni a cellát? Egyféle módon: növelni kell a feszültséget! Hát akkor növeljük. Most használunk kb. 12-14V-ot, és ha ezt nekieresztjük a cellának, akkor jó nagy áram folyik majd, (a csöves bontóról beszélek, nem a DRY-CELL van terítéken) tehát közvetlen ez nem járható út, ezért kell impulzusokat gyártani belőle még alacsony feszültség mellett is. De mi történik, ha ezeket az igen rövid impulzusokat küldjük a bontóba, de mondjuk 200V nagyságban? Visszaállhat a kívánt gáztermelés és ha igaz az elmélet, akkor az MMW értéke igen magasra szökik. Nem 9 fölé, sokkal magasabbra! Akkor elmondhatjuk, hogy plusz energiát termelünk? Egyrészt talán igen, de összességében valószínű nem. De ez nem is baj, mert nem akarunk örökmozgót csinálni, azt meghagyjuk későbbre!

   Na most hagyom abba! Ez csak egy kis eszmefuttatásnak kell tekinteni, amolyan agyrémnek, ami remélhetőleg másokban is felébreszti a kisördögöt és végre megszabadulhatnánk egy nagyos is jelentős gondtól, ami mindannyiunkat érint: az energiaválságtól!

   További jó elmélkedést és jó buborékgyártást kívánok és hozzá szép időt! Itt a TAVASZ!

patkolttojas

 

Címkék: csöves víz mint üzemanyag meyer hho plazmagyújtás vízbontó vízautója

EFIE

 2011.03.13. 07:10

 EFIE.

Nagyon sokat rágódtam a dolgon. Végül is nem nagyon jutottam dűlőre magammal. A mai napig is tisztázatlan számomra következő magyarázat. Ezt a részt kiollóztam egy linkből, talán ez lehetne az értetlenségem alapja:

"Amikor az elektrolizáló csatlakozik a motorhoz, akkor a hengerekben folyó égési folyamat jelentősen javul, mely a motor teljesítményét is fokozza. Sajnos a számítógép továbbra is feltételezi az ugyanolyan mennyiségű elégetlen oxigént a kipufogóban, és amikor ezt nem tudja érzékelni, akkor megpróbálja visszaállítani ezt a normál állapotába. Ez a folyamat megakadályozza, hogy az elektrolizáló hatása érvényesüljön, hacsak bele nem avatkozunk a számítógép működésébe.... "

Az persze nem kérdés, hogy nem az oxigén ég el, hanem oxigén szükséges az üzemanyag elégetéséhez, de ezt most hagyjuk. A feltételezett ugyanolyan mennyiségű elégetlen oxigén (?) érzékelése, szerintem logikailag annyit jelent, hogy nem kell változtatni az üzemanyag mennyiségén, mert minden OK.
Talán ennyit a cikk írójáról.

A logikai bukfenc a következő: ha a hengerben tökéletesebb az égés, akkor a kimeneten a lambda szonda nem, hogy több, hanem kevesebb oxigén jelenlétét kellene, hogy detektálja.

Először csak feltételezzük azt, hogy nem a durranógáz fejtette ki a hatását, hanem valami csoda folytán egyszerűen jobb lett a motor hatásfoka, ami a tökéletesebb égés következménye.
Ha tökéletesebb az égés, akkor durranógáz ide, vagy oda, a kipufogóban kevesebb lesz az oxigén, mert több üzemanyag elégetése, több oxigént is használ fel a levegőből. Ekkor a fedélzeti számítógépnek nem, hogy dúsítania kellene a keveréket, hanem szegényíteni, mert kevés az oxigén a kimeneten, vagyis sok a fosszilis üzemanyag!
Gondolom rögtön bele fog kötni valaki, hogy f..gom sincs az egészről, minek kotyogok bele. Rendben is van. Nem is értek hozzá, de akkor másképp kell magyarázni a dolgot, mondjuk logikusan, hogy én is megértsem.
Eddig ugye stimmel? Persze biztos nem, ezért kérdezem.

Most jöjjön a mi kis vízbontó berendezésünk és adjunk hozzá egy kis durranógázt a beszívott levegőhöz. Szándékosan nem azt mondom, hogy üzemanyag-levegő keverékéhez, mert befecskendezéses motor esetén ez csak a hengeren belül jön létre, addig külön úton megy. Tehát, ha bekerül a hengerbe a durranógázunk is (ne felejtsük el, hogy hidrogén és oxigén 2:1 arányú keverékéről beszélünk, nem igényli a levegő oxigéntartalmát az égéshez, mert hozza magával), majd a hengeren belül ez is meggyullad, és mivel sokkal jobban keveredik a benn lévő üzemanyaggal, ezért a hidrogén égése folyamán tulajdon képen az üzemanyag egy részét ő gyújtja meg. Majd elégve ismét víz, vízgőz, majd végül is ismét hidrogén és oxigén lesz belőle, mert a magas hőmérsékleten a víz alkotóelemeire bomlik, a hidrogén rész többször is elég egy munkaütem alatt. Bátorkodom azt mondani, hogy egy kis láncreakció keletkezik. Ez addig tart amíg a kipufogó szelep ki nem nyit. Ekkor valószínű a kipufogó rendszerbe jut valamennyi el nem égett hidrogén is és ennek fele mennyiségű oxigén is. Ez a mennyiség viszont édes kevés ahhoz, hogy a lambda szonda ennyi pluszt kimutasson, főleg azért nem, mert ugyanakkor több fosszilis üzemanyag égett el a hidrogén jótékony hatásának következtében, ami csökkenti szerintem a kimenő oxigén mennyiségét, ezzel egyidőben pedig a nitrogén mennyiségét viszont növeli. Lehet, hogy ilyen hófokon a nitrogén is vegyül valamivel és valami más vegyület formájában távozik.

Tehát marad a dilemmám: a lambda szonda honnan veszi, hogy oxigén többlet van a kipufogóban, ha a beadott levegő/üzemanyag arány 14,7:1 ? A durranógáz aránya a beszívott levegőhöz képest elenyésző mennyiség. Ha a vízbontó berendezésünk 1 liter / perc teljesítményű és vegyünk példának egy 4 ütemű motort, 2000 fordulat/perc értékkel, akkor egyetlen munkaütemre mindösszesen 1 cm3 (!) durranógáz jut. Ez a mennyiség gondolom a beszívott levegőhöz képest még százalékosan is kicsi! Vagyis ez nem produkálhat olyan jelentős oxigén többletet a lambda szondának, hogy olyan információt küldjön a számítógépnek, hogy ez bizony nagyon "ritka" keverék volt, tessék rendesebben adagolni az üzemanyagot!

A kérdés a következő: ki tudja megmagyarázni, hogy a lambda szonda szerinti oxigén többlet miből származik, ha egyáltalán valós adatot küld a lambda szonda, avagy nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy a lambda szonda esetleg nem is az oxigént veszi csak figyelembe, hanem valami mást is, amire nem gondolunk. Változatlanul nem tartom valószínűnek azt, hogy a több elégett üzemanyaghoz kevesebb oxigén kell! Várom a logikus, elfogadható magyarázatot bárkitől! Gondolok itt azon szakemberekre, akik jártasak a belső égésű motorok lelkivilágában.

További jó bubigyártást!

U.i. Ezt a posztot Patkolttojásnak köszönhetjük!

Címkék: szonda oxigén lambda többlet efie

Valami Amerika 1.

 2011.03.03. 20:10

Kedves Gyerekek!

Ma egy olyan messzi földről fogok mesélni Nektek, ahol csupa szép, okos és segítőkész csudalény lakozik. Ezeket a furcsa szerzeteket egy cél vezérli: egy olyan szerkezetet akarnak a drága jó magyaroknak -csak nekik- adni, ami "kivonnya a vízbül a zoxigént", miáltal ingyen vagy egy kicsit olcsóbban tudnak eme kiválasztott magyarok autózni, intergalaktikus Trabantjaikon.

Igen talán egyszer ez is bekövetkezik, de addig is amíg abba a képzeletbeli bilibe lóg a kezünk, beszámolnék mi is történt valójában.

Január elején fogalmazódott meg bennem, kéne valami herkelentyű, ami pontosabban méri a termelt gázt, egyáltalán egy felszerelés ami segít jobb cellákat készíteni, segít rávezetni a titkokra. Meg is találtam, csak biz'a az ára láttán kicsit megtorpantam. Végül nem tudom melyik ördög győzőtt, de eltökéltem nekem lesz egy ilyenem. Az egésznek a lelke egy okos kis komputerszámba menő elektronika. Nosza gondoltam ez jó lehet a cella vezérléséhez is, csak úgy szólóban. Gyűltek-gyűltek a kérdéseim, kétségeim, ezt nem lehet e-mail-ekben elintézni! Lesz ami lesz, irány Amerika.

Betoppantam a "Céghez" és mondhatom, ha akartam se tudtam volna jobb helyre menni! 10 éve operálnak, mostanáig jobbára kutatás fejlesztéssel foglalkoztak. Nyilván valami bevétel is kellett, ezért piacra dobták a különböző felszereltségű laborokat, elektronikákat. A szakmai részével megbízott gárda előtte is kb.15-20 évig csak a HHO témával foglakozott. Egyikük másikuk Bob Boyce-t és Stan Meyer-t is kollégájának mondhatja. Előbbi most is kapcsolatban van a céggel, utóbbi túl messzire jutott tudásban, szegény... Először életemben pozitívan csalódtam amerikaiakban. Nyitottak voltak, már amennyire lehetséges volt, első látásra is barátságosan fogadtak és ami a legfőbb értenek ahhoz amit csinálnak. Mi az hogy, nagyon is! (bocs fecó, -így kisbetűvel- hogy idéztelek)

Üröm az örömben, hogy személyautókhoz való szetteket nem készítenek, személyautókkal nem foglalkoznak.  A csoda elektronikájuk azonban bármilyen cellára ráköthető, de az ára miatt ez jelen pillanatban itthon nagyban piacképtelen lenne.

Belépve műhelyükbe, irodájukba, rögtön egy mini múzeum fogadja a vándort. A drótos megoldástól a mostani kamionos szettig. Mellette a a szétszerelt cellákból a lemezek, amik a különböző kísérletezések nyomait mutatják. Itt tartanám fontosnak megjegyezni: ezek az emberek nem az egyetemen tanult sémákat próbálják bizonyítani. Ők szinte mindent kipróbálnak(tak) és így hatalmas gyakorlati tapasztalatra tettek szert.

Akkor vágjunk is bele mit is csinálnak másképpen. Lemezeik 0.8 mm körüli vastagságúak. Kérdésemre, hogy most mit kell tenni csiszolás ügyben, csak nevettek és már mutatták is a keresztbe csiszolt lemez használat utáni állapotát. Elszíneződött majdnem korrodált állapotban. Ők elektro polírozzák. Hosszas magyarázkodás helyett, hogy miért, álljon itt ez a link:www.wodring.hu/elektropolirozas Az így kezelt lemez sok-sok üzemóra után is fényes, újszerű marad.

Tömítésnek, egy ott MP15-nek nevezett anyagot használnak több száz kilo nyomatékkal meghúzva. Nálunk azt hiszem ez az anyag, az azbesztmentes klingerit. Szánom bánom feledékenységem, de úgy emlékszem 2 mm körüli vastagságú. A gumit nem ajánlják, mert az egyenetlen meghúzásból eredő változó lemeztávolság is rontja a hatásfokot.

A végzáró 20 mm vastag PVC. Azért ilyen vastag mert csatornák vannak benne kialakítva, a hűtés-fűtés funkciót elősegítendő. Ugyanis a vezérlő beállítható az alsó és felső hőmérséklettartományokra. 30 C felett kikapcsol, aztán saját magát hűtve vissza, 10 C alatt szintén kikapcsol, szintén saját magát felfűtve visszakapcsol. Az elektrolit pumpával keringetve, biztosítva, hogy a cella mindig tele legyen elktrolittel, így maximálisan kihasználva  a felületet. Éppen ezért a lyukak széleit nem kezelik, mert elhanyagolható a veszteség. Kézbe véve láttam az így működő lemezt. Ha veszteség lenne, el lett volna a lyukszél színeződve, de nem volt. Pénztárcától függően felszerelik egy olyan kicsapó becsapó visszacsapó valamivel, ami kiválasztja az oxigént, így tiszta hidrogén kerül motorunkba. A lemezek közötti feszütség esést 1.85 Voltra célozzák meg.

Aztán feltettem a kérdést. Hogyan lehetne sok gázt termelő cellát megkonstruálni, mondjuk ami produkál 10 litert? Visszadobva a kérdés, az meg minek nekem? Kamionhoz, vágtam rá. Itt jött az első nagy meglepetés: negyed liter/ 1000 cm3 bőven elég. Ennek ellenére 50-52 lemezes, 20-25 kilós cellákat raknak össze. Megint kérdém: ez meg minek, ha egy nagy motorhoz is max. 3-3.5 liter kell? Válasz: íly módon a cellát garantálni tudják amíg a kamion fut. Robosztus konstrukció, kis terhelés mellett, (majdnem) örök élettartam. Megértettem.

Ez a kamionhoz való szett egyébként egy nagy fém dobozba van építve, ami mindent tartalmaz, csak a vezetékeket csöveket kell a motorra csatlakoztatni. Tartály kialakításukat tank farmnak hívják.  Találó elnevezés, ha a 6 beépített tartályt nézem. Az első a tároló és elsődleges buborékoltató. A második a közömbösítő, desztillált ecettel, a harmadik a szárító. A másik 3 az ezekhez tartozó automatikus feltöltő illetve ürítő tartályok. A tartályokon szelepek, amik az esetleges túlnyomást engedik el, illetve baleset esetén azonnal lezárnak és megszűnik a gáztermelés. A rendszer többszörösen bebiztosított, mindenféle a beállított paramétereken kívül eső működés ellen.

Az egésznek a lelke pedig a mindentudó elektronika. Arról már korábban beszéltünk, bármennyire is stabil a cellánk, minden érték állandó jellegel változik. Ez a kisokos figyel mindent és tartja optimális szinten a dolgokat. Része a szettnek még egy univerzális tápegység, ami 0-120 Voltig és 0-200 Amperig felügyeli, illetve küldi  a szükséges áramot.

Innen már csak egy ugrás a Sugár és bevezetik a gázt a szívőcsőbe a lehető legközelebb a pillangószelephez. Két részlet amit érdemes megemlíteni: nem csak úgy, ha eljut eljut, ha nem nem alapon, hanem a szívőcsőbe beszerelésre kerül egy  kis fúvókaszerű csövecske, ami biztosítja, hogy  be is jusson nehezen kiizzadt gázunk. A gázt pedig egy infúziós pumpának nevezett ketyere tolja. A pumpa teljesítményét szintén az "agy" kontrollálja, mégpedig úgy hogy 10%-al kevesebb gázt szállítson mint a cella kimenő termelése.

Száz szónak is egy a vége, emígyen elmondásuk szerint a cella MMW értéke 18 körüli.

Az árat ne kérdezzétek, mert nekünk csillagászati, de akit ez érdekel, a beszámoló végére lesz egy jó hírem!

Röviden és tömören ennyit a teherautóra vagy egyéb nagy lökettérfogatú motorokra szerelhető szettről.

Gyűjtsd a cukrot, ne siránkozz! (komcsik után szabadon, politika nélkül persze)

folyt. köv.

HHO2

Happy Kitörési, Csendőr és Valentin Napot Mindenkinek!

Mostanában egyre többen keresnek azzal, ha 20-40-80-500-10.000 stb. %-os üzemanyag megtakarítást garantálok, ők vevők mindenre. Kérdésemre -nem mintha nem tudnám a választ- honnan vették ezeket a számokat, a válasz: hát mindenki ezt írja, tele van ezzel minden! Őszintén szólva már nekem is tele van a "+%§W'!  Éppen ezért , csak remélni tudom az összes érintett rátalál erre a bejegyzésre!

Először is amit garantálni tudok az a HHO generátor paraméterei, termelt gáz stb. Hogy a többit miért nem? Talán nem hiszek abban, amiről regélek? Nem hogy hiszek, de egyenesen tudom, ez a technika működik! Akkor miért nem "garantálom" az eredményt? Az elmúlt hónapok tesztjeinek fényében, essen erről lejjeb pár szó.

Először is  HHO generátorunkra tekintsünk úgy, mint egy fogyasztóra, ui. áramot vesz fel. Ez extra terhet ró elektromos generátorunkra, ami nem a semmiből jő, hanem motorunk hajtja. Itt keletkezik egy veszteség, amit próbálunk kigyenlíteni, sőt felülmúlni majd a termelt gáz hatásával. Az autók sokféleségének köszönhetően ez az egyensúlyi vagy kezdődő megtakarítási állapot, különböző autóknál nem egyazon ponton jelentkezik. Ezt a pontot a szakirodalom angolul "sweet point-nak" , édes pontnak is hívja. 

Miért ez a különbözőség? Először is a legtöbben még azzal sincsenek tisztában, autójuk generátora elbírja-e az extra 20-30 Amperes extra terhet? Ha nem, nincs miről tovább beszélni, ha csak nem cseréli le egy nagyobbra. Ha elbírja, azt is érdemes számításba vennünk, milyen autó van alattunk. Ha egy végletekig kihegyezett 1 literes Daewo Matiz-hoz hasonló autóra rákötjük a HHO szerkezetet, lehet, hogy utána 3-asnál feljebb nem tudunk kapcsolni. Ugyanaz a hatás mint a klímával. Ezek az az autók arra vannak tervezve, hogy a háziasszony egyedül elfutkározik a városban, max 60-al. Itt fogja produkálni a gyári 5-6 literes fogyasztást.  Tehát rákötöttük az extra "terhet". Szerencsétlen 1000-es motor próbálja kielégíteni a generátor igényét. Fogjuk rá, megoldja. Milyen áron? A fogyasztás jócskán megugrik. Ezt próbáljuk meg pozitív irányba fordítani!  Motorunkból gyárilag már kisajtoltak és kispóroltak mindent, így nem biztos, hogy a 3 literes elvárt fogyasztás reális lehet.

Ellenben egy testesebb motor, ami különböző terhelések mellett sem mutat lényeges eltérést, nem fogja túlzottan megsínyleni, az extra levett Amperszámot. Valószínűleg alapból többet is fogyaszt, tehát a megtakarítás is valószínűbb. Ebből nem azt akarom kihámozni, hogy ezzel vagy azzal az autóval nem érdemes foglalkozni, egész egyszerűen azt a pontot kell megtalálni, főleg az áramfelvételt figyelembe véve, ahol produkál értékelhető eredményt harci gázunk. Lehet, hogy az említett Daewo-nknál, egy olyan nevetséges mennyiségű gázzal és Amperszámmal érünk el hatást, amit nem is gondoltunk volna! De ne feledjük: újabb autóknál még leküzdendő akadály, a szenzorok kérdése!

Meggyőződésem, hogy az összes lehetséges megoldást figyelembe kell vennünk, ami a HHO generátor jóságfokát javítani tudja. Legyen az a belső ellenállás valamilyen formában történő csökkentése, vagy egy csoda elektronika alkalmazása. Mindezt úgy, hogy árban se szaladjunk el, megérje a befektetés. Majd el felejtettem! Plííííz ne próbáljuk meg a régi Sokol rádiónkból kivett drótokat használni a beszereléshez! Fájdalom, de le kell írnom: NEM FOGJA TÚLÉLNI, EL FOG OLVADNI!!! A 9 Voltos elemet és  Szepesit a 70-es évek kupaszerdáin még bírta, de a 20 Ampert nem fogja!

Végezetül Kedves  Mágus-Árusok! Hagyjátok abba ezt a számháborút! Ne ígérgessetek olyanokat, amiről Ti sem vagytok meggyőződve, hogy azután szerény hajlékomban csapódjon le, tanácstalan, kérdésekkel teli, a Ti esetleges jövőbeni vásárlóitok népes hada. Félreértés ne essék, segítek, válaszolok mindenkinek, ezért voltam rövid ideig a Vaterán is. A felelőtlen ígérgetések, a hozzá nem értés azonban, rövid és hosszú távon sem hoznak semmi jót!

Előre!

HHO2

folyt. köv.

 

 

PWM "gúúd vájbrésön"

 2011.02.02. 19:53

Adjon az Isten szebb buborékot!

Arra a kérdésemre, miszerint mit kéne erőteljesebben boncolgatni, 0 javaslat érkezett.  Sebaj, amint  tapasztalom nem fogyunk ki a témából. Ezt bizonyítja a sok kérdés itt és kedvenc kótya-vetye oldalamon is. Egyikük  a PWM kérdése.

Az elektronika a gyengébb oldalaim közé tartozik, de legjobb tudásom szerint kutattam a fellelhető anyagok után. Egyet ne kérj! Kapcsolási rajzokat. Nincs, de nem is tudnám megmondani, használhatóak-e vagy sem.

Hogy kicsit messzebbről induljak, a szakirodalom 4 módját különbözteti meg a cella kontrollálhatóságának. Ennek egyik célja a bevitt áram korlátozása, a másik a hatásfok növelése.

Első és legegyszerűbb módja a PWM nélküli ún. "brute force electrolysis", ami nyelvünkön nyers erő elektrolízisként értelmezhető. Itt nincs semmi segédeszköz -rossz az, aki rosszra gondol- ami akár a legegyszerűbb módon is vezérelné HHO generátorunkat, kivéve az elektrolit, súlyarányon alapuló sűrűsége. Nyilván itt ahogy fogy vizünk, úgy koncentrálódik az elektrolit, vesz fel több áramot, melegszik és mint a farkába harapott kutya, kialakul egy saját magát gerjesztő folyamat. Ezért fontos, hogy kicsit sűrűbben ellenőrizzük a vízszintet.

Következő megoldás egy fix (általában 100 Hz) frekvencián működő PWM. Ez a frekvencia határozza meg milyen sűrűn szaggatja a PWM az áramot, tehát a ki és bekapcsolások időtartamát, ezzel korlátozva a felvett Amper számot, amit egy potméterrel előre beállíthatunk. Ennek az áram szaggatásnak van egy másik áldásos hatása, ahol is látványosan megnő a hatásfok. A nagy kérdés: melyik ez a frekvencia? Fogjuk rá, megtaláltuk. Ezzel csak az a baj, hogy a cella különböző paramétereinek változása miatt, ez a frekvencia is vándorútra kél. Na itt húzzunk egy kéziféket. Sokan kritizálják ezt a fajta megoldást, mondván semmit nem ér, van sokkal jobb bla bla... Mint mindenhol itt is kompromisszumokat kell kötni, mérlegelni, elfogadni. Mit szeretnék? Mindegy mit, csak olcsó legyen? Valamit ami hellyel-közzel használható, elfogadható áron? Mindent tudó dolgot egyszerű PWM árban? Mindegy mit választunk, mindig lesz valami, ami kimarad kívánságlistánkból. Jelenleg a 10-15.000 Ft. közötti árszinten, a sima mezítlábas PWM jobb mint a semmi, de nyilván van ennél jobb megoldás is! Occó-drága, jó-nem jó... Te döntesz!

Fent említett PWM-ünknek van egy high-tech-es változata, ahol is egy egész skálán tudunk a frekvenciával variálni. Ennek a konstans tekergetésnek akkor vennénk hasznát, ha egy HHO műszerfalon folyamatosan nyomon tudnánk követni a pillanatnyi gáztermelést, áram és feszültség adatokat, hőmérsékletet stb. Ehhez pedig egy villámkezű Buffalo Bill is kellene mitfahrer-nek, mert ezek a változások nagyon gyorsan zajlanak. A másik gyengéje állíthatósága ellenére még mindig az, hogy ez a szabályzás is, csak egy irányba működik. A PWM-el megmondjuk HHO generátorunknak mit akarunk és slussz. Nincs visszacsatolás és azon alapuló korrekció. Tehát kicsivel többet tud(na), mint egyszerűbb testvére, de a kettejük közti árkülönbözet, szerény véleményem szerint nem éri meg. Az más tészta, ha ingyen jutsz hozzá vagy még Neked fizetnek, hogy adhatnak egy ilyet, mint ahogy sok hozzám telefonáló, elmondása szerint beszerzi HHO alkatrészeit!

A PWM-ek új generációja, egy ún. szervo, duplex kontroller. Ezt már nem is PWM-ként emlegetik. Hogy is működik? A belső részeibe nem mennék bele, mert chip stb. a belsőségek. Indítjuk az autót, HHO generátort, kontollerünk villámgyorsan beállítja az optimális működést az adott cellához. A lehető legkevesebb árammal, a legtöbb gáz. HHO cellánk veszi az adást, de mint említém, semmi nem állandó, mondjuk leesik a feszej. Hoppá, a kontroller már érzi is a változást  és korrigál. A kommunikáció automatikusan oda-vissza zajlik, fentartva a majdnem ideális állapotot az adott cellára nézve. Az már csak hab a tortán, hogy ez a bűvös doboz a motor egynémely változó paraméterét is figyelembe veszi, általában a vákuum értékeket felhasználva. A dolog nem valami Star Trek-es ködös jövő, többféle formában már létezik. Jelenleg a HHO közösségek világszerte, lélegzet visszafolytva várják, mikor megy lejjeb az ára. Jelenleg a lavór túloldalán 400-900 USD, gyártótól függően. De ne csüggedjünk, ha ott összerakták, szerintem nálunk is van valaki, aki csípőből megoldja. Vagy már megoldotta...

Remélhetőleg ezzel kicsit fel lett homályosítva a PWM rejtély.

Uff, beszéltem. Rajtatok a sor!

folyt. köv.

HHO2

Érdeklődés

 2011.01.26. 09:08

Tisztelt Nagyérdemű!

Ahogy korábban is említettem várom a HHO autózással kapcsolatos téma felvetéseket, amiről bejegyzés(eke)t lehet nyitni!

Ha nincs annak örülök, mert mindenki szakértő a témában, lassan zárhatjuk a blogot. Bár a hozzám intézett napi 30 körüli e-mail és a Vaterás kérdezz-felelek nem ezt igazolják. Annyira nem, hogy a legtöbben még az alapokat sem értik. Nincs ezzel semmi gond. Ha mindent tudnánk, az enciklopédiák a mi nevünkkel kezdődnének.

Csak merjünk kérdezni, tanulni!!!

Mi történik ha mégsem kérdezünk? Nos ismét csak saját példámat tudnám felhozni: szakmámban aki nem kérdez(ett), jó esetben a munkáját, rosszabb esetben az életét vesztette a "mindent tudók" közül! Esetünkben ez nem ilyen kritikus, de....

HHO2

folyt. köv.

Oxigénnel Dúsított Jó Napot Mindenkinek!

Tegnap este (2010 január 21-én, pénteken) egy, a magyarok által (is) kedvelt olimpiai sportágat választottam. Ellazulva nyomkodtam a TV távirányítóját, hátha találok egy csendesebb csatornát, ahol nem üvölt a pofámba az ügyeletes bunkó és közben elalszom. Erre rátévedtem a Discovery Science-re, ahol Super Cars címmel éppen kezdődött egy műsor. Ez önmagában nem dobott fel, annyira nem érdekelnek az autók, hogy az elalvásomat veszélyeztessék. Ellenben a bevezetésben felvillant miről is lesz benne szó: villany, hidrogén meghajtású és hibrid autók. Alvásnak annyi. Mindegy, ha tanulok belőle, ma már nem  szívtam haszontalanul más elől a levegőt! ...és tanultam!

Régen láttam olyan ismeretterjesztő beszámolót, ami ennyire naprakészen és egyenesen elmondta volna a frankót. Nem tudom milyen sorrendben vették nagyító alá az autókat, azt hiszem az elektromossal kezdték. A narrátor első beszólása rögtön mellbevágott, bár sejtettem, hogy az igazság más mint amit etetnek velünk és odaát van: az elektromos autó, a ma is ismert formájában mind a 70-es, mind a 80-as években kész volt a sorozatgyártásra, de valamiért mindkét esetben nagyon hamar lekerült a napirendről. Azt hiszem ma már a csecsemő is tudja miért. Példaként a Tesla Roadstert mutogatták. A kis autó manufaktúra mára a világ vezető kísérleti és gyártó bázisává nőtte ki magát. Nagyot léptek előre az egy feltöltéssel megtehető utat illetően. Ha jól tudom, nemrég még a 150 km-el kínlódtak. Ma 250-480 km között három lépcsőben választható az akkuk kapacitása. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. (Isten nyugosztalja Ferenc Jóskát, remélem nem neheztel, mert idéztem.) ...de, két gond van a Roadsterrel. 1. Még használtan is 100.000 USD. 2. A Roadster egy semmire sem jó sport kocsi. Na de 2012-ben jön az új Model S, ami már 4 ajtós. (Lúzerek, nálunk már a 70-es évek Skálájában volt S modell! Jól emlékszem kedves Demján megmondóember?) Aki kíváncsi a többi részletre: www.teslamotors.com

A hibridket hamar kivesézte a műsor. Tulajdonképpen egy hidrogén cella ami áramot termel, így hajtva egy vagy több villany motort,  hagyományos motorral megspékelve, fékezésnél energia visszatáplálással.

Na de ezután jött a nagy durranás: hidrogén hajtású autók. A műsorban megszólaló szagértők, egytől egyig azt mondták: egyértelműen a jövő energiaforrása! Már sorolták is a miérteket. Szinte korlátlanul rendelkezésre áll, elégetése nem környezetszennyező bla-bla-bla. A továbbiakban nem is az ezzel hajtott autók voltak a téma, hanem a hidrogén előállítása. Norvég szagértő szerint, a tisztán hidrogénnel meghajtható autók gyártása, messze a hidrogént előállító ipar mögött kullog. Újabb bizonyíték arra Drága Barátaim, hogy minket hintáztatnak rendesen. No nem azért, hogy önfeledten szórakozzunk, amolyan (West) balkán módon, hanem, hogy szédüljünk!

...és itt jött az a rész amit tátott szájjal néztem! Megjelent a képernyőn egy 3 méter átmérőjű száraz cella!!!!! Megmondom öszintén, itt egy kicsit elvesztettem a fonalat, mert nekem megállt az idő. Aztán jött a többi, így bele az orcába. "Aszongya": napelemekkel táplált elektrolizálókkal (értsd száraz cellákkal) hidrogént előállító kutakat helyeznek üzembe Norvégiában. Még szabadkozik is a szagértő, hogy egy kicsit nagy a szerkezet (ránézésre így is a fele volt a mostani kutaknak), de már dolgoznak a ruhásszekrény méretű komplett elektrolizálón. Izlanddal már megdumálták: a szigetet átszelő autópálya mentén, annyi ilyen kút lesz még az idén, hogy mindenki tankolhat kedvére ahol akar, a 600 km-es út során. Gyorsan osztottam-szoroztam sziget meg kilométer, de hiszen Agyarország még 500 sincs keresztben, hidrogén is maximum a női fodrászatban. Mérgemben kapkodtam a levegőt, nekünk miért nincs ilyen, miért nem ezzel foglakozunk ahelyett hogy az "új" Suzukit tolják a pofánkba, amit még mindig diesel motor hajt, potom 6 milkóért? Ki a sz@r kíváncsi az ósdi technikára, horror áron? Miért miért és még több miért?

Aztán lenyugodtam, és lázasan kerestem a műsorban elhangzott cég nevét a neten. Norsk Hydro. Drága Bűntársaim, egy Frigyláda fedele pattant fel előttem, amint megnyitottam az oldalt! www3.statoil.com/hydrogentechnologies/svg03816.nsf

Te figyu haver, tudod mi az elektrolit? 25%-os káliumhidroxid oldat! Ha nekik jó, nekünk is! Ezzel végérvényesen pontot tehetünk "a mit használjak elektrolitként" rovatra. Tudod mivel  bontják a vizet? Egyenárammal. Az pedig, hogy a norvégok, ipari méretben gyártanak és használnak ilyen berendezéseket, nekem arra bizonyíték, igen is lehet gazdaságosan árammal vizet bontani és a keletkező gázt nagy hatásfokkal felhasználni! A leírás a működését és szerkezeti kialakítását illetően, szinte szóról szóra megegyezik azzal, amiket idáig a blogban leírtam.

Ide vágó téma: pár hete Bécsbe szólított az élet, ahol is volt 1/2 órám, hogy lekáderezzem egy futballpálya méretű autókiállítás felhozatalát. Nem a 2.750.000 Eurós Bugatti Veyron hoztott lázba, hanem a többi kiállított autó. Tisztán elektromos Skoda, kb. 6 Porsche kiállítva, a Panamera-t kivéve mind hibrid. Az Audi standon kiállított autók 70%-a alternatív megodásokkal megy. Ez nem egy megújuló energia autó show volt, csak amolyan normál, mini. Megint a miértek. Nem az hogy nekik miért állítanak ki ilyeneket, hanem az, nekünk miért nem? Nálunk miért az a megoldás, hogy csak rakjuk-rakjuk az adót a benzinre gázolajra, megsarcoljuk, elkaszáljuk az új kezdeményezéseket? Azóta megnéztem az itthoni Skoda honlapját: említés nincs az elektromos autóról!

Kedves politikusnak álcázott bíp-bíp-bíp! Bécs ide 220 km. Ha az össze bíp-bíp-bíp milliárdokból nem telik benzinre, befizetlek benneteket egy oda-vissza Orangeways-es busztúrára. Lefogadom kevesen lennétek, így beférnétek a HHO rásegítéses Hondámba is. ... bár amit ott látnátok az a szellemi képességeiteket fényévekkel meghaladná, így kárba menne a benzin! De vakmerő vagyok, bevállalom!

Na ezt cenzúrázzátok ki!

De mint mindig, no politika!

Előre!

HHO2

 

 

Kedves Sorstársak, Mekk Elekek!

Rendhagyó módon két csoportnak szól az alábbi bejegyzés. Mint mindig az idetévedt Olvasóknak és a jelenleg Mekk mester státuszban lévőknek, akik remélem ide fognak keveredni.

A minap gogondoltam jó lenne körbenézni miz'újs HHO fronton Magyar Honban. Ki mit árul, mennyit gyarapodott a tudástár, stb.? Tettem ezt azért is mert már felettébb egyhangú (volt) hallgatni a hozzám telefonálóktól, Róka koma és csapata erőlködéseit. Kezdtem a Vaterán, ez mindig jó kiindulás, mert ha valakinek van egy lisztes bödönje, azt rögtön HHO generátorként árulja. Bingo: GreenFuture az új versenyző neve. Az egy dolog, hogy a képeken sok minden ott díszeleg, de alább a figyelmeztetés:  "A hho generátorokhoz szükséges még egy kb 2literes tartály (pár e. Ft), csővek és vezetékek, Lambda szondás autókhoz elektronika… (Mi ezeket nem forgalmazzuk, max az elektronikát tudjuk beszerezni)"

Püff neki! Irány a kérdések válaszok rész... Drága Barátaim ez már bizony 18 éven felülieknek való! Próbáltam beilleszteni az eredetit, de úgy látszik azok az aukciók lejártak. Mindegy, szabadon idézek. Kérdés: hány Amper mellett termel X litert? Válasz: nem tudom, a gyártó nem adta meg! Más "szakmai" kérdésre is kb. ennyi volt a válasz. Következő: kellene 1 készülék. Válasz: rendelni tudunk ami kb. 3 hét, mert másban áll a pénzünk! Ez egyébként a leírás alján is szerepel. A továbbiakban megérdemelten kaptak hideget meleget. Valaki megjegyezte: ez a motyó még egy kávé melletti beszélgetés szintjén sincs. Ennél a résznél gondolkodóba estem, (mert a HHO dolgok, érzésem szerint nem  a Vaterára valók, de lehet hogy idióta vagyok), egye fenyő felteszem a motyómat és odabiggyesztem: minden HHO-val kapcsolatos kérdésre válaszolok. Lett is nagy kérdezz felelek izibe, sokan jó érzékkel beazonosítottak. Köszönöm!

Tehát ismét a régi zene amiről már a Nagy Magyar HHO Biznisz-ben is írtam. Dunsztunk sincs mit árulunk, a legalapvetőbb infót sem tudjuk, lekezeljük a VEVŐT, így nagybetűvel! Az hogy sokasodunk ezen a vonalon örvendetes, de a hülyeséget, tudatlanságot, böszmeséget ne terjesszük tovább, már így is túl sok vesz minket körül! EMBER, HÍVJ FEL, LETESZTELJÜK A CUCCODAT, ELMONDOK MINDENT AMIT TUDOK, MÉG A KÁVÉT IS ÉN FIZETEM, CSAK HAGYD ABBA SAJÁT MAGAD ÉGETÉSÉT ÉS A FÉLINFORMÁCIÓK TERJESZTÉSÉT!!! Garantálom, nem keres meg!

Hogy miért? Álljon itt a végére egy rövid, saját történet: Külhonban anno volt szerencsém egy felsőoktatási intézmény, egy szakát látogatni. Felső, mert magas is volt, meg zömében a másodikon voltak az előadások, szaknak szak volt mert Északra néztek az ablakok. 31-en voltunk, trigonometria-matek a leküzdendő akadály. Rajtam kívül mindenki bukásra állt! Tanár elsápadva küzd, hogy felhozza a csapatot. Semmi remény. Felajánlom: osszuk ketté a brigádot, vállalom a felét. Előadjuk gonosz tervünket. Halk susmus, nem tetszik nekik az ötlet. Akkor nem is értettem miért. Pár napra rá, valakitől hátulról mellbe megtudtam: az én nagy bűnöm, hogy kommunista országból való gyütt-ment vagyok, és mint ilyentől ők nem hajlandók tanulni! Első év végén mind elbukott, vele bukták a több ezer befizetett dollárt. Tanárom kis híján sokkot kapott, még sokáig ő mentegetőzött. Tette ezt a blama miatt, másrészt a kommunistázás ott és akkor (mint ma sem) nagyon nem volt polkorrekt. Ez kb. olyan volt, mint ma Szent Földön, kupolás házikóban az ott lakókat szidni.

Az említett 30-hoz hasonlóan fog járni emberünk is...

Áldassék a benzinnel teli fürdőkád!

HHO2

PS. Kegyelmes Vatera! Remélem a titkos adatbázisukból vett idézetek miatt, nem vadásznak le, derék Assange kollégához hasonlóan!

folyt. köv.

 

 

 

Kedves Elvtársak, Kedves Elvtársnők, Barátaim!

Először is reményteljesebb, eredményesebb Új Évet mindenkinek!

December folyamán a blog látogattottsága rekordott döntött, érthető okokból. Ezúton is köszönjük minden olvasónk érdeklődését, erkölcsi támogatását!

Szomorú hozadéka az új évnek, ami egy úttal témába is vág, az üzemanyag árak végtelennek tűnő emelkedése. Drága Barátaim szokjunk a gondolathoz, mert ennek egyhamar nem lesz vége! Kísérleti nyulak vagyunk mindannyian, a hiénák pedig csak azt lesik, meddig megyünk el, ebben a játékban. Ahogy elnézem az elkényelmesedett magyarságot, elég sokáig hajlandó kiizzadni a sarcot kényelméért, bár a fuvarozók eddig is kínjukban izzadtak... No de majd csak gondolkodik helyettünk valaki, nem igaz?

Említém ezt azért is, mert még mindig nem látom azt a fajta mozgolódást, ami a megújuló energiahordozókat és más alternatív megoldásokat kellene hogy kövesse. Pártunk és qurmányunk, -bármilyen színű is az és még mindig a dolgozó népé-, pedig sz@rt sem tesz, hogy mindez változzon. Hiába no gazdagok vagyunk...  Ahhoz viszont, hogy ennek a nemtörődömségnek az ellenkezőjét lássuk, még csak nem is kell messzire menni. Bécsben pl. az összes önkormányzati autó gázzal megy, a buszok úgyszintén. Előrehaladott kísérletek folynak HHO ügyben szintén buszokon. Temérdek háztartás üzemel napelemekkel, kollektorokkal, hőszivattyúkkal. Számtalan kistelepülésen a gázszolgáltatónak egyszerűen nem engedik meg, hogy kiépítse a vezetéket, mert központi hőszivattyúval és faelgázosító kazánnal oldják meg a házak fűtését, szélkerekekkel az energiaellátását. Szerencsétlen templom egerei, ezek nem tudják hogy kell élni! Bezzeg a magyar... Átjön az emberfia a határon, mit lát? Düledező házak, füstokádó kéményekkel, amit persze lopott fával vagy éppen a lehámozott kábelburkolattal fűtenek. Ez nem (csak) pénz kérdése, ez felfogás, akarat és hozzáállás kérdése. Ahhoz meg már pénz sem kell, hogy valaki kigyomláljon a háza előtt..

Halkan jegyzem meg, több külföldi megújuló energiával foglalkozó oldalon egyértelműen kijelentették: a fosszilis energia kiváltására irányuló kezdeményezések -ideérve a HHO-t is- alulról szerveződnek, fejlődnek. Így kijelentő, nem feltételes módban. Ők már tudják: a kormányok, karöltve a giga cégekkel nem fognak oda piszkítani ahonnan esznek! Nagyon elkanyarodtunk témánktól, de úgy érzem valahogy kapcsolódik a miénkhez, legalábbis a mentalitás síkján. 

A továbbiakban tájékoztatni szerettem volna a Tisztelt Egybegyűlteket a várható fejleményekről az elkövetkezendő hónapokban:

Folyamatos kapcsolatban vagyok egy amerikai céggel, akik több új terméket fejlesztettek ki, ami könnyedén világpiac vezetővé fogja őket tenni HHO fronton. Tervezem új üzemük meglátogatását, tárgyalásokat megkezdését, új elektronikájukat illetően. Vagy egyenesen onnan jönne vagy reményeim szerint licenc alapján lehetne itthon készíteni, de ez még megállapodás kérdése. Tőlük vennék egy komplett laborfelszerelést, amivel pontos gáztermelést, minden típusú cella paramétereit lehetne mérni, valamint gáztermelést növelő elektronikákat lehet kikísérletezni. Ezzel a felszereléssel 1-2 óra alatt bemérhető bármilyen cella, megspórolva a hónapokig tartó kísérletezgetést. Hihetetlenül hangzik, de egy a rendszerhez csatlakoztatott computerrel és hozzávaló programmal magára lehet hagyni az egészet. A ketyere végigzongorázza az összes kombinációt, rögzíti a mért adatokat, egyszerűen csak le kell olvasni hol termelte cellánk fajlagosan a legtöbb gázt, vagy bármit amire kíváncsiak vagyunk.

Weblap van készülőben, ami megkönnyíti a kommunikációt minden tekintetben, illetve friss infomációkkal fog szolgálni, HHO újdonságokkal kapcsolatban, csináld magad szakmai anyagokkal, leírásokkal, képekkel.  Ezen blog a weblap megjelenése után is várja a kíváncsiskodókat.

Mindez idő, energia és nem kevés pénz kérdése, de igyekszem minél többet megvalósítani belőle. Mielőtt bárki félreértené, nem toborzok és soha nem is toboroztam "befektetőket". Eddig is sokan kerestek,  együttműködést ajánlva, de valahogy mindig egyedül maradtam. Utólag nem bánom és a jövőben is szólóban fogom folytatni. A legtöbben a nagy pénz reményében ígérgettek fűt-fát, de amint kiderült ebbe be is kéne fektetni, működni kezdett a Petőfi és köd szindróma. Zárójelben jegyzem meg, az első pontban említett cég 1.000.000 USD-t áldozott a fejlesztésre.

De ha ilyenek nem történnének, nem is tudnánk, hogy Agyarországon élünk! Nem de bár? De de bár!

Dicsértessék!

HHO2

folyt.köv.

 

Javaslat...

 2010.12.20. 09:49

Ho-ho-ho Kedves Gyerekek!

Miután nem tudom igazán lemérni, érdekel-é egyáltalán valakit, amiről írom a bejegyzéseket, szeretném ha a jövőben, egyfajta Önök kérték formában folytatódna a dolog. De.... arra is megkérném a Tisztelt Egybegyűlteket, mielőtt kérdésük akadna, olvassák el az eddigi bejegyzéseket (is). Annak nem látom sok értelmét, hogy sokadszorra ismételgetem ugyanazt, papagáj módjára. Tudom az ismétlés, a tudás meg az anyja, de itt már túl sok az anya... Tehát várom a témákat! Ígérem legjobb tudásom szerint összegyűjtöm, feldolgozom a hozzá való infókat és megírom a bejegyzéseket.

Gondolom túl nagy aktivitás jövő év eleje előtt nem várható. Bár decemberben, minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés. Minek tudható ez be? Talán a kíváncsiságnak, talán  a végtelenül felfelé kúszó benzináraknak, talán a Karácsonyi vásárlással tele van a t....m, inkább foglalkozok mással gondolatmenetnek, talán..., talán...?

Röviden ennyi, nem akarnék senkit elvonni a Karácsony nevezetű, Nagy Év Végi Levevés című népi játékban való részvételtől! El ne felejtsd megvenni nagypapának a 20. zoknit, Icusnak a "parfőmöt", Zolikának a rángatózó rugós kiskutyát és Robikának a legújabb őrületet a Bakugan-t!

A fentiek természetesen az "akinek nem inge bla-bla" keretein belül értendők.

Boldog Boldogságot és Minden Földi Jóval Megáldott (Régi) Új Évet Mindenkinek!

PS. ...mert mint tudjuk: az idő soha-soha meg nem áll... (Stirlitz)

HHO2

 

 

 

Sziasztok!

Beszéltünk már sokat a HHO cella anyagainak kiválasztásáról, fontosságáról, azonban úgy érzem még mindig nagy a tájékozatlanság ez ügyben. Különösen az elektródák (lemezek) terén. Ez a kis bejegyzés ezt a bizonytalanságot és a jelölésekkel járó "számháborút" próbálja feloldani.

Fel kell tennünk a kérdést: mi az amit esetünkben tudnia kell az anyagnak?  Jó korrózióállóság, jó vezetőképesség, lehetőleg kis súly, alacsony ár. Mivel lúgos környezetben, áram bevezetése mellett kell helytállni az anyagnak, kapásból egy sor anyag kiesett. Úgy mint aluminium, réz, sima vas stb. és főleg aminek a széntartalma nagyobb mint 0.08%. Tehát kedves telefonálók, e-mail írók, akik rendszeresen eme anyagok után kérdezősködnek, ne vegyétek zokon, ha azt fogom mondani, olvassátok el a blogot! Már-már fárasztó ezerszer elmondani hogy az aluminium lúgban nem korrózióálló!

Maradnak a rozsdamentes és saválló anyagok. Sok a tévhit e körül is. Egy a sok közül, hogy van a KO anyag és kész. Na ezt ilyen könnyen nem ússzuk meg mert van egy jó pár. Van előttem egy lista 44 fajtát számoltam. Felejtsük el a nagy részét, minket 3 érdekel: a sokat emlegetett 316L, ami itthon 1.4404 vagy KO38LC néven fut. Ezzel egy baj van: Amerikában bármelyik sarki fűszeresnél kapható, nálunk szinte sehol. Ennek megfelelően az ára is magasabb lesz, a sokkal jobb minőségű, de készen kapható anyagokénál. Mi az ami itthon legkönnyebben hozzáférhető? A KO33-as (304 vagy 1.4301) Az élelmiszeriparban szinte 100%-ban ezt használják. Minden állati, növényi zsírnak, lének ellenáll. Jól polírozható, hőtűrő. Esetenként folt, elszíneződés  maradhat hátra. Nekünk határeset. 1/2 évig használtam a cellámban, nem rozsdásodott. Aztán sima vízzel lett járatva, megjelent a rozsda. Árban ez a legkedvezőbb. Próba szerencse...

Maradt egy ami itthon viszonylag könnyen beszerezhető, a KO35Ti (1.4571 vagy 316Ti). Hajszállal jobb mint a 316L, a hozzáadott titán miatt, de itthon ez terjedt el, pont. Magas hőmérsékleten (100 C felett) nem teljesít annyira jól, de azokba a tartományokba mi nem fogunk kalandozni. Árban megfizethető. Tehát számunkra, ez a megoldás.

Egy anyag kicsit kilóg a sorból: a titán. Sok helyen felbukkant mostanában a titán, ill. a titánnal porszórt horror áron. Az ő esetében is ugyanazokat a kritériumokat kell nézni. Korrózióállóság, vezetőképesség, ár. Na már most, a KO35Ti-nél nekünk, NEM KELL JOBB KORRÓZIÓÁLLÓSÁG TERÉN! A titán vezetőképessége sem jobb! Tudvalevő, az összes KO anyag rossz vezető. Ha a rezet 100%-nak vesszük, a KO 3.5%, a titán még ennél is rosszabb, 3.1%. Ezért nem is értem, miért próbálnak kinti HHO oldalak arra apellálni, hogy ez ezért, meg azért sokkal jobb, tízszeres áron.

Utoljára hagytam a súly kérdését. Ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. A KO olyan nehéz, amilyen. A titán kb. a fele. De vedd a jó oldalát: 2x olyan nehéz dolgot kapsz, tized áron.

Legújabb kísérletek szerint, a minőségi-mennyiségi gáztermelést nem annyira a lemez anyaga, hanem az elektrolit összetétele és a hozzá illesztett elektronika befolyásolja nagyobb mértékben.

Na de erről egy másik bejegyzésben.

HHO2

 

A HHO gáz pontos(abb) mérése

 2010.12.10. 14:17

Sziasztok!

Egy ideje már gondolkodtam azon, hogyan lehetne pontosabban mérni a cellánkban keletkező gázt. Eddig is mértük, PET palackokkal, vagy egyéb tudományos módon. Aztán mint mindig, előjött egy rossz szokásom, utána olvastam a dolognak. Kiderült, itt elég sok hiba csúszik a méricskélésbe. Vissza a kályhához, ide valami profi dolog kell. Megleltem a korrekt elnevezést is: gáz fajsúly/átfolyás mérő, gas specific gravity/mass flowmeter, ángélusul. Nyakamba vettem a várost, országot a neten és azon kívül. Röpke 2 azaz kettő hónap múlva már árat is kaptam. Kuncsafttal való hozáállásra most nem térnék ki. Aztán meg gutaütést, padlófogással felváltva. 2000 EUR. Ebbe még nincs a HHO gáz elemzése beleprogramozva. Azt már nem firtattam az mennyi extra lenne. Ennyi az ára a pontosságnak, itthon...

Irány a net, hol kötöttem ki megint? Amerikai oldalon. Azonnal van amit keresek, HHO-ra (is) programozva. 1 órán belül válaszolnak. Néztem az órát bambán, náluk este 10 volt... és valaki VÁLASZOLT. No gondoltam, ha ezek ilyenkor is üzletelnek az nekem nagyon drága lesz. Jött is a leírás, árral, tokkal vonóval 1100 USD. (830 EUR) Ez sem olcsó, de ha az ütődöttjének ez kell, megveheti. Hasonló használtat, ami szintén teljesen működőképes 700 USD-ért lehet beszerezni.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek: www.alicatscientific.com/products/gas-flow-meter.php Ha működés közben szertnéd látni, katt ide,utána a videóra: www.ihhoi.org/cms/

Az egészből azt szűrtem le: ezek a szerencsétlenek odaát nagy sz@rban lehetnek, hogy így állnak a vevőkhöz. Vagy mélyebb a válság, legalább 2 méterrel! A másik oldalon jó kedvem lett, mert itthon annyira jól megy minden, hogy nem akarunk semmit eladni, el lehet hajtani a vevőt, vagy csak ültetni mint a krumplit. Csak így tovább tisztelt vállalkozók,  semmi renitenskedés, semmi eltérés a lenini úttól!

Vissza a méréshez: vígan pöfékel cellánk, mérjük a gázt. HHO-n kívül mi jöhet még a csövön? Gőz, hozzá keveredett levegő, vízpára stb. Bizony ez is növeli a térfogatot a palackban. Mit tud drága pénzen elérhető mérőkénk? Ha a HHO gáz elegy van megjelölve a programban, minden mást figyelmen kívül hagy! Közben közli velünk a gáz pillanatnyi hőmérsékletét és egy sor más adatot, de korrigált, normál légköri adatok melletti gáz átfolyást fogja kiírni. Ezért jelölik a tartományt SLPM-el vagy SCCM-el(standard liter-per-minute vagy standard cubic centimeter). Fantasztikó!!!

Miért érdekes ez a - mi jön a csövön problémakör? Az utóbbi időben volt szerencsém látni egy sor cellának mondott tárgyat, amiből javarészt gőz jött. Honnan tudom, hogy gőz? A cella tűz forró volt, a tartályban lévő elektrolittel egyetemben. Itt visszautalnék előző bejegyzéseim egyikéhez, ahol a semleges lemezek szerepéről és uborkásüveg kontra szárazcella dologról írtam. Röviden elismételve, ha cellánk rossz hatásfokkal működik, melegedni fog és a gáznak hitt halmaz nagy része sima gőz, ami még egy 10 cm3-es  modellautó fogyasztását se fogja csökkenteni.

Mielőtt bárki a torkomnak esne: nem arra akartam kilyukadni, hogy a fent említett műszer nélkül nem lehet élni, de aki ebből akar megélhetést varázsolni, annak előbb-utóbb illik egyet beszerezni, hogy ne csak kábítás szintjén maradjon az adatok közlése. Minden esetre nálam hamarosan lesz egy, ezzel le lehet majd mérni, mennyi az annyi. Egy sor más labor berendezés is tervben van, amivel végképp ki lehet vesézni a celllát. Nem titkolt szándékom, hogy ezzel a lépéssel ki legyenek gazolva azok a produktumok, amik a minimális szintet sem ütik meg, eladásra kínálva. Vásárlás előtt lehet tesztelni bármilyen cellát. Ha úgy tetszik ebből ki fog nőni szép lassan, egy HHO KERMI vagy TÜV.

Szintén idevágó téma: már jó pár hónapja kapcsolatban vagyok az amerikai HHO Intézettel, akik száraz cella bemérési szolgáltatást is ajánlanak. E-mail-ben tájékoztattak: magánembereknek 50 USD, HHO berendezéseket forgalmazó cégeknek 200 USD a díja. Részletezve az összes paraméter.  Tanulság: nekik már van intézet, bemérés, jó hozzáállás, stb., stb. Miért jó a lúzereknek, hogy a nagy lábvíz másik oldalán kommunikáljanak egy nímanddal????

Tévedés ne essék, bármennyire is passzív az itthoni HHO közösség, a fosszilis energiaárak emelkedése miatt, elkerülhetetlen lesz ezzel a témával (is) behatóbban foglalkozni. Biztosan nem fog a tudomány itt leragadni, ez csak közbenső lépés, a sima levegővel vagy gondolat átvitellel működő járművek felé, de ez a lépcső pár évtizedig ki fog tartani. Érdemes most foglakozni vele, mielőtt túl késő! Emlékezz a jelmezes módszerváltásra, szokás szerint politikamentesen!

Ott is elkéstünk....de durván!

PS.

Szolgálati közlemény az újonnan ide tévedőknek: sokan keresnek fel cella miegymás miatt. Mindig megkérdezem: mit tudsz erről az egészről? Válasz: semmit, de olvasmányos a blog, és sok cikk van benne, nem akarom végig olvasni. Püff neki. Tanácsom: pedig érdemes, no nem azért, hogy népszerű legyek, hanem mert egy sor hasznos dolgot leírtam, érthető és sok tekintetben itthon egyedülálló módon. Ha ez után is nehézkes az eligazodás, a bejegyzés címeit igyekszem úgy megválasztani, hogy ránézésre tudni lehessen miről van benne szó. Ez egy gyors egér gurigatást gondolom megér.

HHO2

A Nagy Magyar HHO "Biznisz"

 2010.12.02. 09:59

Sziasztok!

Az utolsó bejegyzés óta eltelt egy kis idő, de semmi olyan építő jellegű kérdés, hozzászólás érdeklődés nem volt, ami miatt írhatnékom támadt volna. Ebből egy dolgot szűrtem le: a top-on vagyunk HHO ügyben, mindenki tud mindent, él és virul a magyarországi közösség, tombol a bolt.

Na ez utóbbi miatt ragadtam megint billentyűzetet. Az utóbbi időben megszaporodott azon kárvallottak száma, akik azzal kerestek meg, hogy szert tettek egy szerkezetre innen-onnan, de jó esetben is csak az áramot szívja. Az áruk, nos az 100.000-től a csillagos égig. A HHO generátor építés -gondolom- nagy népszerűségnek örvend cipészek, pékek, asztalosok, nőgyógyászok és minden olyan hozzáértő körében, akik jelenleg nem tudnak elhelyezkedni a szakmájukban. A probálkozás dicsérendő, örvendetes dolog. Az azonban már kevésbé, hogy egyáltalán nem működő dolgokkal operálnak. Ebből megint két dolog következik: 1.nem értenek hozzá és jóhiszeműen cselekszenek, 2. Hoppá itt egy újabb dolog ami viszonylag új, kevesen ismerik, kaszáljuk meg a parasztokat! -felkiáltással vágnak bele. Ezekhez a "gyártókhoz" tartoznak még, -mintegy fénycsóvaként-, a közvetítők népes hada, akiknék lövésük nincs az egészről. Őket könnyű felismerni dollárjeles szemüvegükről, amint kinyújtott kézzel vágtatnak a képzeletbeli gigahaszon után.

Jelenleg nem nehéz áldozatokat szedni ezen a fronton, mivel az üzemanyagok ára majdnem eléri azt a határt, ami után már sokan inkább eldobják az autójukat. Csak mellékinformációként: ma amikor 80-90 USD egy hordó olaj, a benzin ára 330 Ft körül van. Sok helyen 1-2 éven belül, a háborúk, kereslet, készletek stb. miatt, 700 USD körüli árat jósolnak...

Szóval itthon az autós társadalom, de főleg a fuvarozók nehéz helyzetben vannak és minden szalmaszálba kénytelenek belekapaszkodni ami megtakarítást hoz(hat). A helyzet hasonló a súlyos betegére, aki válogatás nélkül mindent beszed, magára ken csak gyógyuljon meg. ...és  itt jönnek képbe hőseink. Az, hogy egyáltalán nem hozza a szerkezet, a beígért vagy várt eredményt az egy dolog. De még a hozzá való anyagok sincsenek benne, nem minősítem! (a bejegyzés végén ismét leírom, mire, mit illő használni.) Bevallom nálam is felemás eredmények vannak, de nem kábítok senkit. Elmondom mi az állás, olvasson mindenki utána, vigyen próbára cellát stb. Elképedve nézem a Vatera aukciókat, ahol még mindig Tupperware bödönös-drótos dolgokat kínálnak. Igaz néha odaírja: "kísérleti kit". A kedvencem a HHO leírás 7 oldalon, igaz csak 400 Ft-ért. Aki kíváncsi rá, ígérem veszek egyet és itt közzéteszem, ha csak nem sértek szerzői jogokat. Lehet, hogy továbbfejleszetm az ötletet és DVD-t fogok forgalmazni, leírással képekkel, beméretezett rajzokkal, videókkal.

Nálunk a legnagyobb fehér folt, még mindig a teszteredmények szinte teljes hiánya. Addig amíg nincs egy komoly adatbázis, telejesen felesleges a hirdetésekben 20-50-70%-os megtakarításokról hazudozni. Kedves szagemberek! Hogy jött ez ki? Mire alapozzátok ezeket a kijelentéseket? Van erre vonatkozólag saját tapasztalat, mérési eredmény? Meddig lehet így lehúzni a vevőket? Az utóbbira megmondom a választ: max. 5 cella erejéig. Ettől boldog lettél? Elárulom: ha ebben látod boldogulásod zálogát, a piac ennél sokkal nagyobb, sőt még a határokon túlra is átnyúlik, mivel tőlünk keletebbre, még ennyit sem értenek hozzá. Rendszeresen keresnek Erdélyből, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Ukrajnából de még Nyugat-Európából is.

El lehet képzelni a piac nagyságát. Hosszú távon mindenkinek jut belőle, ha úgy is gondolkodik. Ne akarjuk az egészet lerohanni, lerabolni, lejáratni! Volt már erre példa rengeteg, hirtelen csak a giliszta, Amway meg a többi piramis játékos biznisz jut eszembe. Persze ha normális terméket akarunk produkálni, be is kell fektetni valamennyit. Na ez az, amit senki nem akar. Mostanra, saját tapasztalatból tudom, mennyi az annyi. Ez barátaim, bármennyire is fájdalmas, kicsiben is 1 és 5.000.000 között lészen.

A végén pedig álljon itt sokadszora milyen anyagok kellenek egy működő HHO generátorhoz:

Lemeznek: 1.4571 (316Ti, KO35Ti) jelölésű KO lemez. Az amerikaiak által emlegetett 316L, ami itthon az 1.4404, nálunk ritka, ezért indokolatlanul drága, vagy legtöbbször nem is kapható. A Magyarországon leggyakrabban használt anyag a KO33-as, pedig nem elég saválló. Vastagság 1mm. Vékonyabb esetlegesen összeérhet a közepén, ha kicsit jobban melegszik. Vastagabb felesleges.

Tömítés: sav és lúgálló ún. EPDM gumi. A szilikon gumi is megfelel, de többszörös az ár. Vastagság min. 1mm.

Végzáró: Minimum 10mm vastag PVC vagy plexi. A PVC olcsóbb, jobban, esztétikusabban munkálható. Plexi drágább, nem könnyű fúrni, menetet vágni bele, ellenben dizájnosabb, bár legtöbbször el van rejtve a motortérben. Utoljára akkor látod amikor beszereled, de nyilván jól mutat a hirdetési képeken.

Fittingek: nylon, HDPE anyagokból teljesen megfelel. Itthon szinte beszerezhetetlen. Ami van az réz vagy vas, de ezeket a lúg idővel kikezdi.

Mentes szár, anyák, alátétek: sima rozsdamentes megfelel. Ha a generátor nem folyik ott ahol nem is kell, akkor ezeknek csak az időjárásállónak kell lenniük.

Cső: Régi fantázianevén Mipolán cső, vagy benzinvezetékekhez használt szöveterősítésű cső. Az utóbbi drágább.

Tartály: HDPE, vastag falú, amiben a fitting is jól tart, jól záródó kupakkal. Tudom mindenkinek van egy jó ötlete mit lehet olcsón beszerezni, de itthon kifejezetten erre a célra tartályt még nem találtam.

Elektrolit: Desztillált víz. Ha spórolni akarsz, használj csapvizet, de akkor sűrűn szerelgetned és kaparásznod kell a lerakódásokat. Káliumhidroxid, pont. Egyéb alternatíva a szódabikarbóna, konyhasó és a nátrium hidroxid. Konyhasó: ezzel tényleg már csak az próbálkozik aki 2 Forintot sem akar költeni. Szódaizé: barnul, mérges gázok fejlődnek, nem elég hatékony, ie. sok kell belőle, ellenben olcsó. Nátriumhidroxid: hatása megeygezik káliumos testvérével, de habzik. Ez erősen rontja a hatásfokot, mivel a keletkező "szivacstengeren" nehezen jut ki a fejlődő gáz.

Ez utóbbi összetevővel kapcsolatban megy a legtöbb kábítás: sima csapvízzel, adalék nélkül, 2 Amperrel, 3 Liter gáz.

Na ez az, ami gáz...

  

HHO2